A Facebook második negyedéves bevétele elérte a majd 300 millió dollárt, az adózott eredmény mégis 157 millió dolláros veszteséget mutat. Összehasonlításképpen egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 240 milliós adózott eredményt mutatott fel a világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető cég.
A Facebook a napokban közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A cég bevétele 32%-kal emelkedtek, ami némiképp az elemzők előrejelzéseit felülmúlta. Ennek ellenére a társaság adózott eredménye 157 millió dolláros mínuszt mutat.
A szakértők szerint a veszteség a tőzsdére lépés miatt felmerülő költségek okozták, ugyanis a forgalomba hozatal 1,3 milliárd dollárba fájt a vállalatnak.
Ha az egyszeri kiadásokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor már más a leányzó fekvése, ugyanis a nyereség így 295 millió dollárra rúg. (Egyszeri kiadások viszont mindig lesznek – a szerz. megj.)
A közösségi oldal felhasználóinak száma 29%-kal növekedett tavalyhoz képest a Facebook hivatalos adatai szerint. Bár a mutatók folyamatos növekedést tükröznek, mind a havi, mind a napi rendszerességgel látogatók körében, valamint a mobilkészülékről „fészbukozók” száma is növekszik, a befektetők nem reagáltak túl jól.
A Facebook részvények árainak változása – Google Finance
Találgatások szerint az lehet az oka ennek, hogy a közösségi oldalt üzemeltető cég nem tett közzé előrejelzést az év hátra lévő részére vonatkozóan. A gyorsjelentés közzététele után eladói hullám indult, aminek következtében a mai napra 21.71 dollárra esett vissza részvények ára, ami 43%-os esést jelent a 38 dolláros kibocsájtási árhoz képest.
Trip Chowdhry figyelmeztetett arra, hogy a Facbook nyeresége átlagosan évente csak 4%-kal növekedett az elmúlt 4 év során. Hozzátette, ahhoz hogy a cég tartani tudjon egy 25 dolláros részvényárfolyamot évente körülbelül 150%-kal kéne növelnie üzleti forgalmát.
Trip Chowdhry: a Global Equities Research pénzügyi elemző cég egyik szakértője
Tehát ahogy ígértem, álljon itt egy példa egy facebook hirdetésre. Maradjunk az esküvő témánál, de legyen ezúttal esküvőszervezés a tevékenységi kör.
Először is kitalálunk egy hirdetési szöveget, most nem „kreatívkodtam” túl magamat:
Esküvőszervezés – Facebook Hirdetés
Miután ez megvan, kiválasztjuk célcsoportunkat. Először is kiválasztjuk az országot, ami esetünkben Magyarország – természetesen, ha külföldön is akarunk hirdetni, hozzá lehet adni több országot is. Országon belül lehetőségünk van várost is kiválasztani. Képzeletbeli esküvőszervező cégünk Budapesten helyezkedik el, ezért beállítjuk Budapestet.
Ezzel meghatároztuk, hogy egyenlőre csak a Budapesten élő emberek körében akarunk hirdetni, így költséghatékonyabb és nagyobb eséllyel keresnek fel minket. Egy Sopronban élő ember nem biztos, hogy esküvőszervezéssel egy budapesti céget fog megbízni.
Most kiválasztjuk az életkort. Én 23 és 30 év közöttieket állítanék be, jó kor a házasodáshoz. Férfiakat és nőket egyaránt megcélzunk. Családi állapot: Eljegyezve, hiszen nekik a legaktuálisabb az esküvőszervezés. A különböző kritériumoknak egyre kevesebb ember felel meg, így ezekkel a beállításokkal 11.200 személyt célzunk meg. (A Facebook valós időben mutatja a beállításainknak megfelelően, hogy hány ember tartozik a körbe.)
Természetesen a példában szereplő beállítás nem teljesen végiggondolt, hiszen azt nem tudjuk, hogy a 11.200 személyből hányan szervezik már esküvőjüket, illetve – ha feltételezzük, hogy a párok mind két tagja fenn van a Facebook-on és profilját is frissen tartja – akkor feltételezhetjük, hogy a 11.200 személy 5.600 párt jelent. (Máris csökkent a célcsoport)
Valójában lehet növelni a kört Budapest körül 10-30 km-re így még megkereshetik cégünket, beállíthatjuk családi állapotnak a „Kapcsolatban” állapotot. Így – változatlan életkor megjelölés esetén – 95.460 főre növekedett célcsoportunk. Addig finomítjuk, amíg szükséges.
Ezzel a példának vége is. Persze egy profi hirdetés létrehozása rengeteg időt, kísérletezést vagy tapasztalatot, szakértelmet igényel. Ezért, ha Te is szeretnél hirdetést, de cégvezetőként nincs rá időd, pénzt meg nem akarsz kidobni a kísérletezésre/próbálkozásokra, akkor ajánlatos megkeresni egy céget.
