A „tolmács” egy igen dolgos rendszer. Gazzaniga észrevette, hogy a „tolmács” még az emocionális területeken is aktív, próbálja megmagyarázni a hangulat változásokat. Az egyik páciens jobb agyféltekéjében negatív hangulatot váltott ki Gazzaniga, egy ijesztő tűzvédelmi oktatófilm segítségével, amiben egy férfit a tűzbe kényszerítenek. Amikor megkérdezte a pácienst, hogy mit látott azt felelte: „Nem igazán tudom mit láttam, talán csak egy fehér villanást.” Amikor azonban azt kérdezték tőle, hogy kiváltott-e benne valamilyen érzelmi reakciót, így felelt: „Nem igazán tudom, hogy miért, de mintha félnék. Idegesnek érzem magam. Talán nem szeretem ezt a szobát vagy önt doktor úr.” Ezután a páciens az orvosasszisztenshez fordult és azt mondta: „Tudom, hogy kedvelem Dr. Gazzaniga-t, de most, ebben a pillanatban valamiért félek tőle.” Érzelmi reakciót váltott ki a videó nála, de nem tudta, hogy mi okozta.
A bal agyféltekének kellett volna megmagyaráznia, hogy mi okozta a félelem érzetet. Amit azonban a bal agyfélteke érzékelt az csak annyi volt, hogy a szobában ülök vele szemben és kérdéseket teszek fel. Az első „van értelme” magyarázat megérkezett a bal agyféltekétől, ami az volt, hogy Dr. Gazzaniga ijesztette meg. Megpróbálkoztak egy másik érzelem kiváltásával is. Az eredmény hasonló volt. Egy vicces képet mutattak neki, amin elkezdett nevetni. Amikor azonban megkérdezték, hogy mit látott és miért nevet, azt felelte, hogy nem látott semmit, de nagyon viccesek a gépek amiket bent lát a szobában.
Ezt csinálja az agyunk egész nap. Információkat gyűjt az agy különböző részeiből és környezetünkből, majd szintetizálja azokat és egy kerek történetté alakítja. Az igazság nagyszerű dolog, de nem fontos. A bal agyfélteke rögtönzi a kimaradt részeket.
Tudatos élményeink menet közben alakulnak ki, amíg agyunk a folyamatosan beérkező információkra reagál, potenciális cselekvési megnyilvánulásokat számol, és lefuttatja a reakciókat.
Mindeközben nem hallunk ezernyi hangot a fejünkben, a tudatunk könnyen és természetesen folyik át egyik pillanatból a másikba, egy egységes, összefüggő történettel. A „tolmács” rendszert csak akkor tetten érhető, amikor nyilvánvaló hibákra kényszerítjük, mondjuk hiányos információk sorozatával.
Talán ez lehet az oka annak is, hogy másként vélekedünk magunkról, mint környezetünk. Bizonyára rengeteg kérdés felmerült benned, kedves olvasó a témával kapcsolatban, de egy dologra érdemes emlékezni. A „tolmács” és a hozzá hasonló modulok agyunkban az evolúció során alakultak ki, választódtak ki. Az a személy aki rendelkezett ezekkel, olyan döntéseket hoztak, amelyek segítségével túlélhettek és szaporodhattak.
Michael Gazzaniga ezután megkérdezte, hogy miért azt a két képet választotta. A páciens bal agyféltekéjének beszédközpontja így reagált: „Óh, ez igen egyszerű. A csirke láb a csirkéhez passzol,…” könnyedén megmagyarázta, amit tudott. Majd letekintett a bal kezére, ami a lapátra mutatott és ütemvesztés nélkül folytatta: „… és az embernek lapátra van szüksége, hogy kitakarítsa a csirke ólat.” A bal agyfélteke – miután észlelte a bal kéz választását – azonnal egy olyan kontextusba helyezte, ami értelmet ad a választásnak. A bal agyfélteke nem tudott a téli tájképről, de meg kellett magyaráznia, hogy miért a lapát lett kiválasztva. A csirkeólak bizony koszosak tudnak lenni és fel kell takarítani. Megvan az összefüggés!
Az érdekesség az volt a kísérlet során, hogy a bal agyfélteke nem azt mondta, hogy „Nem tudom.”, ami a „helyes válasz” lett volna. Kitalált egy post hoc magyarázatot, ami beleillett a szituációba. Összerakta az információ darabkákat és olyan választ adott, aminek van értelme.
Michael Gazzaniga ezt a bal agyféltekében lezajló folyamatot nevezte el tolmácsnak. A bal agyfélteke az, ami az emberi viselkedés káoszában megtalálja a rendet, ami mindent történetbe és kontextusba helyez. Gazzaniga rájött arra is, hogy a „tolmács” nem csak tárgyak, hanem események esetében is beindul.
