Kíváncsiságból megnyitottam a két legnépszerűbb bulvár napilap online portálját és valami elképesztő köszönt vissza a címlapról.

Egy bulvár lapnak kettős feladata van, egyrészről informál, másrészről szórakoztat. Nyilván csak így tudja fenntartani magát, hiszen – mint tudjuk – a szenzáció hozza a pénzt. Ha minden optimálisan működik, akkor ez a két oldal 50-50%-ban osztozik a lapon. Ha az arány elkezd dőlni a szórakoztatás felé, na onnantól nevezem én szennylapnak.

Blikk

Blikk

Hiába a Blikk Magyarország legolvasottabb napilapja, elképesztő, hogy milyen hírek kerülhetnek egymás mellé. Egyszerűen hitelét veszti a lap, amikor azt látom a címlapon, hogy eltemették Bándy Katát (mellesleg a szöveg így szólt: Katát hófehér koporsóban temették el – csak, hogy „trendik” legyünk…), mellette pedig az operett színház énekeseiről olvashatunk, akik szakadtra keresik magukat a nyári turnék alatt.

Persze fontos, hogy tudjuk ezt, de a szerencsétlenül járt pécsi lányt hetek óta egy ország gyászolja. Olyan intenzív megmozdulások vannak a levegőben, amik nagyon ritkán történnek ebben az alvó országban. Mindenki ezzel foglalkozik, keresik a gyilkosokat, az összes közösségi oldalon vezető hír… Amikor valami ilyesmi történik, akkor – már bocsánat, de – ki a fenét érdekel egy nyári turné az Operett sztárjaival?!

Az ilyen húzások miatt hiteltelen ez az újság. Ha egyszer, netán, egy ehhez hasonló fontosságú eseményt nem degradálnának semmitmondó hírecskékkel, akkor megvenném a lapot. (És ezzel nem csak én lennék így) De hát, tudjuk, fenn kell maradni a versenyben.

Ezek után megnéztem még egy honlapot… Mondanom sem kell, nem kellett volna. A Bors címlapján is szerepel Bándy Kata temetése, ám mellette hírt kaphatunk a frankfurti meleg-felvonulásról, valamint arról, hogy Király L. Norbi szőkére festette a haját… Én nem vagyok homofób, vannak meleg barátaim, de tudjuk, hogy milyen visszhangjai vannak egy ilyen eseménynek. Norbi – jóindulattal – ritkás kiszőkülő haja pedig kiveri a biztosítékot. Én személy szerint elkeserítőnek tartom ezeket a híreket egy gyilkossággal egy lapon ábrázolni.

Nem azt mondom, hogy csak erről kell cikkezni, de ha történik egy ilyen tragédia, akkor azt nem lehet a bulvárral keverni. Igenis meg kell adni a kellő tiszteletet a való élet történéseinek, utána majd jöhet a kisember álma.

Comments are closed.

Facebook