Szerző: admin | 2017 05 29. | Technológia
A személygépjármű használata elengedhetetlenné vált a mindennapokban. Sokan egy napot sem tudnak úgy elképzelni, hogy ne üljenek autóba, nemhogy heteket vagy hónapokat. Ennek oka, hogy az autók életünk szerves részeivé váltak: segítségükkel már nem vagyunk többé helyhez kötöttek, ezért számtalan ember utazik vidékről városba dolgozni, esetleg fordítva. Teljesen természetesnek vesszük, hogy egy 20 kilométeres táv belefér 30 percbe. De mi van akkor, ha hirtelen elromlik járművünk egyik alkatrésze?
Manapság már nem feltétlenül van B tervünk arra, ha autónk hirtelen felmondja a szolgálatot. Hogyan jutunk el a munkahelyünkre? Hogyan visszük el a gyereket a suliba? Hogyan jutunk el egyik helyről a másikra? Néha a tömegközlekedés sem megoldás, főleg ha települések közötti utazásról van szó. Ezért fontos, hogy meghibásodott alkatrészünket azonnal ki tudjuk cseréltetni, így nem lesz gondunk a közlekedésre.
A méltán népszerű Daewoo márka jelentése „nagy univerzum”, az autók pedig az első alkatrésztől az utolsóig minőségi elemekből épül fel. Pontosan ezért fontos a Daewoo tulajdonosok számára, hogy megfelelő helyről szerezzék be az alkatrészeket. Akármennyire kiválóak is a Daewoo alkatrészek, előbb-utóbb lejárhat az élettartamuk, és ekkor kénytelenek vagyunk új alkatrésszel helyettesíteni őket. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy új- vagy utángyártott Daewoo alkatrészt vásároljunk-e? Mindkettő mellett találhatunk mellette és ellene szóló érveket. A lényeg, hogy ha a bontott alkatrész vásárlása mellett döntünk, mindenképp megbízható helyről szerezzük be azt.
Daewoo autójához sürgősen alkatrészre lenne szüksége? Forduljon hozzánk bizalommal! Nálunk Daewoo új, bontott, felújított, utángyártott és eredeti alkatrészeket talál A-tól Z-ig! További információért látogasson el honlapunkra, a www.chevrolet-alkatresz.hu webcímre, és tekintse meg termékeink széles választékát! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-30-9-405-410-es telefonszámon, illetve a tomy7113@gmail.com e-mail címen!
Szerző: admin | 2017 05 29. | Technológia
Minden borász tudja, hogy a minőségi terméshez megfelelő támrendszer szükséges. Egy jól kiépített támrendszer biztosítja a szőlő optimális fejlődését, ami a minőségen is meg fog látszani. A megfelelő támrendszer kiválasztása különösen fontos, és az évek során egyre többen szavaznak bizalmat a Fenox támrendszernek, ami nem véletlen!
A Fenox támrendszer egy francia családi vállalkozás hosszas kísérletezésének eredménye, amely már sok-sok éve bizonyítja, hogy praktikus és minőségi mivoltának köszönhetően kiváló választás. Ha borról van szó, bátran támaszkodhatunk a franciák szakértelmére, és nincs ez másként a Fenox termékek esetében sem. A rozsdamentes Fenox termékek a szőlőtermesztők nagy megelégedésére szolgálnak immáron több mint harminc éve. Számtalan típusú Fenox támrendszer közül választhatunk, létezik olyan termék is, amely a legtöbb talajtípushoz használható, de kifejezetten köves talajra fejlesztettek ki. A Fenox végoszlop lekötő horgonyt egy hozzá kapható szerszámmal lehet beleütni a talajba. A horgony a leütés után kiengedi beépített karmait, így stabilan rögzül a talajban. Mivel hasonló a felépítése egy fa gyökérzetéhez, a Fenox támrendszer még terhelés hatására sem mozdul el. A Fenox végoszlop lekötő horgony kifejezetten hosszú életű, ugyanis rozsdásodás elleni védelemmel van ellátva. Tűzihorganyzott acélból készült és vastag cinkbevonat borítja. Több hosszúságban gyártják, és a talaj kötöttségétől függ, hogy milyen méretre lesz szükségünk.