A Kampányfelügyelet Magyarország Kft. jó választás lehet, nézzétek meg ti is: www.kampanyfelugyelet.com
A legtöbb srác arra használja a Facebook-ot, hogy egyedülálló hölgyeket találjon. De van, aki arra használja, hogy olyan hölgyeket találjon, akiket már eljegyeztek.
Ismerek egy esküvői fotóst itt Budapesten, akinek a hagyományos hirdetések nem váltak be. Egy teljes oldalas hirdetés egy esküvői magazinban nulla, egy kiállítás pedig 4 megrendelőt hozott a konyhára, amik éppen hogy fedezték hirdetési kiadásait. Ezek után javasoltam neki a Facebook-ot.
Olyan 22 és 28 év közötti budapesti hölgyeket céloztunk meg, akiknek a családi állapota „Eljegyezve” volt. Egy év alatt körülbelül 70.000 forintot költöttünk hirdetésekre, ami 2.000.000 forintot hozott a konyhára. Most a megrendelők fele a Facebook-on keresztül találja meg. Részint hirdetésen keresztül, részint „rajongói” ajánlásain keresztül.
– Ha nem lenne a Facebook, már nem lenne munkám. – mondta nekem.
A Facebook lehetőséget ad arra, hogy a kisvállalkozások célzott marketing útján tudják elérni az embereket. A felhasználók profiljukat mindenféle adattal feltöltik (szülőváros, munkahely, vallási hovatartozás, érdeklődési kör, tanulmányok, kedvenc könyvek, családi állapot) és ezek az adatok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hirdető a lehető legpontosabban érje el potenciális ügyfeleit. Nincsenek úgymond felesleges kiadások. Egy házas embernek – akinek nagy valószínűséggel nem aktuális az esküvői fotózás – nem jelenik meg a hirdetés. Ami szintén fontos: a Facebook előtt ülő ember olyan hirdetést lát, ami pont neki szól.
Facbook Hirdetés Statisztika példa
Hirdetés létrehozásnál meghatározhatsz demográfiai kritériumokat, érdeklődési köröket adhatsz hozzá és rögtön láthatod, hogy hány ember felel meg a kritériumoknak, majd ennek megfelelően tovább módosíthatod a célközönséget. Kiválaszthatod, hogy megjelenésért vagy kattintásért szeretnél fizetni, beállíthatod a napi költségkeretet és a hirdetés lejáratát.
A Facebook gazdasági igazgatója így fogalmazott: – Még azelőtt megtalálhatod leendő ügyfeleidet, mielőtt a terméked/szolgáltatásod keresésére gondolának.
Azonnali visszajelzést láthatsz arról, mennyire válik be egy kampány a Facebook mérői által (megjelenés/kattintás; költség/nap; kattintás/nap; satöbbi). Ezen statisztikák figyelembe vételével esküvői fotós barátommal 24 órán belül változtatni tudtunk a hirdetés(ek)en, ha úgy láttuk, hogy nem generál elég megjelenést, illetve kattintást.
Következő cikkemben mutatok egy példát is az egyszerűbb megértés érdekében.
Az Art Meets Commerce – egy new york-i marketing társaság – egy véget nem érő beszélgetésbe kezdett rajongóival. A cég színházi előadásokhoz készített reklámkampányainak szerves részét képezi a Facebook. Példának okáért a „Rock of Ages” show-hoz készített oldaluknak már több mint 13.000 rajongója van.
A cégnél dolgozó munkatársak folyamatosan frissítik az oldalakat új fényképekkel, videókkal és idézetekkel, amik a forgatáson, vagy az előadásban hangoznak/hangoztak el. Azt is megtanulták, hogy mit ne csináljanak, amikor közzétettek egy videót arról, hogy Paris Hilton is elment az előadásra és negatív kritikákat kaptak a rajongóktól, akik ki nem állhatják Paris-t.
De nem minden a marketing – vagy legalábbis, nem minden az eladás. „Egyre inkább eltávolodsz az online marketinges fogalmától és inkább egyfajta ügyfélszolgálat lesz belőled,…” – mondta Jim Glaub a cég kreatív igazgatója és hozzátette: „A felhasználók nagyon sokszor csak azért használják a Facebook-ot, hogy kérdéseket tegyenek fel és így vagy úgy, de válaszolnod kell.”
Néhány alapvető szabály:
A „vásárolj, vásárolj, vásárolj” típusú üzenetek nem működnek.
A legsikeresebb vállalkozások inkább az interakcióra koncentrálnak és kevesebb hangsúlyt fektetnek az eladásra.
Lépj kapcsolatba a rajongókkal és kritikusokkal. Hallgasd meg mit mondanak az emberek, legyen az jó vagy rossz. Még ötletet is meríthetsz vállalkozásod fejlesztéséhez.
