Miért pont a Salgó polc?

Miért pont a Salgó polc?

Számos eszköz van, melyek megkönnyíthetik a raktározási teendőinket vállalkozásunkban. Persze itt lehet szó a kész áruk tárolásáról, vagy a különböző iratok megfelelő rendezéséről, továbbá bármilyen olyan dolognak a tárolásáról, ami kifejezetten súlyos, vagy érdemes szisztematikusan rendezni. Nehéz olyan univerzális eszközt találni, ami a legtöbb különböző termék, papírok és gyakorlatilag bármi számára alkalmas polcrendszer, de mégis létezik ilyen, mégpedig a Salgó polc!

De miért pont a Salgó polc? Miért olyan jó ez a rendszer? A Salgó polcok legnagyobb előnye a testre szabhatóság, tehát ha nekünk egy 60 centi magassággal rendelkező polcra van szükségünk, és fölötte elegendő két 20 centis hely a további polcok között, akkor ezt egyszerűen kivitelezhetjük, mindössze pár csavart kell ki- és betekernünk hozzá. A sűrűn perforált váz szerkezetnek köszönhetően pár centinként választhatjuk meg polcunk helyét. A másik a méret, hiszen akkora polcokat, és olyan magas váz elemeket vásárolunk, amilyet csak szeretnénk, ugyanis ezek számos méretben elérhetőek. Ha mindez nem lenne elég, összefüggő polcrendszert alakíthatunk ki, attól függően, hogy a helyiség adottságai milyen kialakításnak adnak teret. Salgó polcainkat egyébként bátran használhatjuk raktárakban, a garázsunkban, otthonunk bármely szegletében vagy a fészerben, ezek a polcok mindenhol megállják a helyüket! Már csak egyetlen kérdés merülhet fel, mégpedig, hogy honnan szerezzük be Salgó polcainkat, ha valóban remek minőségre vágyunk?

Ha kiváló minőségű Salgó polcokat szeretne vásárolni, akkor a legjobb helyen jár! Kínálatunkban megtalálhatja a legtöbb különböző méretű Salgó polc elemet, melyre csak szüksége lehet, mindezt tökéletes minőségben, és nem utolsó sorban verhetetlen áron! Látogasson el honlapunkra, a www.raktech.hu –ra, és tekintse át sokszínű kínálatunkat!

Ha kérdései adódnának termékeinkkel vagy szolgáltatásinkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket telefonon, a + 36 30 535 53 38 számon, illetve az info@raktech.hu e-mail címen!

Víz házhozszállítással a kényelemért

Víz házhozszállítással a kényelemért

Ha olyan irodát vagy egyéb vállalkozást tartunk fent, ahol egyszerre sok ember dolgozik, akkor érdemes gondoskodnunk pár dologról, melyekkel megkönnyíthetjük dolgozóink életét. Ilyen például a különböző vízadagoló automaták telepítése, melyekkel könnyedén gondoskodhatunk alkalmazottaink hidratáltságáról. Esetleg ha a rendezvényszervezésben dolgozunk, akkor is indokolt lehet vizes palackok kihelyezése egy szabadtéri rendezvény esetében.

Sok esetben kell gondolnunk a vízellátásra, viszont ez sokszor logisztikai nehézségeket vethet fel, ugyanis saját autóval is nehézkes a szállítás, továbbá időigényes is. Ha nem rendelkezünk autóval, akkor meg szinte lehetetlen több zsugor vizet A-ból B-be eljuttatni. De mint mindenre, úgy erre is van megoldás, mégpedig a víz házhozszállítás. Ha víz házhozszállítást veszünk igénybe, azzal rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg a mindennapokban, továbbá így nagy tételben is rendelhetünk akár vízadagolókhoz is teli tartályokat. Tehát nem kell minden második héten ezzel foglalkoznunk, mivel a szállítók akár egy teherautónyi vizet is ki tudnak nekünk szállítani. Így rendelhetjük egyenesen az irodába ballonos vizünket. Összességében gyakorlatilag bárhova rendelhetünk bármilyen kiszerelésű vizet vagy üdítőt, ha arra van szükségünk. Már csak annyi a dolgunk, hogy találunk egy céget, akik megfelelő minőségű termékeket árulnak, és teljes körű víz házhozszállítást vállalnak.

