A négy évszakos gumik előnyei

A négy évszakos gumik előnyei

Ismét időszerűvé vált a gumiabroncs téma, ami főként annak köszönhető, hogy elérkezett a tavasz, és a magasabb hőmérséklet beálltával ideje átváltani a téli kialakításokról a nyárira. Ez a folyamat azonban sokak számára megterhelő lehet, legfőképpen anyagilag. Pontosan ezért, gyakori a gépjármű tulajdonosok körében, hogy elkövetik azt a hibát, hogy nem az évszakhoz megfelelő kialakítást alkalmazzák. Ez mindkét esetben hátrányokkal járhat, és balesetveszélyes lehet.

Az évszakos gumiabroncsok ugyanis pontosan az adott időszak elvárásainak megfelelően lettek kialakítva. Míg a nyári verzió a melegebb hőmérsékleten garantál ideális tapadást, addig a téli a hűvösebb időben. Ha ellentétesen alkalmazzuk őket, a gépjármű haladása lelassulhat, irányíthatatlanná válik, és ezáltal az üzemanyag felhasználás is megnő.

Azok számára tehát, akik spórolni szeretnének, az optimális választást a négy évszakos gumik jelenthetik. Ennek köszönhetően ugyanis a tapadás mindig ideális lesz, és ezáltal a fogyasztás is optimális szinten tartható, így nem kell felesleges költségekkel számolni. A négy évszakos gumik ráadásul egész évben alkalmazhatóak, így a cseréjükkel sem kell évszakról-évszakra bajlódni. Azonban fontos tisztában lenni a ténnyel, hogy a négy évszakos gumik állandó igénybevételnek vannak kitéve, így kopásuk is megnő, tehát bizonyos időközönként szükségessé válik a cseréjük. Ez a használt gyakoriságától függően változhat, de általában pár évente kerül rá sor.

A biztonságos és megbízható közlekedés érdekében mindenképpen célszerű igazán jó minőségű négy évszakos gumit választani. Mi, a Mez&Mol Kft.-nél tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos egy gumiabroncs minősége, így kínálatukban kizárólag megbízható márkák termékeit találják érdeklődőink! Ha Ön is színvonalas négy évszakos gumit keres, látogasson el a www.autogumiplaza.hu weboldalunkra, és tekintse meg aktuális ajánlatainkat! Amennyiben kérdése merülne fel termékeinkkel kapcsolatban, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken, telefonon a +36/30-959-0201-es számon, illetve e-mailben az info@autogumiplaza.hu címen!

Miért érdemes tavaszra időzíteni az ablakcserét?

Miért érdemes tavaszra időzíteni az ablakcserét?

Nem csak nézni, hanem látni is szeretne? Az ablakok világára rengeteg kultúrában misztikumként tekintettek, melyek egyfajta átjáróként szolgáltak a különböző dimenziók között. A modern felfogásban ugyan más jelentésük lett, azonban a korszerű technológiáknak köszönhetően tényleg úgy érezhetjük, hogy az ablakunk nem csupán egy egyszerű nyílászáró, hanem az otthonunk szerves része, kiegészítése.

Az ablakcserére elsősorban akkor kerül sor, ha az előző kialakítás elavulttá válik, vagy esetleg megsérül, használhatatlan lesz. Többségében ezek a régi változatok fa kerettel rendelkeznek, olykor pedig a legelső műanyag szériákból kerülnek ki, tehát olyan kialakítások, melyek már több évtizede szolgálják az emberek kényelmét és biztonságát. Azonban az elavult ablak rendszereket még nem ekkora időintervallumra tervezték, így azok hamar elvesztették hatékonyságukat, mára pedig megterhelővé váltak mind energiafelhasználás, mind költségek szempontjából.

A modern ablakok nem csak költség- és energiahatékony megoldást kínálnak, de tökéletes rálátást biztosítanak a világra, hiszen korszerű üvegezésük nem tükröződik, nem torzít és az ellenálló felületnek köszönhetően kevésbé karcolódik.

Egy ablakcserét mindenképpen érdemes a tavaszi időszakra időzíteni, legfőképpen azért, mert a hűvös téli hónapokat követően ekkor válik optimálissá az időjárás, hogy a több órás művelet során ne hűljön ki teljesen az otthonunk, ne hulljon be a csapadék, és ne vesszen kárba a fűtés által előállított meleg. Az AM- Building Kft.-nél ezzel tökéletesen tisztában vagyunk, és ezért igyekszünk minden ügyfelünknek ideális időpontot biztosítani!