Fenox termékeket vásárolna? Forduljon hozzánk bizalommal! Látogasson el a Bi-Bor-Ász webáruházába és tekintse meg borászati kellékeink széles választékát! További információkért látogasson el honlapunkra, a www.bi-bor.hu webcímre, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-30/663-7382-es és a +36-30/663-7381-es telefonszámok valamelyikén, illetve az info@bi-bor.hu vagy a biborasz1@gmail.com e-mail címeken!
Szerző: admin | 2017 05 29. | Lakberendezés
Az ideális ablak kiválasztásakor nemcsak a tulajdonságokat kell szemügyre venni, hanem otthonunk azon pontjait is, ahová tervezzük a nyílászáró beépítését. Sokszor gondot jelent, hogy nem tudjuk helyesen átszellőztetni a lakást, mert az ablakszárnyaknak nincs elegendő helyük a teljes kinyitáshoz. A tolóablakok legfőbb előnye ezt a problémát küszöböli ki.
A tolóablakok amerikai filmekből lehetnek számunkra ismerősek, nem hiába, ugyanis ott szinte minden házban megtalálható ez a típusú nyílászáró, ezért amerikai ablakként is szokták emlegetni. A nyílászáró használatához nincs szükség plusz térre, az ablakszárnyak mozgását egy tok biztosítja, amiben a paneleket függőleges, vagy vízszintes irányba lehet mozgatni, így szabadon választhatjuk meg a beáramló friss levegő mennyiségét.
A tolóablak esetében egy huzat sem probléma, ugyanis az erős szélhatásnak nincs mit becsapni, mert az ablakszárnyak a tokba vannak rögzítve, nincsenek szabadon, mint egy hagyományos ablak esetében. A tolóablak kiváló hőszigetelő tulajdonsággal rendelkezik a vasalatmentes profilnak köszönhetően. A mozgó szárny kivehető a tokból és beépített vízelvezető rendszer biztosítja a csapadék távozását az ablakból. A tolóablakokat a szárnymozgás iránya alapján különböztetjük meg. Az egyik típus az emelőpaneles ablak, amelynek szárnyai függőlegesen mozognak, ezen belül pedig még létezik két nyílászáró típus, az emelő-, és két emelőpaneles változat. Utóbbi esetében mindkét szárny mozgatható. Az emelőpaneles ablak felső szárnya rögzített, az alsó pedig mozgatható. A vízszintes mozgású tolóablakokat olyan helyekhez ajánljuk, ahol az adott szélesség nagyobb a magasságnál.
Tolóablakaink árai pénztárcakímélő megoldást kínálnak, legyen szó üzlethelyiségről, vagy lakásról. Ne keresse tovább az ideális nyílászárót, mert megtalálta! A terméket a Certainteed Kft. kínálatában megtalálja, további információkért keresse fel honlapunkat a www.toloablak.hu címen! Kérdés esetén hívjon minket telefonon a 06-34-588-087-es számon, vagy írjon e-mailt az info@toloablak.hu címre!
Szerző: admin | 2017 05 29. | Üzlet
Egy cég biztos működéséhez létfontosságú, hogy minden pénzügyi tényező rendben legyen, ehhez pedig pontos elszámolás szükséges. Egy jó könyvelő állandóan felügyeli a vállalkozás gazdasági helyzetét, alakulását, ehhez szorosan kapcsolódik a bérszámfejtő munkája, aki a precíz elszámolásért felel.
Bérszámfejtés során meghatározzák a dolgozók munkabérét, társadalombiztosítási juttatásokat és minden más olyan költséget, ami a munkavállaló kifizetéséhez szükséges, mindez egyénenként kerül megállapításra. Bérszámfejtéssel készítik el az összesítő kimutatásokat is, amelyeken a bérek, egyéb juttatások, járulékok és levonások könyvelésre kerülnek a hivatalos nyilvántartásba. A számítások általában bérszámfejtő szoftverek segítségével történik, a program automatikusan számolja a különböző levonásokat, járulékokat, a bruttó bér ismeretében. Ezeket a szoftvereket rendszeresen frissítik, aktualizálják, a törvényeknek megfelelően.