Ha szeretne profi céget megbízni a víz házhozszállítással, legyen szó akár irodáról vagy bármilyen intézményről, rendezvényről, de akár otthoni felhasználásról is, akkor a lehető legjobb helyen jár! Széles termékkínálatunkban biztosan megtalálja azokat az üdítőket és vizeket, melyekre szüksége van! Ha további részletekre kíváncsi a víz házhozszállítással vagy termékeinkkel kapcsolatban, akkor látogasson el honlapunkra, a www.vizdiszkont.hu –ra!

Ha kérdései adódnának a víz házhozszállítással kapcsolatban, keressen fel minket a rendeles@vizdiszkont.hu e-mail címen, illetve a 06-30-33-77-998 telefonszámon!

Milyen a jó ereszcsatorna?

Milyen a jó ereszcsatorna?

Házunknak vannak olyan elemei, melyekről sokszor tudomást sem veszünk, pedig szerves részét képzik a mindennapos kényelmünknek. Ilyen például az ereszcsatorna is, melyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, persze egészen addig, amíg valami probléma nem történik vele. Ezért fontos, hogy ereszcsatornánkat rendszeresen karbantartsuk, valamint tisztítsuk, ugyanis így a különböző dugulások, elzáródások és a korrózió is elkerülhető.

Persze ahhoz, hogy ereszcsatornánk sokáig kiszolgálja igényeinket, minőségi darabokat kell alkalmaznunk. Ez sok mindenben megnyilvánulhat, de az ilyen ereszcsatornák elsődleges ismérve az időtálló felületkezelés, amire igen nagy szükség van, mivel akár folyamatosan nedvességnek és különböző szennyeződéseknek lehetnek kitéve. Gondolva itt például a különböző falevelekre, gallyakra, homokra, de akár állati és rovar maradványokra is, ezek elegye hosszú távon az anyag károsodásához, illetve elzáródáshoz vezethet. Ezek elkerülhetőek, ha a felületkezelést legalább évente egyszer ápoljuk, illetve ha adott időközönként kitisztítjuk az ereszcsatornát, ami az őszi hónapokban különösen javallott a lombhullás miatt. Mindezek után fontos, hogy ereszcsatornánk strapabíró legyen, és ellenálljon a különböző külső környezeti behatásoknak, mint például a viharok, és a nagyobb hótömegek. Számos különböző méretű darabból válogathatunk igényeinkhez mérten, gondolva itt a lefolyókra, idomokra, és így tovább, melyekkel minden szükséges területet lefedhetünk házunk tetőszerkezete körül. Már csak annyi dolgunk maradt, hogy keresünk egy megbízható céget, akiknél az összes szükséges ereszcsatorna elemet beszerezhetjük, ráadásul kiváló minőségben.

Ha kifogástalan minőségű ereszcsatornákat keres, forduljon hozzánk bátran! Kínálatunkban minden szükséges darabot megtalálhat otthona külső vízelvezetésének kivitelezéséhez, ráadásul verhetetlen áron! Látogasson el honlapunkra, a www.vasanyag.hu –ra, és további információkat olvashat ereszcsatornáinkról, illetve további termékeinkről!

Ha kérdése merülne fel ereszcsatornáinkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket az ugyfelszolgalat@vasanyag.hu e-mail címen vagy a +36 70 4 333 444 telefonszámon!

Minőségi homlokzati hőszigetelést minden otthonba!

Minőségi homlokzati hőszigetelést minden otthonba!

A hőszigetelés általánosságban véve egy olyan anyag, amely házunk falain, tetőszerkezetén, illetve más egyéb területeken a hőveszteség minimalizálásáért felel. Ez úgy lehetséges, hogy a hőszigetelő anyagok speciálisan arra vannak tervezve, hogy kifejezetten rossz hővezető tulajdonságokkal rendelkezzenek. Ilyenek például a kőzetgyapot és az üveggyapot, de a különböző polisztirolok is kiválóan alkalmasak erre a célra.