Ha Ön is szeretné elavult ablakait korszerű kialakításokra cserélni, látogasson el a www.ablakvar.hu weboldalunkra, és tekintse meg ajánlatainkat! Ha kérdése merülne fel termékeinkkel vagy szolgáltatásaikkal kapcsolatosan, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken, akár telefonon, a +36-30/575-98-24-es számon, akár e-mailben, az info@ablakvar.hu címen!

Verandaárnyékolás okosan, minőségi termékekkel!

Verandaárnyékolás okosan, minőségi termékekkel!

Napjainkban az újépítésű házak esetében nem mindig számol a tervező a veranda kialakításával, pedig a funkciója széles skálán mozog. A veranda segítségével közelebb kerülhetünk a természethez, úgy, hogy szinte egész évben élvezhetjük szépségeit. Ahhoz, hogy ezt megélhessük, verandánkat megfelelő alapanyagokból kell árnyékolnunk.

Nagyon sokféle verandával találkozhatunk, így mindig annak tulajdonságai határozzák meg, hogy végül milyen árnyékolástechnikát alkalmazunk. Létezik olyan típus, aminek árnyékolását már nem szükséges külön megoldani, mert a ház tetőszerkezetének egy része betölti ezt a szerepet, de ebben az esetben még mindig verandánk oldala szabad marad, és a szigetelés érdekében üveget építenek be, hogy a téli hónapokban is védjen minket a hideg elől. Az árnyékolást belülről, ennél a típusnál reluxával is megoldhatjuk. Elterjedt megoldás, elsősorban azért, mert szabályozhatjuk a bejövő fény mennyiségét és diszkrét takarást biztosít. Kezelése alapján megkülönböztetünk bowdenes, üvegpálcás, gyöngyláncos és motoros reluxát. Népszerűsége annak köszönhető, hogy praktikus, könnyű működtetni. Hosszú élettartamú, tisztítása egyszerű.A részben falazott, felül üvegtetővel rendelkező verandák esetében jó minőségű ponyvát érdemes használni az árnyékoláshoz. Fontos, mert az állandó napsugárzás az anyagot szinte „megeszi”, fakóvá válik, ha nem megfelelő minőségű. Továbbá vegyük figyelembe a vízállóságát, UV-szűrő képességét, más védelmi funkcióit is! Meghajtását illetően az árnyékoló lehet klasszikus „tekerős” vagy motoros. Utóbbit a nagyobb árnyékolók esetében ajánljuk, a könnyebb használat érdekében. A kézi tekerős változat jobban elterjedt, mert például a ház oldalába szerelve bárhol kialakíthatunk egy kisebb veranda szerűséget, ennek használata már inkább időjárás függő, de gyors megoldásként kiváló, ha fedett, természetközeli helyre van szüksége.

Ha szeretné élvezni egész évben kertjének szépségét és szüksége van egy árnyékos helyre, még a nyári szezon előtt, akkor keresse cégünket, a Huszen Bt.-t! Szakembereink segítségével kialakítjuk az Ön számára legmegfelelőbb árnyékolástechnikát verandájára, így nem kell aggódnia sem az eső, sem a napsugárzás miatt. Szolgáltatásainkról a www.naprakeszen.hu honlapon tájékozódhat. Kérdés esetén írjon a redony@naprakeszen.hu e-mail címre, vagy hívjon a 06-20-977-1267-es telefonszámon!

A személyre szabható árajánlat előnyei és szabályai

A személyre szabható árajánlat előnyei és szabályai

Minden ügyfél kedveli az egyedi ajánlatokat, legyen szó bármilyen vásárlásról, vagy szolgáltatás igénybevételéről. A vásárlók sokkal jobban járnak, ha ezt a megoldást választják, mert elsősorban a valódi igényeikhez igazíthatják pénztárcájukat, és emellett úgy érzik, némiképp kiemelt figyelmet kapnak a cég részéről.

