Egyszerű találmányok – Hogyan találjunk fel?

Szeretnéd, ha lennének találmány ötleteid? Az új termékek és találmányok megálmodása szórakoztató dolog, és még egyszerű is lehet. Próbáld ki a következő technikák valamelyikét és hamarosan új ötletek listáit fogod összegyűjteni.

Egyszerű találmányok – Kezdd azzal, ami már megvan

Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy valami újat találj ki az, hogy körbenézel azon találmányok között, amik már léteznek és megpróbálod jobbá, hatékonyabbá tenni. Kezdheted a közvetlen környezetedben lévő dolgokkal, például otthon. Ezek a tárgyak ráadásul még piacképesek is lehetnek. Gondolj csak arra, hány új konyhai kiegészítő, eszköz kerül eladásra évente.

Vegyük példának a kenyérpirítót. Hogyan lehetne fejleszteni, helyettesíteni, vagy szükségességét megszüntetni? Megszüntetheted a szükségességét például egy olyan sütővel, amiben van beépített kenyérpirító. Helyettesítheted például egy gofrisütő szerű szerkezettel. Fejlesztheted a gyorsaságát például egy mikrohullámú melegítővel.

Nézz körül a szobádban és válassz ki egy tárgyat. Képzeld el, milyen lenne, ha nagyobb, kisebb, gyorsabb, lassabb vagy valamilyen módon más lenne. Ahogy ezt a cikket írom, egy számológépet nézek. Szeretném, ha beszélni lehetne hozzá. Mondjuk azt mondanám: „Havi hitel törlesztés, 140.000 forint hitel, 15 év futamidő, 6.5%-os kamat,…” és kiszámolná, hogy „1219,56 forint havonta.” A mai hangfelismerő technológiával ez lehetséges is.

Gyorsan szeretnél sok találmány-ötletet? Készíts egy listát az otthon megtalálható tárgyakról. Majd egyesével haladj végig a listán, és gondold végig, mit lehetne javítani rajtuk, vagy hogyan találhatnád fel újra őket. Ha 1-2 percig semmi nem jut az eszedbe, lépj tovább a lista következő elemére.

Egyszerű találmányok – Használd azt, ami irritál

Mi irritál téged? Utálod, hogy a kutyád folyamatosan kiborítja a vizét és kajáját a konyhában? A bosszúságra okot adó és irritáló dolgok nem csak problémák, de ugyanakkor kitűnő lehetőségek is egy új, egyszerű találmány kitalálásához.

Biztos vagyok benne, hogy már fáraszt, hogy mindig leforrázod a nyelved a kávéval. Mi menthetne meg ettől? Talán egy olyan csésze, amiben van egy beépített hőmérő és zöldre vált, ha a kávé elég hideg? Vagy esetleg egy olyan hűtő szerkezet, amibe a kávéval teli csészét berakhatod?

Zavar, hogy olyan sűrűn meg kell mosnod a fogad? Talán van egy teflon szerű bevonóanyag, ami megakdályozza, hogy fogunkra ragadjon az étel. Ha ez még antibakteriális is lenne, akkor akár több napi fogmosás hiányában sem lenne lepedékes fogunk és nem is szuvasodna.

Körülnézni a téged körülvevő dolgok között és elképzelni kisebb vagy nagyobb újításokat nem nehéz. Arra, hogy a problémákat lehetőségeknek tekintsd szintén könnyű rászoktatnod magad. Tucatnyi technika létezik amivel könnyen feltalálhatsz dolgokat, de kezdd ezzel a kettő egyszerűvel és még ma 100 új ötleted támadhat.

Londoni hétvége (3. rész)

A női vízilabda-válogatott is fantasztikusan szerepelt az elődöntőbe jutásért vívott harcban, nagyon szoros mérkőzésen 11:10-re tudott nyerni az orosz csapat ellen. Gyönyörűen játszottak a lányok, a védekezésben hibát aligha lehetett találni, ez teljesen összezavarta az orosz csapatot, még a bírókkal karöltve sem sikerült megfogni a Merész-lányokat. Ellenfelük a döntőbe jutásért, kedden – vagyis holnap – a spanyol együttes lesz.