Miért járunk jól, ha minőségi homlokzati hőszigetelést alkalmazunk otthonunkban? Ennek számos előnye van, ám az első és legszembetűnőbb a fűtésszámlán fog jelentkezni, mivel a megfelelő hőszigetelésnek köszönhetően sokkal kisebb lesz otthonunk hő vesztesége, így kevesebb fűtéssel is kellő hőmérsékletet érhetünk el. Egy minőségi homlokzati hőszigetelés tehát idővel visszahozza az árát! A másik gyakorlati előnye a páratartalomban és a falak állapotában keresendő, ugyanis, ha megfelelő szigeteléssel rendelkezünk, a falak sokkalta kevésbé lesznek hajlamosak a vizesedésre vagy a salétromosságra. Ezzel megelőzhetjük a penészes falak kialakulását, és az egyéb olyan anyagok megjelenését a falszerkezetben, melyek károsak lehetnek egészségünkre. Megfelelő homlokzati hőszigetelést alkalmazva pedig a hőérzetünk is sokkal kellemesebb lesz, mivel a hő stabilan megmarad a térben. Így hát egyértelmű, hogy ha tehetjük, mindenképpen érdemes falainkat minőségi szigeteléssel ellátnunk. Persze ehhez az szükséges, hogy egy olyan cégtől szerezzük be hőszigetelésünket, ahol biztosak lehetünk benne, hogy kizárólag minőségi termékeket kapunk!

Ha kifogástalan minőségi homlokzati hőszigeteléseket keres, akkor a legjobb helyen jár! Széles választékunkban biztosan megtalálja azokat a hőszigetelő anyagokat, melyekre csak szüksége van! Látogasson el honlapunkra, a www.tuzepdeb.hu –ra, és tekintse meg termékeinket!

Ha kérdései merülnének fel homlokzati hőszigeteléseinkkel kapcsolatban, keressen fel minket a +36-52/536777 telefonszámon, illetve a tuzepdeb@tuzepdeb.hu e-mail címen!

A Salgó polcokról bővebben

A Salgó polcokról bővebben

A raktári tárolás alapvetően egy egyszerű folyamatnak tűnik, de ha nem a megfelelő polcrendszert használjuk, komoly nehézségekbe ütközhetünk a raktározás során, viszont van egy bevált rendszer, melynek segítségével egy olyan sokoldalú tárolási eszközt tudhatunk magunkénak, mely biztosan hosszú évekre kielégíti majd igényeinket.

A Salgó polcok hatalmas előnye, hogy modulárisak, tehát csavarok vagy épp egyéb kötések tartják össze őket, ez a könnyű szállíthatóság miatt is kifejezetten előnyös, de a valódi értelme az egyedi kialakításokban keresendő. Ugyanis, a különböző vázszerkezeteken magunk helyezhetjük el a polcokat olyan magasságban, amilyenben csak szeretnénk. Továbbá összefüggő rendszerek kialakítására is alkalmas a Salgó polc, mivel a vázelemek is rögzíthetőek egymáshoz. Ebben a formában már nyilvánvaló, hogy mennyi mindenre is alkalmas egy ilyen szerkezet, de ez nem minden, hiszen a modularitáshoz nagyfokú strapabíróság is párosul. Továbbá a Salgó polcok számos különböző felületkezeléssel kaphatóak, melyek mind más tulajdonságokkal rendelkeznek a gyakorlatban. Ilyenek például a horganyzott elemek, melyek kevésbé kopnak és karcolódnak, köszönhetően a cink tartalmú bevonatnak a felületen. Ha szeretnénk élni a Salgó polcok adta előnyökkel, akkor csak annyi a dolgunk, hogy keresünk egy megfelelő gyártót, aki minden igényünknek megfelelő terméket tud kínálni a számunkra!

Ha igazán minőségi Salgó polcokkal szeretné felszerelni vállalkozását, raktárát vagy akár otthona egyes részeit, akkor a legjobb helyen jár! Kínálatunkban különböző típusú, méretű Salgó polcokat talál szinte bármilyen felhasználásra! Látogasson el weboldalunkra, a www.vasszer.hu –ra, ahol részletes tájékoztatást és további érdekességeket olvashat termékeinkről! Ha a minőség és strapabíróság a cél, akkor a mi termékeink jelentik Önnek a legjobb választást!

Ha kérdései adódnának termékeinkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket a megadott elérhetőségeinek, tehát a +36 32/512-606 telefonszámon, illetve vasszer@vasszer.hu e-mail címen!