Legyen szó akár házfelújításról, bútorkészítésről, szinte minden gyártási területen létezik az árajánlatkérés opció, ami ingyenesen elérhető bárki számára. Sokan élnek is a lehetőséggel, mert a tömeggyártásban található eszközök nem mindig felelnek meg az elvárásoknak, ezért szükséges az egyedi igények elkészíttetése. Meghatározhatjuk a termék összetételét, formáját, és egyéb extrákat is kérhetünk mellé. Szerepeljen a leírásban a részletes műszaki kritérium és minden olyan adat, információ az ajánlatkérésbe, amit ismerünk, és aminek hatása lehet az árra, a termékre, vagy a szolgáltatás minőségére, gyártási időre. Ezzel kapcsolatban érdemes a határidőkre is odafigyelni, mert, ha köt minket az idő, célszerű egyszerűbbre csökkenteni az elképzeléseinket. Ehhez kapcsolódóan a mennyiség sem mindegy egy adott termékből, mindig reálisan mérjük fel, hogy mennyi alapanyagra lenne szükségünk, illetve ennek gyártása, beszerzése mennyi időn belül lehetséges. Gyakorta előfordul, hogy kapunk egy jó ajánlatot, a referenciák is elnyerték tetszésünket, de menet közben kiderül, hogy arra a határidőre, amit megszabtunk, kapacitás hiány miatt nem tudják teljesíteni. Szolgáltatások esetben előre tisztázzuk, hogy a megrendelt feladat el nem végzése milyen következményekkel járhat a cégre nézve! Az árajánlatkérés előnye nagyban függ a vevő és a cég hozzáállásától is! Ha a kommunikáció megfelelő, a határidők betarthatók, akkor egy sikeres üzletet köthetünk egymással!

Cégünk hisz az egyedi megrendelésekben! Számunkra minden ügyfelünk fontos, így szeretnénk teret engedni elképzeléseiknek, ami a fa nyílászárókkal, bejárati ajtókkal kapcsolatos. Tervezzen a Perdi-Fa Kft.-vel! Keresse fel honlapunkat a www.perdikft.hu címen, kérdés esetén írjon e-mailt a perdifa@gmail.com e-mail címre, vagy hívjon a 0620/466-0818-as telefonszámon!

Jön a szúnyogszezon – Védje meg otthonát már most rolós szúnyoghálóval!

Jön a szúnyogszezon – Védje meg otthonát már most rolós szúnyoghálóval!

Hamarosan beköszönt a nyár, minden percét, mozzanatát szeretnénk kiélvezni. Sajnos a jó idő velejárói a rovarok is. Ugyan a természetnek szüksége van rájuk, de az otthonunknak nem, főleg a szúnyogokra. Nem árt időben elkezdeni ellenük a védekezést, és még a szezon megkezdése előtt szúnyoghálót rakatni az ajtókra, ablakokra.

A szúnyogháló nem csak a rovarokat tartja távol, hanem így az apróbb pihéket, leveleket sem fújja be a szél lakásunkba. Manapság elterjedtebb lett a rolós szúnyogháló, mint korábbi, fix keretes típusa. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy sokkal könnyebb kezelni és eltávolítani a nyári szezon végén, mint a keretes típust. Könnyen felszerelhető – akár kívülről vagy belülről, olyan helyen is, ahol már létráról sem érnénk el az ablakot. Feszességét a tengelybe szerelt rugó folyamatos feszítésének köszönhetjük. Működtetése egyszerű. A rolós szúnyogháló záróprofilját megfogva függőlegesen lehúzzuk a szúnyoghálót és beakasztjuk a kampós fogadó profilba. A záróprofilból vékony zsinóron lelóg egy kis műanyag fogantyú, aminek segítségével könnyedén lehúzhatjuk a magasabban lévő záróprofilt is és vissza is engedhetjük. Szinte minden nyílászáró típusra felszerelhető, redőnnyel jól kombinálható, és utólag is rászerelhető a rolós szúnyogháló. Alkalmazható ajtókon is, ebben az esetben nem függőlegesen mozgatható, hanem vízszintes irányba. Mivel működtetése kissé nehézkes, ezért inkább a ritkábban használt ajtóknál alkalmazzuk, de még mindig tartósabb, mint egy sima, ajtóra függeszthető hálós függöny. Figyeljen arra, hogy rolós szúnyoghálóajtó záró profilját működtetés közben mindig fogja! Ha elengedi a hálót, a rugó visszacsapja, és ettől tönkre mehet a szerkezet, illetve kárt okozhat az ajtóban, ablakban.

Ha időtálló szúnyoghálóra van szüksége, és szereti az egyszerű megoldásokat, akkor keresse fel a Fény-Őr Kft.-t, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk otthona számára! Tájékozódjon termékeinkről a www.parkanydiszkont.com honlapon! Kérdés, észrevétel esetén írjon e-mailt az info@redonydiszkont.hu címre, vagy hívjon a 06-20-366-6151-es telefonszámon!