Vissza a futókhoz és vissza az időben is. Időutazásunk végére 1924-be érkezünk a párizsi olimpiára. A film két fiatal futóról szól, akik Anglia színeiben indultak a VIII. nyári olimpiai játékokon, ami nekünk magyaroknak is sokat mondó lehet.
Az 1924-es párizsi olimpia hivatalos plakátja
Ha már szóba hoztam, a VIII. olimpiai játékok magyar vonatkozását akkor beszéljünk erről egy kicsit. Több dolog miatt is „fontos” ez a magyaroknak, hiszen ide hívták meg Bartók Bélát – a művészeti versenyek bíráló bizottságába, amelyet végül más irányú elfoglaltsága miatt vissza kellett utasítania -, Komjádi Béla legendás vízilabda csapata az akkori négyszeres olimpiai bajnok Nagy-Británia ellen 7:6-ra győzött – közel két órás(!) mérkőzés után, ami a játékok történetének leghosszabb összecsapása mind a mai napig -, Hajós Alfréd pedig – aki az 1896. évi olimpia magyar úszóbajnoka – a művészeti versenyeken építészet kategóriában ezüst érmet nyert, továbbá ezen az olimpián vehettek részt először a magyar női sportolók.
De ennyit a nosztalgiáról, lássuk a filmet:
Tűzszekerek
Az angol filmdráma (1981) két futó – Eric és Herold – történetét dolgozza fel. Ők képviselték hazájukat, Angliát az 1924-es párizsi olimpiát, ámde ők nem országuk dicsőségéért óhajtanak nyerni egész más célok vezérlik őket. Élet-halál csatát vívnak a világgal, egymással és magukkal is. Míg Herold a világ elismeréséért küzd, addig a skót misszionárius Eric Isten dicsőségéért harcol az aranyért.
Jelenet a Tűzszekerek című filmből
A két sportoló ellentétes céljaiból és karakteréből táplálkozó feszültség úgy söpör végig a filmen, mint Usain Bolt (a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója 9,69 másodperccel – a szerz. megj.) a futópályán. Ennek ellenére a filmdráma nem válik olyan nyomasztóvá, mint például Spielberg München-e. A történet rendkívül kerek tudott maradni annak ellenére, hogy a sporton és győzni akaráson kívül belesűrítették a szerelmet, barátságot és hitet is. Rendezője – a drámákra szakosodott – Hugh Hudson, a film zenéjét pedig Vangelisnak köszönhetjük.
1981-ben a Cannes-i Filmfesztiválon a Sam Mussabinit alakító Ian Holm megnyerte a Legjobb férfi mellékszereplő díjat. Ezen felül 1982-ben 3 BAFTA, egy Golden Globe és négy Oscar-díjat zsebelhetett be a film.
Most ugorjunk egy kicsit vissza, ismét Münchenben vagyunk az 1972-es olimpián. Ezúttal a film nem túl régi (2005-ben készült alkotásról van szó), témája pedig az 1972-es müncheni olimpián történ terrortámadás, ami sokkolta az egész emberiséget. A film némiképp rendhagyó, de mit is várhatnánk, lévén egy Steven Spielberg által jegyzett filmről van szó. A film címe pedig nemes egyszerűséggel: München.
München
München
A film az 1972-es müncheni olimpián történt terrortámadást – amelyben 11 izraeli sportoló vesztette életét – dolgozza fel. A támadást a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet követte el. Spielberg filmjében – egy részét Magyarországon forgatták – a támadás, az azutáni események, valamint a Fekete Szeptember utáni nyomozás rekonstruálása áll a fókuszban. A film főszereplői a két tehetséges színész Eric Bana és Daniel Craig.
A várakozásokkal ellentétben a nemzetközi kritika nem üdvözölte a filmet. A szakmabeliek többsége szerint, a Spielberg által készített München, majd összecsuklik a rendezői üzenet és a történeti hűség nyomasztó súlya alatt. A film – ne rettentsen el senkit – közel három órás és a nézők befogadóképességét nehezíti továbbá, hogy Spielberg a korhűség illúziójának megteremtésének céljából visszatért az 1972-es mozgóképes formához, a digitális technikákat pedig „kidobta a kukába”. A rendező állandó operatőre – Janusz Kaminski – a koncepció szerint fényképez, így a magyar nézők örömmel beazonosíthatják a Budapesten forgatott jeleneteket, köztük az Andrássy utat.
Folytatom tovább a sort. Említsünk meg egy női olimpikonokról szóló filmet is. Szintén gyönyörű alkotás. Időrendben haladunk tovább, most a soron következő 1976-os montreali, – amit Steve Prefontaine már nem élhetett meg – illetve az 1980-as moszkvai olimpia lesz terítéken. A film amiről beszélünk pedig nem más, mint az 1982-es film az Egyéni rekord.