A tartalom mindig legyen friss. Használj állapotfrissítéseket, tájékoztasd rajongóidat akciókról, eseményekről, nyereményjátékokról vagy bármiről ami érdekes lehet számukra.
Igaz ezek az „interakciók” hihetetlen mennyiségű időt igényelnek, de visszahozzák a befektetett energiát/pénzt.
Tavaly az Art Meets Commerce egy off-brodway musical-hez (Fela!) futtattak egy kampányt azok körében, akiket érdekel a színház és az „afro” zene. A kampány 18 millió megjelenést, több mint 5.700 kattintást és 40.000 dollár értékű jegyeladást eredményezett. A kampányra 4.400 dollárt költöttek.
Mark Seeley, az Art Meets Commerce marketing munkatársa így fogalmazott: „Hirdethetünk minden nap, de ha nem adjuk meg az embereknek amit akarnak, nem lesznek rajongók. Még ha az is a célod, hogy eladj egy terméket vagy szolgáltatást, akkor sem mondhatod folyamatosan azt az embereknek hogy vásároljanak. Úgy kell beszélned velük, mintha egy baráttal beszélnél!”
A Facebook egyre több vállalkozás/cég marketing stratégiájának szerves részét képzi. A kisvállalkozások új potenciális ügyfelek/vásárlók szerzésére és online közösségek építésére használják.
„Ott kell lenned, ahol az ügyfeleid és leendő ügyfeleid vannak,…” – írja Clara Shih, a The Facebook Era (A Facebook ) című könyvében – „A maga 300 milliós* és egyre növekvő táborával a Facebook egyre inkább az a hely, ahol a célközönséged van.”
(Pearson Education, 2009)
*Facebook felhasználók száma 2009-ben. 2012 áprilisára 901 millióra nőtt a felhasználók száma.
Kezdd kicsiben
A legtöbb vállalkozásnak egy Facebook Oldal (nem összetévesztendő a Facebook Profillal és a Facebook Csoportokkal) a legjobb kiindulópont. Facebook Oldalak segítségével könnyen tudunk „rajongókat toborozni”, ahogyan celebek, sport csapatok, zenészek és politikusok csinálják. Mára 1,4 millió ilyen Facebook Oldal van, amik 10 millió új „rajongót” szereznek minden nap.
A vállalkozások könnyen ki tudnak építeni egyfajta internetes jelenlétet a Facebook segítségével, még akkor is, ha nincs weboldaluk (a vállalkozásoknak ettől még érdemes weboldalt is létrehozni, elsősorban Facebook-ot nem használók miatt).
Facebook Oldalunkhoz egyedi címet is választhatunk, ami a vállalkozásunk nevét tükrözi, például www.facebook.com/cocacola.
Nagyon könnyen „eltévedhet” az ember a Facebook adta eszközök és hálózatok erdejében, ezért az „újoncoknak” azt ajánlom, hogy egy egyszerű kérdést tegyenek fel maguknak: Mi a fő célod? Több vásárló szerzése? Márkaépítés? Egyfajta ügyfélszolgálat kiépítése? Miután megvan, hogy mire szeretnénk használni a Facebook-ot, elkezdhetjük célunknak megfelelően építeni stratégiánkat.
Rengeteg időt lehet elpazarolni a Facebook-on, de egy vállalkozásnak nincs ideje, amit elpazarolhatna. Mindig találd ki céljaidat, kezdd kicsiben és csak után tegyél lépeseket a cél elérése érdekében. Első lépésben ajánlatos barátainkat, családtagjainkat megkérni arra, hogy legyenek Facebook Oldalunk rajongói. Így amikor az oldalt élesítjük már lesz egy tisztes rajongói tömeg. Az emberek inkább csatlakoznak egy olyan dologhoz, ahol már mások is jelen vannak, mint egy olyanhoz ahol csak 1-2 ember lézeng. Oldalunk híre terjedhet „szájról szájra” – egy átlagos Facebook felhasználónak 130 ismerőse van -, illetve hirdetés vagy promóció útján.
Színesebbé, érdekesebbé teheted Facebook Oldalad fényképekkel, hozzászólásokkal és hasznos információkkal. Ahogy egyre kényelmesebben mozogsz a Facebook világában, videókat vagy alkalmazásokat is hozzáadhatsz oldaladhoz. Alakíts ki egy személyiséget! Vagyis érthetőbben: egy fagylaltozó oldalának teljesen más hangulatot kell tükröznie, mint egy kertészet oldalának.
„Azok az oldalak sikeresek,” – mondja Tim Kendall, a Facebook gazdasági igazgatója – „amik a mögöttük álló vállalkozás/cég személyiségét a legjobban át tudták menteni.”