Szerző: admin | 2012 08 1. | Technológia
Elképzelhető hogy mégsem lesz Facebook-mobil. Legalábbis Zuckerberg elmondása szerint erre lehet következtetni. A kérdés akkor csak annyi: Mi lesz helyette?
A cég befektetői furcsa pillantásokat vetettek Mark Zuckerberg-re amikor cáfolta a pletykákat, miszerint a Facebook saját fejlesztésű operációs rendszert használó mobiltelefon piacra dobását fontolgatná.
Zuckerberg a világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető társaság feje a befektetőknek és a sajtó számára egyaránt nyilvános tájékoztatón elmondta, hogy a már piacon lévő, okostelefonokon futó oprendszereken is számos új funkciót lehet megvalósítani. Mark Zuckerberg szerint szükségtelen egy teljesen új operációs rendszerrel futó okostelefont kidolgozni.
Ahelyett, hogy külön Facebook-mobilt fejlesztene ki a cég, inkább arra összpontosítanak, hogy szolgáltatásaikat a már kész platformokon a mostaninál mélyebben integrálják a készülékekbe. Zuckerberg elismerte, hogy alkalmazásaik tudása még nem áll túl magas szinten.
Szerző: admin | 2012 08 1. | Üzlet

Mélyrepülésben a Facebook
A Facebook második negyedéves bevétele elérte a majd 300 millió dollárt, az adózott eredmény mégis 157 millió dolláros veszteséget mutat. Összehasonlításképpen egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 240 milliós adózott eredményt mutatott fel a világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető cég.
A Facebook a napokban közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A cég bevétele 32%-kal emelkedtek, ami némiképp az elemzők előrejelzéseit felülmúlta. Ennek ellenére a társaság adózott eredménye 157 millió dolláros mínuszt mutat.
A szakértők szerint a veszteség a tőzsdére lépés miatt felmerülő költségek okozták, ugyanis a forgalomba hozatal 1,3 milliárd dollárba fájt a vállalatnak.
Ha az egyszeri kiadásokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor már más a leányzó fekvése, ugyanis a nyereség így 295 millió dollárra rúg. (Egyszeri kiadások viszont mindig lesznek – a szerz. megj.)
A közösségi oldal felhasználóinak száma 29%-kal növekedett tavalyhoz képest a Facebook hivatalos adatai szerint. Bár a mutatók folyamatos növekedést tükröznek, mind a havi, mind a napi rendszerességgel látogatók körében, valamint a mobilkészülékről „fészbukozók” száma is növekszik, a befektetők nem reagáltak túl jól.

A Facebook részvények árainak változása – Google Finance
Találgatások szerint az lehet az oka ennek, hogy a közösségi oldalt üzemeltető cég nem tett közzé előrejelzést az év hátra lévő részére vonatkozóan. A gyorsjelentés közzététele után eladói hullám indult, aminek következtében a mai napra 21.71 dollárra esett vissza részvények ára, ami 43%-os esést jelent a 38 dolláros kibocsájtási árhoz képest.
Trip Chowdhry figyelmeztetett arra, hogy a Facbook nyeresége átlagosan évente csak 4%-kal növekedett az elmúlt 4 év során. Hozzátette, ahhoz hogy a cég tartani tudjon egy 25 dolláros részvényárfolyamot évente körülbelül 150%-kal kéne növelnie üzleti forgalmát.
Trip Chowdhry: a Global Equities Research pénzügyi elemző cég egyik szakértője
Szerző: admin | 2012 08 1. | Szórakozás

Az 1936-os berlini olimpia hivatalos plakátja
És akkor most jöjjön egy csemege. Sokáig tűnődtem vajon ide soroljam-e/ajánljam-e ez a filmet, mert tisztában vagyok vele, hogy a XXI. század gyermeke nem repes a fekete-fehér filmekért pláne, ha dokumentum film is, de úgy gondolom belefér, sőt…
Olimpia (I. A nemzetek ünnepe, II. A szépség ünnepe)
Mint említettem, elképzelhető hogy többeteknél nem túl „bejövős” egy fekete-fehér, dokumentumfilm, de ha már olimpiai/olimpiákról szóló filmeket sorolunk fel, nem lehet kihagyni Leni Riefenstahl rendező alkotása, az 1936-os berlini olimpiát lencsevégre kapó Olimpia című film. A rendező szabad kezet kapott Hitlertől és mellé 2.000.000 márkát a kétrészes dokumentumfilm elkészítésére. Bár az utómunkálatok két évig tartottak Riefenstahl ezúttal is megfelelt az elvárásoknak.