Tory és Chris
Egyéni rekord
A film (1982) két atléta nőről – Chris-ről és Tory-ról – szól, akik a Montrealban megrendezésre került 1976-os olimpián találkoztak először. A két nő – nem kis botrányt kavarva és bonyodalmat okozva maguk körül és életükben – egymásba szeret. Chris-t – aki a montreali olimpia után minden idejét Tory-val akarja tölteni – Tory edzője nem látja szívesen. Az irdatlan külső nyomás hatására végül elválnak útjaik és csak 1980-ban a moszkvai olimpia előtti selejtező versenyen találkoznak újra. Egy dolog viszont megváltozott. Most már nem egy csapatban játszanak, hanem ellenfelekként állnak egymással szemben. A közös múlt súlya alatt kell teljesíteniük, ezért nekik az olimpiai játékok már többről szólnak, mint puszta fizikai győzelemről. És hogy mitől egyéni rekord az egyéni rekord, azt tudjátok meg ti. Nézzétek meg a filmet!
Javában zajlik a 2012-es londoni olimpia, itt pedig összegyűjtök néhány filmet, amiknek fő témája az olimpia. Elsősorban azoknak, akik nem szeretnének a szünetekben is olimpiai hangulatban maradnának, de mindenki figyelmébe ajánlom, mert tényleg jó filmekről van szó. Rengeteg dráma történelemmel fűszerezve. Hajrá!
Steve Prefontaine
Korlátok nélkül
A film – életrajzi dráma – Steve Prefontaine hosszútávfutó életét dolgozza fel, aki fiatalon (24 éves korában) hunyt el. Steve – az amerikai sportoló – legnagyobb álma volt, hogy az 1972-ben megrendezésre került müncheni olimpiáról aranyéremmel a nyakában térhessen haza. Az álom lassan mániává, rögeszmévé nőtte magát és célja elérése érdekében gátlástalanul és könyörtelenül bánt mindenkivel és mindennel, kiváltképp önmagával. Az ifjú sportoló motivációit, csak edzője – Donald Sutherland, filmbeli alakításáért Golden Globe-ra jelölték – tudta megérteni. Prefonatine versenyszáma előtti napon került sor a müncheni olimpián történt terrortámadásra, ami majdnem keresztül húzta az ifjú futó „terveit”, de – részben erőszakossága miatt – mégis megtartották a versenyt. Mint ismeretes Steve nem szerzett aranyat münchenben, csak negyedikként tudott célba érni, de otthonában folytatta az edzéseket. Hét amerikat csúcsot tartott, a 2000 és 1000 méteres távok között ő volt a leggyorsabb, szeme előtt lebegett az 1976-os montreali olimpia, azonban egy autóbaleset 1975-ben végleg véget vetett Prefonatine pályafutásának és életének.
Érdekesség: Steve volt az első „nívós” sportoló, aki Nike cipőben versenyzett.
A magyar férfi vízilabda válogatott délelőtt második vereségét is begyűjtötte. Ezúttal kevesebb volt a gólkülönbség (Magyarország-Montenegró 10:11), de a válogatottnak így már nehezebb a dolga. Csütörtökön délután Románia ellen játszunk, majd szombaton este a britek kerülnek terítékre. Na de mi a helyzet az úszással? Mi van a londoni vízben?
Az úszó versenyeken sem fényesebb a helyzet, legnagyobb reménységünknek – Cseh Lacinak – sem jön össze semmi. Először a 400 vegyes, majd a 200 pillangó döntőjéről csúszott le. A 400 vegyes elődöntőjében Michael Phelps-et követte, együtt érkeztek elsőként a célba, ám még ez sem volt elég egy döntős szerepléshez. Laci csalódott volt, elmondta, az ő hibája, nem lett volna szabad Phelps gyorsaságát alapul venni (de ki gondolta volna, hogy az ő ideje is csak éppen hogy elég lesz a döntőre). Aztán tegnap jött a 200 pillangó elődöntője, amit már nem lehet Phelps lassúságára fogni, ő ugyanis megnyerte futamát, míg Laci csak a hetedik helyen ért célba, még a másik magyar – Biczó Bence – is megelőzte, de sajnos ő is lecsúszott a döntőről. Pechesek a magyarok a vízben, alig-alig van sikerünk. Ritka, hogy ennyire ne menjen senkinek. Mintha valami lenne a vízben…
Persze vannak sikerek is, csak kevés. Hosszú Katinka döntős 200 vegyesen, illetve a női vízilabda válogatott erősen meg tudta szorongatni az olimpiai aranyesélyes amerikai válogatottat. (Azoknak, akik nem nagyon néznek vízilabdát az amerikai válogatott a nőknél hasonló „erősségű” ellenfél, mint a férfiaknál Szerbia vagy Montenegró.)
Én nagyon szurkolok, hogy legyen most már ez az uszoda is ugyan olyan sikeres helyszín, mint az ExCel csarnok, ahol az eddigi három magyar érem született.
Szilágyi Áron, kardozó – arany Ungvári Miklós, dzsúdó – ezüst Csernoviczki Éva, dzsúdó – bronz