A hétvége még mindig nem ért véget. Jött az este és jött Pars Krisztián is, aki magabiztosan szállította a magyar csapat negyedik aranyérmét. A szombathelyi atléta már első 79.14 méteres dobásával az élre állt, ettől kezdve pedig végig vezetett. Végül a harmadik, 80.59 méteres eredményével szerezte meg az olimpiai bajnoki címet, több mint egy méterrel megelőzve a címvédő – ezúttal második – Primoz Kozmus-t.

Pars Krisztian olimpiai aranyérmes

Pars Krisztian olimpiai aranyérmes

Pars Krisztián kiemelte a közönséget, akik fantasztikusak. Valóban meg kell említeni őket, hiszen rengetegen kint vannak Londonban, ott vannak minden magyar érdekeltségű versenyen, hangosak és hatalmas erőt adnak. A tévé képernyőjén keresztül is érződik a magyar szurkolótábor ereje, legyen az egy kézilabda vagy vízilabdameccs, torna vagy kalapácsvetés döntő, birkózó vagy úszó aréna. Fantasztikus a magyar közönség, megérdemelnének ők is egy aranyérmet.

Hasonlóan sikeres napokat kívánok a továbbiakban a magyar küldöttségnek, indulnak a kajak-kenu versenyek, játszik a férfi vízilabda és kézilabda válogatott, így mást nem is kívánhatnék.

Londoni hétvége (2. rész)

Berki Krisztián és aranyérme (2012, London)

Berki Krisztián és aranyérme (2012, London)

A vasárnapi első sikert Berki Krisztián hozta, aki lólengésben megszerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét. Nagy szó ez az eredmény, hiszen a hazai közönség előtt szereplő Lois Smith-t tudta legyözni, annak ellenére, hogy maga Krisztián is úgy gondolta, nem nyerhet az angol ellen. Azonos pontszámmal hozták ki őket, Berki a kivitelezési ponttal győzött. És valóban gyönyörűen tornázott, sokkal könnyedebben, szebben, lágyabban, mint az ezüstérmes brit. A lólengés döntőjének másik magyar résztvevője, Hidvégi Vid a nyolcadik helyen végzett, miután leesett gyakorlata közben.

Berki Krisztián olimpiai aranyat érő gyakorlata (VIDEÓ)

Berki Krisztián olimpiai aranyat érő gyakorlata (VIDEÓ)

 

Módos Péter

Módos Péter

A következő éremre sem kellett sokat várni, Módos Péter, kötöttfogású birkózónk 55 kg-os kategóriában szerezte meg a bronzot. Módos aranyért jött, de az ötszörös világbajnok – és az újdonsült olimpiai bajnok – iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpur megállította, így vigaszágról harcolhatott az éremért.

A vasárnap érdekelt másik magyar birkózó, a 74 kilós Bácsi Péter nyolcaddöntős mérkőzésén megsérült, emiatt kikapott és már nem is folytathatta a versenyt. Utóbb kiderült, hogy bal térdében levált a porc, illetve hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett.

Londoni hétvége (1. rész)

Két arany, egy bronz, újabb rekordok, nagy küzdelmek, győzelmek és vereségek. Ez a magyar olimpiai küldöttség mérlege a hétvégére.

Szombaton érmet ugyan nem szerzett a magyar csapat, de így is okoztak meglepetéseket, így is születtek sikerek. A legnagyobb sikernek talán a 4×100-as vegyesváltó ötödik helyét könyvelhetjük el, hiszen a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású négyes országos csúcsot úszott, sokáig a harmadik helyen versenyzett, a dobogó nem volt igazán messze. Ráadásként Cseh Laci megúszta a 100 méteres hátúszás új magyar rekordját… Ezzel azért megmutatta, hogy van még benne, annak ellenére, hogy idén nem a legjobban jött ki a lépés.

A vízilabdás fiúk is sikeresen zárták a szombati napot, 17:6-ra gázoltak át a házigazda brit válogatotton. Ezzel a győzelemmel a Kemény-fiúk bebiztosították a továbbjutást. Hétfőn a csoport harmadik helyéért jöhet Amerika válogatottja. Reméljük a legjobbakat, hátha valóban magukhoz tértek a srácok és régi formájukat mutatva legyőzik az USA-t.