Egy kísérletben egy 40 képből álló sorozatot mutattak a pácienseknek, amik egy történetet meséltek el egy férfiről, aki reggel felébred, felveszi a ruháit, megreggelizik és elmegy dolgozni. Ezek után, egy kis idő múlva megkérték a pácienseket, hogy prezentálják a történetet képekkel. Egy részük az eredetiek voltak, de bekerült a sorozatba néhány olyan kép is, amik könnyen beépíthetőek voltak az eredeti történetbe. Ezen kívül olyan „zavaró” képeket is beleraktak, amiknek semmi köze nem volt a sztorihoz, például ugyanaz a férfi golfozik, vagy állatkertbe megy. Egy átlagos – nem műtéten átesett – ember a régi és új képeket felhasználva, de a „zavaró” képeket kihagyva adta volna elő a történetet. A páciensek ugyanígy tettek. A bal agyfélteke megragadja a történet lényegét és mindent elfogad, ami beleillik.
A jobb agyfélteke azonban – mint a kísérletekből kiderült – nem így viselkedik, képtelen a hazugságra. A jobb agyfélteke „szó-szerint” értelmez és csak azokat a képeket azonosítja, amik eredetileg is benne voltak a történetben. És ezért van az, hogy a három éves gyereked zavarba ejtő módon rád szól, ha „díszíteni” kezdesz egy sztorit. A gyerekek bal agyféltekéjében élő „tolmács” még nem alakult ki teljesen, nem vette át a hatalmat, ezért teljesen meg van elégedve az eredeti történettel. Úgy is mondhatjuk, hogy még a jobb agyfélteke dominál. (És talán ezért „képtelenek” a gyerekek hazudni.)
Egyes epilepsziás betegek – akiken a gyógyszeres kezelés nem segít – agyműtéten esnek át, amelynek során az agyat gyakorlatilag ketté választják. Az eljárás során a két agyféltekét összekötő idegcsoportot – corpus callosum – szétválasztják. A műtét után a páciensek teljesen normálisnak tűnnek és úgy látszik, hogy mentális folyamataik mindenféle elváltozástól mentesek. Michael Gazzaniga azonban felfedezte, hogy a műtét után minden látó-, tapintó-, halló- és szaglószervi, valamin propioceptív információ, amiért az agy egyik féltekéje felelős, csak abban a féltekében megy végbe, anélkül, hogy bármiféle információ átjutna a másik féltekébe. A jobb agyfélteke csak a „világ bal oldaláról” és a bal agyfélteke csak a „világ jobb oldaláról” érkező információkat dolgozza fel.
A bal agyfélteke a beszédért, idegen nyelvek tanulásáért és az intelligens viselkedésért felelős, ami a műtéten átesett páciensek esetében nem kapcsolódik a jobb agyfélteke érzelmekért felelős részéhez. A látás viszonylatában ez azt jelenti, hogy amit a bal szem lát, az csak a jobb agyféltekében dolgozódik fel és amit a jobb szem lát, csak a bal agyféltekében dolgozódik fel. Amit mindkettő szem lát ugyanúgy feldolgozásra kerül mind a két agyféltekében.
Michael Gazzaniga évekig műtéten átesett páciensekkel dolgozott. Kíváncsi volt, hogy mit történik akkor, ha egy páciens jobb agyféltekéjének számára juttat el információt (olyan információt amit a bal agyfélteke nem észlelhet), majd ezek után megkéri, hogy csináljon valamit a bal kezével.
Michael Gazzaniga egy műtéten átesett páciens elé két képet rakott: Egy csirke lábat rakott a jobb oldali látómezejébe – így a bal agyfélteke csak azt érzékelte – valamint egy téli tájképet a bal oldali látómezejébe – amit csak a jobb agyfélteke érzékelt. A pácienst utána megkérte, hogy válasszon egy képet az előtte található kisebb képekből, amit mindkét szemével láthatott – így mindkét agyfélteke észlelte azokat. A bal kezével egy lapátot ábrázoló képet fogott meg, (ami leginkább passzolt a téli tájhoz) és egy kakast ábrázoló képet fogott meg a jobb kezével (ami leginkább passzolt a csirke lábhoz).
Múlt héten elkezdtünk foglalkozni a fejünkben élő „tolmáccsal” odáig jutottunk, hogy valamiért az agy elhiteti velünk, hogy cselekedeteink teljes mértékben tőlünk függnek, mi hozzuk a saját döntéseinket, holott ez nem mindig van így. Na de miért? Folytassuk tovább…
Ott hagytuk abba, hogy emberünk hátraugrott, mert látott egy kígyót. Legalábbis az agya elhitette vele, hogy azért ugrott hátra. Ez valójában egy hazugság, mert a tudatalatti folyamatok – amik ugrásra késztették – hamarabb végbementek, mint a tudatos folyamatok, aminek eredménye az volt, hogy felfogta emberünk, hogy egy kígyó van előtte.
