Mi van a londoni vízben? (2. rész)

A magyar férfi vízilabda válogatott délelőtt második vereségét is begyűjtötte. Ezúttal kevesebb volt a gólkülönbség (Magyarország-Montenegró 10:11), de a válogatottnak így már nehezebb a dolga. Csütörtökön délután Románia ellen játszunk, majd szombaton este a britek kerülnek terítékre. Na de mi a helyzet az úszással? Mi van a londoni vízben?

Az úszó versenyeken sem fényesebb a helyzet, legnagyobb reménységünknek – Cseh Lacinak – sem jön össze semmi. Először a 400 vegyes, majd a 200 pillangó döntőjéről csúszott le. A 400 vegyes elődöntőjében Michael Phelps-et követte, együtt érkeztek elsőként a célba, ám még ez sem volt elég egy döntős szerepléshez. Laci csalódott volt, elmondta, az ő hibája, nem lett volna szabad Phelps gyorsaságát alapul venni (de ki gondolta volna, hogy az ő ideje is csak éppen hogy elég lesz a döntőre). Aztán tegnap jött a 200 pillangó elődöntője, amit már nem lehet Phelps lassúságára fogni, ő ugyanis megnyerte futamát, míg Laci csak a hetedik helyen ért célba, még a másik magyar – Biczó Bence – is megelőzte, de sajnos ő is lecsúszott a döntőről. Pechesek a magyarok a vízben, alig-alig van sikerünk. Ritka, hogy ennyire ne menjen senkinek. Mintha valami lenne a vízben…

Persze vannak sikerek is, csak kevés. Hosszú Katinka döntős 200 vegyesen, illetve a női vízilabda válogatott erősen meg tudta szorongatni az olimpiai aranyesélyes amerikai válogatottat. (Azoknak, akik nem nagyon néznek vízilabdát az amerikai válogatott a nőknél hasonló „erősségű” ellenfél, mint a férfiaknál Szerbia vagy Montenegró.)

Én nagyon szurkolok, hogy legyen most már ez az uszoda is ugyan olyan sikeres helyszín, mint az ExCel csarnok, ahol az eddigi három magyar érem született.

Szilágyi Áron, kardozó – arany
Ungvári Miklós, dzsúdó – ezüst
Csernoviczki Éva, dzsúdó – bronz

Nekik gratulálunk és HAJRÁ MAGYAROK!

Szilágyi Áron olimpiai vívóbajnok!

Szilágyi Áron olimpiai bajnok (Fotó: Kollár Péter - MTI)

Szilágyi Áron olimpiai bajnok (Fotó: Kollár Péter – MTI)

Az egész nap fenségesen vívó Szilágyi Áron aranyérmet nyert egyéni versenyben tegnap, mellyel megszerezte a magyar küldöttség első aranyát a londoni olimpián.

Szilágyi Áron a londoni olimpia második napján kifogásolhatatlan vívással jutott döntőbe. A 22 éves fiatal sportoló 2007-ben (17 évesen) csapatban lett világbajnok, tavaly pedig az EB-n bronzérmes lett. Szilágyi Áron teljesítménye 2008-as (18 éves) pekingi olimpián „csak” arra volt elég, hogy a legjobb 16-ba kerüljön, tegnap viszont hihetetlen higgadtságról és tudásról tett tanúbizonyságot.
 
Szilágyi három győzelemmel jutott az elődöntőig. A maláj Ju Peng Kean (15-1) felett aratott győzelme után a címvédő kínai Csung Mant ejtette ki határozottan, majd 15-13-ra a német Max Hartung is legyőzte. A döntőbe jutásért az utóbbi három világbajnokságon aranyérmes orosz Nyikolaj Kovaljov-ot kellett még helyben hagyni, ami sikerült is (15-7).
 
