Málnás nyalánkságok

A málnát szinte mindenki szereti. Aki mégsem az vagy hazudik, vagy majd megszereti. A turmixok ízvilágát feldobja, limonádéba – akár pürésítve – mennyei és lekvárnak is igazi csemege. Ki szörpként, ki pedig pálinkaként kultiválja – korosztálya válogatja. És legnagyobb örömömre most érik. Viszont vigyázva: a málna gyorsan romlik! 🙂

A málna eredetének története – mert ilyen is van – picit horrorisztikusra sikerült, a legenda szerint ugyanis a gyümölcs azért lett piros, mert egy Ida névre hallgató nimfa, amikor az ifjú Jupiternek akart málnát szedni, megszúrta magát a tüskéiben és vére beszínezte a gyümölcsöt.

Már a középkorban kedvelt étele volt a peregrinusoknak – vándorok – és a szegényebb réteg embereinek. Ugyanígy, még a középkorban, kolostorokban kezdték el termeszteni és nemesíteni. Gyógynövényként mind a mai napig használják a málnabokor levelét.

Egyetlen dolgot lehet hátrányként említeni a málnával kapcsolatban. Macerás leszedni. Viszont nekünk „vásárlóknak” hál’ Istennek csak be kell mennünk a boltba érte. Rengeteg módon fel lehet dolgozni, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, nézzünk meg néhány receptet.

Málnaszörp

Kelleni fog – ki gondolta volna – egy kiló málna, cukor, víz és egy kiskanál szalicil. 

A málnát összeturmixoljuk és összekeverjük a vízzel és a szalicillal. Egy napot állni hagyjuk, majd másnap leszűrjük és a cukor hozzáadása után felforraljuk. Ezután mehet az üvegbe. Igazán egyszerű…

Van egy jó hírem. Nem csak a szörp elkészítése ilyen egyszerű, úgyhogy folytassuk is a sort a morzsasütivel.

Morzsasüti

A morzsasütit – más néven crumble – a lusta háziasszonyok süteményeként szokták emlegetni, de ettől még finom, egyszerű és különben meg a „háziasszony” is megengedheti magának a lustaságot néhanap.

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • fahéj
  • és persze málna

A lisztet, vajat, cukrot és egy kis fahéjat két tenyerünk között addig morzsolgatjuk, amíg egyenletes, nem túl nagy csomókból álló végeredményt nem kapunk. Nem kell túl erősen és túl sokáig morzsolni, az a jó, ha vaj nem olvad meg. A málnát feldaraboljuk és összekeverjük kevés cukorral, majd egy kivajazott tál aljába szórjuk, ráborítjuk a tésztát és lenyomkodjuk. Kb. 40 percre berakjuk a 170 fokos sütőbe. Ha nem tudjuk a sütő hőmérsékletét állítani akkor addig sütjük míg szép aranybarna színe nem lesz.

Tálalás: lehet önmagában is tálalni, de akár egy kis gyümölcsöntettel vagy vanília fagylalttal a legistenibb.

Gyurta Dani

Tegnap este Gyurta Dániel megdöntötte a 200 méter mellúszás világcsúcsát és ezzel megszerezte a magyarok második aranyát. Ma a londoni médiaközpontban adott interjút, ahol kijelentette, négy év múlva a riói olimpián már két számban is szeretne nyerni.

Elmondása szerint szükség volt a korábbi rossz időszakokra ahhoz, hogy idáig eljuthasson. Hozzátette nem fogja hagyni, hogy élete megváltozzon attól, hogy egy arannyal – a legfontosabb dologgal – többet tudhat magáénak.

Mindezek után bejelentette, hogy az aranyérem másolatát eljuttatja elhunyt ellenfele Alexander Dale Oen norvég úszó családjának részére. „Azt hiszem, megnyerte volna a száz métert. Megrendített a világbajnok társam halála.”

Hiába a csalások az olimpián – lásd tollas -, azért a sportszerűség még nem veszett ki mindenkiből. Bár ez esetben többről beszélünk, mint sportszerűség. Ez emberség és a másik sportoló tisztelete…

Gyurta Dániel testvére pénteken az 1500 méteres gyorsúszásban fog úszni. Elmondta testvére is elfáradt tegnap a szurkolásban, mert túl kellett üvöltenie a brit szurkolótábort. „Bízom benne, 15 perc alá tud kerülni.”

Szerinte Cseh Lászlónak van esélye megnyerni az esti 200 méter vegyest.

Tollason csalni?

Tegnap kifejtettem a véleményem a tollaslabdával kapcsolatban, olvassa aki még nem tette. Ma reggel kezembe fogtam a Metropol-t és megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a tollason is CSALNAK! Olimpián – de egyébként bármilyen sporteseményen – csalni gerinctelenségről, felkészületlenségről, lustaságról a mindenkori sportoló személyiségéről tesz tanúbizonyságot. Arra, hogy – a sportnak csak jóindulattal nevezhető – tollaslabdán csalni minek minősül, szavakat nem találok. 

