Hogyan parkoljunk télen?

2017 jan 9. | Technológia

A téli hideg mindig nagy kihívás elé állítja az autósokat, ami sok mindenben megnyilvánulhat, gondolva itt elsősorban a közlekedés biztonságára, ami az itthoni épp hogy takarított utak miatt vethet fel problémákat a havas, latyakos időben. Továbbá ide tartozik még a téliesítés, tehát elsősorban a gumik cseréje télire, illetve a különböző, hidegre érzékeny alkatrészek ellenőrzése. Ez eddig általános, de a parkolás kérdésére már nem fordít ennyi energiát az átlagos autózó, pedig erre is szükség van, ha komfortosan szeretnénk használni autónkat.

Mindenki szembesült már azzal, hogy hajnalban a -15°C-ban nem indul az autója, ami teljesen normális egyátlagos gépjármű esetében, ettől függetlenül mégis kellemetlen, és így akár el is késhetünk a munkából vagy bárhonnan. Persze ha mindez még nem lenne elég, az autóra fagyott dér, vagy épp a rá hullott hó is okozhat problémákat, hiszen ezt lekaparni, aztán felfűteni az autót, hogy az indulásra készen legyen, akár fél órába is bele telhet. Mindehhez persze hozzájönnek azok a károsodások, melyeket a fagyás okozhat. Pontosan ezért érdemes megválogatnunk, hogy hol parkolunk autónkkal, és hogy milyen szolgáltatást veszünk igénybe, ha nincs lehetőségünk fedett, zárt helyen parkolni. Persze a fővárosi parkolás erre is kínál remek alternatívákat!

Ugyanúgy, ahogy az év többi részében, télen is érdemes budapesti parkolóházunkat választania, ha szeretné biztonságban tudni autóját az illetéktelenektől, és nem szeretné, hogy minden reggel a dérrel vagy épp a hóval kelljen küzdenie! Bízza ránk autóját, és budapesti parkolóházunkban garantáltan nem fog csalódni! Ha további információkra van szüksége, látogasson el weboldalunkra, a www.franklinhaz.hu –ra!

Ha kérdése van parkolóházunkkal, illetve szolgáltatásainkkal kapcsolatban, keressen fel minket +36 (1) 328 0960 telefonszámon, illetve az info@franklinhaz.hu e-mail címen! És ne feledje, ha ténylegesen biztonságban akarja tudni autóját, nálunk keresve sem találhatna jobb megoldást a feladatra!