A döntőt Szilágyi Áron szinte eksztázisban vitte 7-0-ig. Az olasz ellenfél (Diego Occhiuzzi) szinte szóhoz sem juthatott, majd az egyperces pihenő után fel tudod jönni 9-6-ra, ám a magabiztosan teljesítő Áront nem tudta megállítani, hamar 12-6 lett az állás. Már csak három tusra volt Áron az aranytól. 12-7 után védés-visszavágással 13-7, majd indított támadással 14-7. A találat után rövid „ápolás” az olasz lába begörcsölt, Szilágyi segített ápolni. A következő támadás szintén tussal végződött 15-8! Gratulálunk Áron!
 

Már csak egy nap

Az egész világ már visszaszámol, holnap indul az olimpia… Ki hogyan készül fel főként mentálisan, akár a címvédésre is.

Nézzünk szét egy kicsit sportolói fronton, ki hogyan ugrik fejest a holnap kezdődő Londoni olimpiába.

Hál’ Istennek van jó pár magyar sportoló, akiktől az előző évek tapasztalatai alapján is sikereket és eredményeket várhatunk. Iszonyatosan nagy lehet a nyomás, komolyan becsülöm ezeket az embereket, hogy újból és újból nekiugranak.

Hogy csak a „legkeményebbeket” említsem, a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda válogatott ismét címet védeni készül. Kiss Gergő elárulta, hogy sokszor a mentális erő és tartás nagyobb százalékban számít, mint hogy valaki tehetséges-e.

Janics Natasa és Kovács Kati

Janics Natasa és Kovács Kati

Janics Natasa és Kovács Kati, az örökifjú arany kajak páros azzal készíti és bíztatja magát, hogy számukra nincs ellenfél, senki nem olyan erős, mint ők. Janics a magabiztosabb, ő tudja, hogy nincs nála/náluk gyorsabb a mezőnyben, míg Kovács próbálja az esélyeket latolgatni, kire kell azért odafigyelni. Azt hiszem ez a szív és az ész kettőse egy hajóban, eddig legyőzhetetlennek bizonyult.

Cseh Laci, többszörös olimpiai második úszónk idén is versenybe száll a hírhedt amerikai kettős, Ryan Lochte és Michael Phelps ellen. Laci tisztában van ellenfelei képességeivel, de bízik képességeiben, bármi megtörténhet.

Én mindannyiuknak és természetesen az egész magyar csapatnak szorítok, és sikerekben gazdag olimpiát kívánok.

Teszt kontra Fazekas 2:0

Teszt kontra Fazekas 2:0

Pár napja felröppent a hír, hogy ismét dopping ügybe keveredett egy magyar atléta. Fazekas Róbert ügyvédje tegnap megerősítette, hogy ügyfeléről van szó.

Fazekas Róbert 2010-ben, egy barcelonai versenyen Fotó: SITA/AP - illusztráció

Fazekas Róbert 2010-ben, egy barcelonai versenyen
Fotó: SITA/AP – illusztráció

Akkor röviden vázolnám a történetet: Adott egy Európa bajnok, világbajnoki második helyezett diszkoszvető srác, aki az athéni olimpián elkövetett egy hülyeséget. Doppingolt. Védekezett, titkolózott, elfutott a mintavétel elől, le is bukott, meg is büntették. Letelt a 2 éves eltiltása és újra versenyezni kezdett. Pekingben a fokozott ellenőrzések mellett sem történt baj, 8. lett az olimpián. És ismét eltelt 4 év, Fazekas a felkészülésének finisében van, mire megjelenik egy cikk, hogy a magyar atléta csapatból valaki pozitív mintát adott a MACS (Magyar Anti-dopping csoport) ellenőrzésén. Nagy a titkolózás, bár azt azért sikerül kideríteni, hogy a sportoló B tesztet készített… Mire az is pozitív lesz, a MOB nem nevezi őt a londoni olimpiára. Az ügyet dr. Czeglédy Csaba, ügyvéd szavai zárják, miszerint ez a magyar sportoló ügyfele, Fazekas Róbert.

Vizsgáljuk meg ezt az esetet egy kissé.

