Még érdemes téli gumira váltania!

Még érdemes téli gumira váltania!

Egészen idáig halogatta gumiabroncsainak cseréjét, és úgy gondolja, hogy most már nem is nagyon fontos? A zord idő java még hátravan, és a fagyott, ráadásul gyakran csúszós utakon rendkívül veszélyes nyári gumikkal közlekednie, a minőségük pedig nagymértékben csökken az alacsony hőmérséklet miatt, így mindenképp célszerű a téli gumik mellett döntenie.

Sokan vagyunk, akik úgy vélekedünk, hogy nem szükséges megfogadnunk a gumiabroncsok cseréjével kapcsolatos tanácsokat, hiszen könnyedén megoldjuk e nélkül is a gördülékeny utazást. Ha nem értünk komolyabban ehhez a témához, akkor nem tudhatunk azokról a veszélyekről, amik ránk várnak, amennyiben nem tesszük fel a hideg hónapokban a téli gumikat. Érdemes tanácsot kérnünk szakembertől, hogy tisztában legyünk a fontos tudnivalókkal, ugyanis a nyári gumik rendkívül gyors elhasználódásán, a balesetveszély kockázatának fokozatosan növekedő mértékén kívül számos más indok is amellett szól, hogy még időben tegyük meg a megfelelő lépéseket gumiabroncsaink időtállósága, és magunk, utasaink, valamint autónk épségének érdekében.

Igényei és gépjárműve típusa szerinti megbízható, kiváló minőségű gumiabroncsokhoz juthat, ha olcsó autógumi webáruházunkban keresgél! Termékeinket kedvező áron nyújtjuk, téli gumikat, és a melegebb idő közeledtével felszerelendő nyári gumikat is megbízható forrásból szerezheti be, ha hozzánk fordul. Többek között Continental és Barum gumiabroncsainkat is teljes garanciával biztosítjuk. Olcsó autógumi webáruházunk könnyen áttekinthető, hasznos információkkal ellátott internetes oldalát keresse fel a www.akciosgumiabroncs.hu webcímen!

Legyen biztos abban, hogy probléma nélkül érheti el úti céljai mindegyikét! Ne feledkezzen meg a gumiabroncsok állapotának ellenőrzéséről, és cseréltesse a jelenlegi nyári gumikat minél előbb téli gumikra, hogy teljes biztonságban tudhassa magát, a gumiabroncsokat is kímélve! Szerezze be nálunk nélkülözhetetlen kellékeit, kérdéseivel pedig forduljon hozzánk bátran! Hívjon minket telefonon, a 06-1-276-2694–es számunkon, vagy írjon nekünk üzenetet az info@akciosgumiabroncs.hu e-mail címünkre!

Hogyan parkoljunk télen?

Hogyan parkoljunk télen?

A téli hideg mindig nagy kihívás elé állítja az autósokat, ami sok mindenben megnyilvánulhat, gondolva itt elsősorban a közlekedés biztonságára, ami az itthoni épp hogy takarított utak miatt vethet fel problémákat a havas, latyakos időben. Továbbá ide tartozik még a téliesítés, tehát elsősorban a gumik cseréje télire, illetve a különböző, hidegre érzékeny alkatrészek ellenőrzése. Ez eddig általános, de a parkolás kérdésére már nem fordít ennyi energiát az átlagos autózó, pedig erre is szükség van, ha komfortosan szeretnénk használni autónkat.

Mindenki szembesült már azzal, hogy hajnalban a -15°C-ban nem indul az autója, ami teljesen normális egyátlagos gépjármű esetében, ettől függetlenül mégis kellemetlen, és így akár el is késhetünk a munkából vagy bárhonnan. Persze ha mindez még nem lenne elég, az autóra fagyott dér, vagy épp a rá hullott hó is okozhat problémákat, hiszen ezt lekaparni, aztán felfűteni az autót, hogy az indulásra készen legyen, akár fél órába is bele telhet. Mindehhez persze hozzájönnek azok a károsodások, melyeket a fagyás okozhat. Pontosan ezért érdemes megválogatnunk, hogy hol parkolunk autónkkal, és hogy milyen szolgáltatást veszünk igénybe, ha nincs lehetőségünk fedett, zárt helyen parkolni. Persze a fővárosi parkolás erre is kínál remek alternatívákat!

Ugyanúgy, ahogy az év többi részében, télen is érdemes budapesti parkolóházunkat választania, ha szeretné biztonságban tudni autóját az illetéktelenektől, és nem szeretné, hogy minden reggel a dérrel vagy épp a hóval kelljen küzdenie! Bízza ránk autóját, és budapesti parkolóházunkban garantáltan nem fog csalódni! Ha további információkra van szüksége, látogasson el weboldalunkra, a www.franklinhaz.hu –ra!