Megemlíteném még Deák Nagy Marcell futónkat, aki a 400 méteres síkfutás legnehezebb előfutamába került és ott hősiesen helyt is állt, a negyedik helyen végezett futamában és csupán öt századdal maradt így le az elődöntős szereplésről. Nem volt azonban mindenkinek ilyen sikeres a szombat. A Mocsai Lajos vezette férfi kézilabda válogatott 11 góllal kikapott Spanyolország csapatától (Spanyolország-Magyarország 33:22). Egy jó ideig tartották magukat a fiúk, majd a második félidőben elengedték az ellenfél csapatot. Rengeteg helyzet maradt ki, leromlott a védekezés, nem bírtuk a spanyolok hatalmas iramát, a beállóst szinte lehetetlen volt hatástalanítani.

Tovább…

10 dolog amit nem tudtál – Az agyról

A tested tömegének csak 1-3 %-át teszi ki, mégis a belélegzett oxigén 20%-át felhasználja. Mi az? Az agyad. És íme még tíz dolog, amit nem tudtál az agyról.

 

 

 

  1. Az agynak folyamatos oxigénellátásra van szüksége. Akár 10 percnyi oxigén veszteség is jelentős neurológiai kárt okozhat. Hideg vízben ez az idő hosszabb. Egyes esetekben a hideg vízben fuldokló áldozatok 40 percnyi oxigénhiány után sem szenvedtek maradandó agykárosodást.
  2. Agyunk teljes vérmennyiségünk ötödét használja. Minderre azért van szüksége, hogy lépést tudjon tartani a neuronok metabolikus igényeivel. A vér szállítja a szükséges glükózt az agyba és természetesen az oxigént is.
  3. Az agyad nem érez fájdalmat. Nincsenek olyan idegeink, amik az agy fájdalmát regisztrálnák. Emiatt az idegsebészek fájdalom okozása nélkül tudják műteni a páciens agyát, akár altatás és érzéstelenítés nélkül, ennek köszönhetően a betegek visszajelzést adhatnak az orvosnak, ami segít az agy egyes területeinek azonosításában (pl. beszédközpont, látóközpont).
  4. A cerebellum – vagy ismertebb nevén a kisagy – súlya körülbelül 150 gramm. A cerebellum agyunk hátsó, alsó részén található. Testtartásunkért és az akaratlagos mozgásokért (sétálás, futás, stb…) felelős, valamint a szaglásban is szerepet tölt be. Két féltekéből áll a kisagy is, de az agy többi részével ellentétben a féltekék a test azonos oldalon elhelyezkedő izomzatának mozgásait kontrollálják.
  5. Egy átlagos emberi agy súlya körülbelül 1.4 kg. Albert Einstein agya valószínűleg kisebb volt, mint a tiéd, hiszen ő alacsonyabb is volt az átlagnál. Van egy általános összefüggés testméret és agyunk mérete között.
  6. Egy elefánt agya hatalmas, nagyjából hatszor akkora, mint egy emberi agy. Ennek ellenére a testmérethez viszonyítva, az embernek van a legnagyobb agya. Míg az ember agya testsúlyának átlag 2%-át teszi ki, a macskáé súlyának mintegy 1%-át.
    "Egy elefánt agya hatalmas, nagyjából hatszor akkora, mint egy emberi agy."

    „Egy elefánt agya hatalmas, nagyjából hatszor akkora, mint egy emberi agy.”

  7. Agyunkban körülbelül 161.000 km ér található, ami azt jelenti, hogy ha egymásután raknánk őket (elég beteg gondolat), több mint négyszer körbeérnék a Földet.
  8. Ha átlagos méretű agyad van, akkor közel 100 milliárd(!) neuron található benne. Ami igen megnyugtató, ha a következő pontot elolvasod.
  9. Naponta körülbelül 85.000 agykérgi neuron hal el az agyban. Szerencsére mindez észrevétlenül tűnik, hála a neuronok magas számának (lásd feljebb), így a napi 85.000 neuron három év alatt a teljes neuron mennyiség 1%-át jelenti. Óh, és mi van még itt?!
  10. A legfrissebb kutatások szerint agyunk egész életünk során folyamatosan termeli az új neuronokat.