Pitiáner és egyáltalán nem profi, pláne nem olimpiára való. Szántszándékkal vonalon túlra ütött labdák(?), direkt elrontott, hálóba ütött szervák jellemezték a tegnapi tollas mérkőzéseket. Na jó nem az összeset…

A „csaló” jelző nyolc női tollaslabdázót illet, akiket egyébként ki is zártak a párosok versenyéből. Az érintettek csalással próbálták meg manipulálni a „mérkőzések” kimenetelét, azért, hogy könnyebb ellenfeleket és ne honfitársakat kapjanak ellenfélül az elkövetkezendő meccseken.

Az egyik említett mérkőzés felvételén tisztán látszik, hogy mind a kínai, mind a dél-koreai páros arra hajt, hogy ne ők kerüljenek ki győztesen a csatából. Az egyik játékvezető figyelmeztette is lánykákat, hogy emiatt kizárás jár. Nem nagyon hatotta meg őket. De mit panaszkodok? Legalább kicsit izgalmassá vált a tollaslabda világa, vagy nem?

(A videó itt található: http://www.businessinsider.com/badminton-teams-disqualified-olympics-video-2012-8)

Meg is lett az eredménye délután ki is zárták a két dél-koreai, a kínai és az indonéz csapatot, így át kellett szervezni a negyeddöntő mezőnyét. Jól fogalmazott Jacques Rogge – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke -, szerinte ugyanis az ilyen és ehhez hasonló esetek aláássák az olimpia hírnevét. A kínai tollaslabda szövetség szintén el kezdett vizsgálódni az ügyben, majd elmondták, hogy elítélnek minden olyan tettet, „ami sérti a sport szellemét és erkölcseit”. (Még jó.)

Az eset kicsit elgondolkodtatott és arra jutottam, hogy nem szabad itt megállni. Elképzeltem egy olyan boksz mérkőzést, ahol a bokszolóknak minden áron ütést kéne szerezni és ha az ütés mégsem érkezik, hát saját magukat pofoznák, az ellenfélnek természetesen azonos idő alatt több pofont kell begyűjtenie vagy legalábbis meg kéne akadályoznia a másikat…

Nonszensz!

„Véletlenül” szerzett személyes adatok

A Google, miközben térképszolgáltatásához – Street View – készített képeket, „véletlenül” begyűjtött személyes adatokat is. Ezen adatok még mindig a cég birtokában vannak – jelentette ki a Google az európai adatvédelmi hatóságoknak.

A Google bejelentését a CNIL (francia nemzeti informatikai és szabadságjogi bizottság) hozta nyilvánosságra és ezzel egy időben indítványozta a begyűjtött adatok/információk átvizsgálását.

A CNIL emlékeztetett rá, hogy 2009-ben és 2010-ben tartott ellenőrzés folyamán napvilágra került, hogy a Google kamerás autói – amelyekkel létrejöhetett a 3D-s térkép – wifi hálózatokon keresztül az emberek tudta nélkül személyes adatokhoz is hozzájutottak. Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a CNIL 100.000 euró bírságot rótt ki az internetes cégóriásra.

2011 júniusában a Google hírül adta a CNIL-nek, hogy megkezdte az adatok törlését, ám múlt hét végén közölte a cég, hogy az adatok egy része még mindig a birtokukban van. A francia bizottság és brit megfelelője ismételten kérte a Google, hogy újabb ellenőrzések céljából bocsássa rendelkezésükre a még nem törölt adatokat.

Nincs több reklám!

A Google módosításokat eszközölt a napokban az Android rendszerhez tartozó Google Play Store fejlesztőkre vonatkozó irányelvein. A módosítások elsősorban – magától értetődően – az Android alkalmazások készítőit érintik, de emellett a zavaró reklámokkal is leszámol az új irányelv.

Ezen túl a Google Play Store-ban nem lesznek olyan alkalmazások, melyek neve vagy ikonja „zavaróan hasonlít” más, már ismert programok nevére. Ezzel kiküszöbölik annak lehetőségét, hogy a gyanútlan felhasználó az eredetileg keresett program helyett „átverős vagy becsapós” alkalmazásokat vásároljon meg vagy töltsön le. Továbbá azon alkalmazások is kitiltásra kerülnek, amelyek megtévesztő vagy a felhasználókat zavaró reklámokat jelenítenek meg. Ilyen lehet például a fontos üzenetként álcázott reklámok.

A változtatásoknak köszönhetően az alkalmazásoknak pontosan tájékoztatniuk kell a felhasználókat arról, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre az Android telefonok és táblagépek rendszerbeállításaiban, működésében és arról hogy mihez fér hozzá az adott alkalmazás. Az új feltételeknek megfelelően ezen változtatások csak és kizárólag a felhasználó hagyhatja jóvá, valamint ha a felhasználó úgy kívánja ezen változtatásokat később vissza is kell hogy tudja vonni.

A fejlesztők 30 nap türelmi időt kaptak, hogy módosítsák alkalmazásaikat az új irányelveknek megfelelően. Ha elmulasztják a változtatásokat vagy nem megfelelően végzik el, legkésőbb szeptemberig törlik az érintett alkalmazásokat a Google Play Store-ból.