Ha a bérek számítása megtörtént, a munkavállaló a bére mellé megkapja azt a papírt, ami megindokolja kifizetésének összegét pontról pontra. Ezen a bizonylaton megtalálható a bruttó munkabér, a felmerülő betegszabadság, vagy egyéb társadalombiztosítási juttatás összege, és a bruttó bért terhelő levonások összege.A nettó bér a levonások és a bruttó bér különbözetéből áll össze, ezt az összeget kapja meg ténylegesen a dolgozó. A bérszámfejtő szoftver, csak a számításban segít, a munka nagy részét a bérszámfejtő végzi, akik hibázhatnak, így fontos, hogy a munkavállaló ellenőrizze a kapott bizonylatot, a rajta szereplő információkkal. Amennyiben hibát vél felfedezni, mindenképp jelezni kell a bérszámfejtőnek, és ha tévedés történt, köteles kijavítani a hibát.
A bérszámfejtés egyáltalán nem egyszerű munka, rengeteg odafigyelést, és precizitást igényel. Sok adatra kell egyszerre odafigyelni, mindezt egyénekre bontva, így rendkívül összetett feladata van egy bérszámfejtőnek.
Ha szakemberre van szüksége bérszámfejtéssel kapcsolatban, keressen fel! Termel Katalin vagyok, regisztrált mérlegképes könyvelő, szolgáltatásaimról honlapomon, a www.profitkesz.hu címen tájékozódhat! Kérdés esetén hívjon telefonon a 06-30-923-1033-as számon vagy írjon e-mailt az info@profitkesz.hu címre!
Szerző: admin | 2017 05 29. | Életmód
Környezetünk elvárásaihoz való alkalmazkodás gyakorta okozhat stresszes életmódot. Ezek az követelmények állandóan fennállnak, kikerülni nem tudjuk őket. Nemcsak a magánéletünk változása okoz stresszes állapotot, hanem társadalmi, munkahelyi problémák is közrejátszhatnak. A stressz kortól és nemtől függetlenül befurakodhat életünkbe, egyedül csakis úgy tehetünk ellene, ha megtanuljuk helyén kezelni a kellemetlen helyzeteket.
A stresszkezelés módszere akkor jó, ha működésbe hozzuk a mobilizáló stresszt, közben oldjuk és kivezetjük az úgynevezett distresszt. Jó hír, hogy a stresszel való küzdelem megtanulható, és kiválóan fejleszthető. Hatékony stresszkezelés során az energiákat a problémák megértésére és megoldására tudjuk fordítani, a teljesítményünk ezáltal nem romlik, sőt, javul, így nem süllyedünk bele egy-egy stresszes szituációba. A stresszkezelés technikáját különböző tréningeken sajátíthatjuk el. Ezeknek a foglalkozásoknak a célja, hogy a résztvevők felismerjék az életükben, környezetükben jelen lévő stressz pontokat, fejlesszék a stressz tűrő készségüket, így növekszik a tolerancia szintjük is és elsajátítják azokat a módszereket, amelyekkel a stressz helyén kezelhető, ez akár előnyükre is válhat bármilyen élethelyzetben.
A stresszkezelő tréningen bárki részt vehet, aki szeretne változást életében, és elege lett az állandó önmarcangolásból. A foglalkozást igénybe vehetik vállalkozások vezetői is, akik számolnak azzal, hogy egy munkahelyen nélkülözhetetlen a határidők betartása, a pontosság, odafigyelés, és ezek egyúttal stresszforrásnak is számítanak. Ahhoz, hogy az alkalmazottakat ne eméssze fel ez az állapot, biztosítani kell számukra stresszkezelő tréninget, és a részvétellel nemcsak a munkavállalók járnak jól, hanem a vezetőség is.
Ha a továbbiakban nem szeretné, hogy a stressz uralja az életét, vagy az alkalmazottak munkateljesítményét, akkor éljen a stresszkezelő tréning lehetőségével! A szolgáltatásért keresse a Profiles International Hungary Kft.-t! Bővebb információkat honlapunkon, a www.profiles.hu címen találhat! Kérdés esetén hívjon minket telefonon a 06-1-200-6876-os számon vagy írjon e-mailt a profiles@profiles.hu címre!