Ha kérdése van parkolóházunkkal, illetve szolgáltatásainkkal kapcsolatban, keressen fel minket +36 (1) 328 0960 telefonszámon, illetve az info@franklinhaz.hu e-mail címen! És ne feledje, ha ténylegesen biztonságban akarja tudni autóját, nálunk keresve sem találhatna jobb megoldást a feladatra!

Csapatépítő januárban? Miért ne?

Csapatépítő januárban? Miért ne?

A január egy nagyon sok szempontból eseménytelen hónap általában. Mindehhez hozzájárul a hideg időjárás, és alapjában véve a visszarázódás az év menetébe. Decemberben rengeteg okunk van ünnepelni és rendezvényt szervezni, vagy épp céges csapatépítőt tartani, de ha tudatosan próbáljuk meg elosztani ezeket az alkalmakat, a január is tökéletesen alkalmas ahhoz, hogy csapatépítőt tartsunk, és hogy kicsit közelebb hozzuk egymáshoz kollégáinkat, alkalmazottainkat.

Decemberben mindenkinek sok dolga van és el van havazva, legalább is ez az általános, ezért ha ilyenkor tartunk csapatépítőt, sokak nem érnek rá, vagy nem tudnak teljesen az eseményre koncentrálni. Céges rendezvényeinket tehát sok szempontból ésszerűbb januárra szervezni, de mindehhez meg kell találnunk a megfelelő helyszínt. Ilyenkor jó, ha a kollégák egy asztalnál tudnak helyet foglalni, aztán elköltenek egy ebédet vagy vacsorát, és közben nyugodtan beszélgethetnek, akár a főnökeik társaságában. Persze mindez a munkahelyen is adott lehetne, de valahogy egy külső helyszínen sokkalta felszabadultabb a légkör, és minden feltétel adott ahhoz, hogy valóban közelebb hozza egymáshoz az együtt dolgozókat ez a rendezvény.

Ha szeretné céges rendezvényét hamisítatlan és tradicionális magyar környezetben megtartani, akkor a Bajai Halászcsárdánál keresve sem találhatna jobbat! Nálunk minden kollégája remekül érezheti magát, és garantáltan megtalálják majd a nekik tetsző ételeket és italokat, melyek nagyban emelni fogják a csapatépítő hangulatát. Szervezze a mi éttermünkbe céges csapatépítőjét, és garantáltan nem fog csalódni! Ha további információkra van szüksége, látogasson el honlapunkra, a www.bajaihalaszcsarda.com –ra!

Ha kérdései merülnének fel a helyszínnel, ételeinkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, avagy ha céges rendezvényét szeretné egyeztetni, keressen fel minket a 06-1-275-5245 telefonszámon, illetve a bajaihalaszcsarda@gmail.com e-mail címen!

Miért éri meg igazán a napelem telepítése?

Miért éri meg igazán a napelem telepítése?

Sokan rendelkezünk családi házzal, így tudhatjuk, hogy egy ilyen otthon fenntartása kifejezetten költséges is lehet. Számos módon spórolhatunk kiadásainkon természetesen, gondolva itt például az alacsony energiafogyasztású háztartási gépekre, amik már közel járnak a jó megoldáshoz, de ennél többet is tehetünk, ha pénzt akarunk megtakarítani. A különböző alternatív energiagazdálkodási megoldások egyre nagyobb teret hódítanak magunknak, ami nem véletlen, de mi most ezek közül is talán a legkiemelkedőbbekről fogunk beszélni, a napelemekről.

A napelemekre évről-évre egyre többen gondolnak úgy, mint a jövő energiatermelésének egyik alapvető eleme a háztartásokban. És ez a statisztikákon is látszik, hiszen sok háztartásban beruháztak már erre a remek rendszerre. De mik is a napelemek előnyei?

A napelem segítségével teljesen függetlenedhetünk a közmű szolgáltatótól, csak elszámoló számlát fogunk kapni. A napelemes rendszerek telepítése egy egyszeri kiadással jár, nem megszokott, hogy bármi problémája is adódna egy valóban minőségi napelemnek, az egyetlen teendőnk a rendszer bizonyos időközönkénti tisztítása.  A napelemes rendszerek rövid idő alatt visszahozzák az árukat, és ha hosszú távon alkalmazzuk őket, tetemes összegeket spórolhatunk meg éves szinten a közmű számlákon. Persze ahhoz, hogy napelemes rendszerünk beváltsa a hozzá fűzött reményeket, fontos, hogy megbízható cégre bízzuk a telepítést!

Ha szeretné tapasztalt és megbízható szakemberekre bízni napelem rendszere telepítését, akkor a legjobb helyen jár! Cégünk munkájában garantáltan nem fog csalódni, és később nem tudja majd elképzelni mindennapjait napelemes rendszere nélkül, ha minket választ! Ha további információkra kíváncsi, akkor látogasson el honlapunkra, a www.gershojenergia.com –ra!

Ha kérdései merültek fel a napelemekkel, illetve szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket az info@gershojenergia.com e-mail címen, illetve a +36 30 894 6152 telefonszámon!