Ott hagytuk abba, hogy emberünk hátraugrott, mert látott egy kígyót. Legalábbis az agya elhitette vele, hogy azért ugrott hátra. Ez valójában egy hazugság, mert a tudatalatti folyamatok – amik ugrásra késztették – hamarabb végbementek, mint a tudatos folyamatok, aminek eredménye az volt, hogy felfogta emberünk, hogy egy kígyó van előtte.
Akkor miért hiszi azt, hogy ő tudatosan reagált a kígyó jelenlétére? A válasz abban rejlik, hogy az emberi agy mindig és mindenben ok-okozati összefüggést keres (és talál). Agyunk arra törekszik, hogy az információ morzsákból és részletekből értelmet adjunk tetteinknek. Az információ töredékek, amiket emberünk tudatos agya feldolgozott, a következők voltak: “Láttam egy kígyót.” és “Hátra ugrottam.” Az agya nem regisztrálta azt, hogy előbb ugrott, minthogy tudatosan észrevette volna a kígyót.
A valóság az, hogy amikor megpróbáljuk megmagyarázni tetteinket, azok mind post hoc magyarázatok, amelyek post hoc megfigyeléseken alapulnak és ezek a post hoc információk nem kapcsolódnak a tudatalatti folyamatokhoz. És ez még nem minden. Bal agyféltekénk ugyanis meghamisítja a történtek egy részét, hogy illeszkedjen az “értelmet adó mesébe”.
A “magyarázatok” azokon az információkon alapulnak, amik eljutnak az agy tudatos részébe. Az akciók és érzelmek, amik azelőtt történtek, hogy tudatosan érzékeltük volna az eseményt viszont soha nem jutnak el a tudatos funkciókhoz. Vagy csak nagyon ritkán és nagyon kis részük.
“De akkor miért érezzük magunkat egységesnek?” -teszi fel a kérdést könyvében Michael Gazzaniga, amit rögtön meg is válaszol: “Én úgy hiszem, hogy a választ a bal agyfélteke, illetve annak egy része – amit évek kutatása során fedeztünk fel – rejti.”