A diszkoszvetés egy olyan sportág, ahol eléggé jó erőben kell lennie a versenyzőnek. Az eredmény elérésére viszonylag sok ENGEDÉLYEZETT készítmény kapható. Vitaminok, táplálék-kiegészítők, amit csak akarsz… Fazekas nyilván szedte ezeket a szereket, tudta szerint legálisan. De mi van, ha ezekből egy kicsivel többet szed be? Például megfázott és több C vitamint szed, vagy több immunerősítőt. Máris kimutat valami csekély kis „drogot” a doppingteszt. Nyilván úgy van ez kitalálva, hogy egy megfázás miatt ne legyen baj. De például a kávé is fent van a doppinglistán, aminek túladagolása sokszor esélyes…

A zöld tea megzavarhatja a dopping teszt eredményét

A zöld tea megzavarhatja a dopping teszt eredményét

Egy másik problémám az, hogy csupán akkora mennyiségű anyagot (1 ng/ml stanozolol) találtak Fazekas mintájában, amit a WADA (World Anti-Dopping Agency) laboratóriumaiban alig tudnak kimutatni, az ennél kevesebb mennyiség pedig már kimutathatatlan. Na most hogy is van ez? Megszabnak egy határt, amin felül doppingolásnak számít a vitaminbevitel, de ez a szám a minimálisan kimutatható adat? Akkor, ha valakinek lassabban, vagy kevésbé dolgozza fel a szervezete a bevitt táplálék-kiegészítőket, akkor az már doppingol? Csupán mert lassabb az anyagcseréje? Nyilván ezzel nem azt állítom, hogy Fazekas anyagcseréjével gondok vannak, csak elgondolkodtam egy feltevésen…

Doppingteszt

Doppingteszt

Ami meg végképp sántít az ügyben, az a B-próba, azaz a második pozitív teszt. Fazekast már kizárták egy olimpiáról, küzdött és el is érte, hogy ott lehessen a következőn, ahol minden tisztán megy (pedig a magyar atlétákat szinte naponta ellenőrizték), majd az ez utáni játékok előtt megcsináltatja a kötelező doppingtesztet, ami pozitív eredményt hoz. Ezen csodálkozik, és hogy tisztára mossa a nevét kér egy kontroll tesztet, ami az elsőt igazolja. Ki az a bolond, aki – ha valóban doppingol – kér egy másik tesztet, kifizeti zsebből az amúgy nem kevés díját, majd az is pozitív lesz és eltiltatja magát az olimpiai részvételtől. Most ő vagy nem akar részt venni a londoni játékokon, esetleg dzsedi-ereje van, amivel befolyásolni tudja a teszteket, ám ez esetben elhagyta az erő, vagy nem doppingolt (legalábbis nem tudott róla).

Nem állítom, hogy nem sáros Fazekas, hogy biztosan nem használt szereket – hiszen mindenki: atléták, úszók, tornászok, súlyemelők… használnak doppingszereket, csak a kimutatható határ alatt – de annyi zsákutca van ebben az ügyben, hogy nem lehet csak úgy lehajtott fejjel elmenni mellette.

Sajnálom, hogy az elmúlt olimpiák – amiknek egyik jelszava a „fair-play” kellene, hogy legyen – beárnyékolódnak valami ennyire elkeserítő üggyel, amit képesek vagyunk egy vállrándítással nyugtázni.

Olimpia 2012 London – Vigyázzunk a jegyvásárlással

London 2012 Olimpiai játékok hivatalos logójaHamis honlapokon árulnak jegyeket a  Londonban megrendezésre kerülő XXX. nyári olimpiai játékokra és a paralimpiára – figyelmeztet minket az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)

Minden minden negyedik évben, most sem restek a csalók és átverők, hamis weboldalakon keresztül árulnak jegyeket az olimpiára. Az Egyesült Királyság Europol összekötő irodája felhívta a tagállamok figyelmét – köztük Magyarországét is – hogy rengeteg a visszaélő és csaló. Aki ki akar jutni és még nem vette meg jegyét az olimpiára annak azt javasoljuk, hogy csak a hivatalos honlapon keresztül vásároljon jegyet.

A 2012. évi nyári olimpiai játékok hivatalos honlapja: http://www.london2012.com/
Jegyvásárlás: http://www.tickets.london2012.com/