Akkor miért hiszi azt, hogy ő tudatosan reagált a kígyó jelenlétére? A válasz abban rejlik, hogy az emberi agy mindig és mindenben ok-okozati összefüggést keres (és talál). Agyunk arra törekszik, hogy az információ morzsákból és részletekből értelmet adjunk tetteinknek. Az információ töredékek, amiket emberünk tudatos agya feldolgozott, a következők voltak: „Láttam egy kígyót.” és „Hátra ugrottam.” Az agya nem regisztrálta azt, hogy előbb ugrott, minthogy tudatosan észrevette volna a kígyót.
A valóság az, hogy amikor megpróbáljuk megmagyarázni tetteinket, azok mind post hoc magyarázatok, amelyek post hoc megfigyeléseken alapulnak és ezek a post hoc információk nem kapcsolódnak a tudatalatti folyamatokhoz. És ez még nem minden. Bal agyféltekénk ugyanis meghamisítja a történtek egy részét, hogy illeszkedjen az „értelmet adó mesébe”.
A „magyarázatok” azokon az információkon alapulnak, amik eljutnak az agy tudatos részébe. Az akciók és érzelmek, amik azelőtt történtek, hogy tudatosan érzékeltük volna az eseményt viszont soha nem jutnak el a tudatos funkciókhoz. Vagy csak nagyon ritkán és nagyon kis részük.
„De akkor miért érezzük magunkat egységesnek?” -teszi fel a kérdést könyvében Michael Gazzaniga, amit rögtön meg is válaszol: „Én úgy hiszem, hogy a választ a bal agyfélteke, illetve annak egy része – amit évek kutatása során fedeztünk fel – rejti.”
Az agy tudatos folyamatai lassúak, mint ahogyan a tudatos döntések is. Ahogy az ember sétál, minden a vizuális és hanganyag a thalamusba (az agy „jelfogó” állomása) érkezeik. Ezek után az impulzusok küldésre kerülnek az agykéregbe, majd onnan a frontális kéregbe. A frontális kéregbe kerülve az információk beindítanak magasabb agyi funkciókat és nagy valószínűséggel ezek bekerülnek a „tudatfolyamba” és ekkor válik tudatossá az ember számára az információ (ott egy kígyó!). A kígyó csörgője hallatán, a memória egy információ halmazt küld el, arról, hogy a csörgőkígyók mérges kígyók és arról, hogy milyen következményekkel jár ha megmar minket. Hozok egy döntést (Nem akarom, hogy megmarjon), gyorsan kiszámolom, milyen messze vagyok a kígyótól és felteszem magamnak a kérdést: Meg kell-e változtatnom a sebességemet és irányomat? Igen, hátrébb kéne mennem. Az utasítás küldésre kerül ami az izmokat beindítja és megteszik amit kell.
Ez a folyamat hosszú időt vesz igénybe, akár 2-3 másodpercet is. De szerencsére ez nem következik be. Az agy a tudatos folyamatok mellett beindít egy lerövidített tudatalatti folyamatot is az amygdalán keresztül, ami közvetlenül a thalamus alatt található és mindent figyelemmel kísér. Ha egy mintában veszélyhez kapcsolódó élményt tartalmaz azt az amygdala felismeri és küld egy direkt impulzust az agykéregbe, ami aktiválja a harcol vagy menekülj választ. Automatikusan hátraugrik az ember mielőtt rájönne, hogy miért.
Ha ilyenkor megkérdezel egy embert, hogy miért ugrott hátra, azt mondaná, azért mert azt hiszi egy kígyót látott. A valóság azonban az, hogy hamarabb hátraugrott, minthogy észlelte volna a kígyót. Az illető magyarázata gyakorlatilag egy „utórengés” ami benne maradt a tudatos rendszerben. Amikor megválaszolja a kérdést, az agy értelmet ad a múltbéli eseményeknek, így azt hiszi, hogy amit mond az igaz.
A bal agyféltekének kellett volna megmagyaráznia, hogy mi okozta a félelem érzetet. Amit azonban a bal agyfélteke érzékelt az csak annyi volt, hogy a szobában ülök vele szemben és kérdéseket teszek fel. Az első „van értelme” magyarázat megérkezett a bal agyféltekétől, ami az volt, hogy Dr. Gazzaniga ijesztette meg. Megpróbálkoztak egy másik érzelem kiváltásával is. Az eredmény hasonló volt. Egy vicces képet mutattak neki, amin elkezdett nevetni. Amikor azonban megkérdezték, hogy mit látott és miért nevet, azt felelte, hogy nem látott semmit, de nagyon viccesek a gépek amiket bent lát a szobában. 
Mindeközben nem hallunk ezernyi hangot a fejünkben, a tudatunk könnyen és természetesen folyik át egyik pillanatból a másikba, egy egységes, összefüggő történettel. A „tolmács” rendszert csak akkor tetten érhető, amikor nyilvánvaló hibákra kényszerítjük, mondjuk hiányos információk sorozatával.