Részlet a filmből
A kétrészes filmet – A Nemzetek ünnepe, A Szépség ünnepe – 1938. április 20-án mutatták be Hitler születésnapján. Filmtörténeti szempontból is nagyon jelentős mérföldkőnek számít az Olimpia. Schubert Gusztáv a Filmvilág egykori rovatvezetője így fogalmazott a filmmel kapcsolatban: „Tömény vizuálerotika”. Az Olimpia-film a kor technikai újításait is felvonultatja. Itt jelenik meg először a légi felvétel, a futók mellett száguldozó kamera és a teleobjektív. Egyébként ez a film volt Riefenstahl utolsó közös munkája a nemzetiszocialistákkal.
És akkor most egy kicsit Riefenstahl-ról. Hogyan lett a rendezőnő a Führer propagandafilmese? Leni színésznő és táncosnő volt, amikor Hitler felfigyelt rá, és az érdeklődés viszonzásra talált. Az ambiciózus Leni 1932 májusában Hitlernek írt levelében mély hódolatát fejezte ki a Führer iránt, melyet követően találkoztak is. Riefenstahl több propaganda filmet is – amik filmtörténeti szempontból szintén jelentősek – forgatott Hitlerről, a náci ideológiáról és eszményrendszerről, valamint az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) működéséről.
Szerző: admin | 2012 08 1. | Szórakozás

A Lake Placid-ban megrendezett XIII. téli olimpia hivatalos plakátja
Hűsítsük le magunkat a terrortámadás tüze után egy kis jéggel és irány az 1980-as téli olimpia. Helyszín: Amerikai Egyesült Államok, New York állam, Lake Placid.
Csoda a jégen
Atléták, futók és még terrortámadás is volt terítéken, ezúttal azonban tekintsünk át egy kicsit az amerikai hokicsapatra és a róluk, illetve elképesztő teljesítményükről és mindent elsöprő győzelmükről szóló filmre. A 2004-es Csoda a jégen film azt dolgozza fel, hogy az amerikai edző – Kurt Russel alakításában – hogyan verbuvál az amatőrökből hokicsapatot alig néhány hónap alatt a téli olimpián rájuk váró összecsapásokra.

Az amatőrökből álló amerika jégkorong csapat elsöprő győzelmet aratott a szovjetek felett…
Mindenféle kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy 1980. február 22-én a New York-i Lake Placidban, a jégkorong történetének egyik, ha nem a legfantasztikusabb győzelme született. A házigazda Egyesült Államok csapata a téli olimpia utolsó előtti napján a négyes döntő első mérkőzésén 4:3-ra verte meg a Szovjetuniót és megnyerte az XIII. téli olimpiát. A hokicsapat győzelme felért egy csodával, tagjait pedig nemzeti hősként tisztelték hazájukban. Gavin O’Connor – a rendező – Kurt Russel-el és Eddie Cahill-el karöltve méltó emléket állítottak az 1980-as elsöprő amerikai győzelemnek.
Szerző: admin | 2012 08 1. | Szórakozás
Vissza a futókhoz és vissza az időben is. Időutazásunk végére 1924-be érkezünk a párizsi olimpiára. A film két fiatal futóról szól, akik Anglia színeiben indultak a VIII. nyári olimpiai játékokon, ami nekünk magyaroknak is sokat mondó lehet.

Az 1924-es párizsi olimpia hivatalos plakátja
Ha már szóba hoztam, a VIII. olimpiai játékok magyar vonatkozását akkor beszéljünk erről egy kicsit. Több dolog miatt is „fontos” ez a magyaroknak, hiszen ide hívták meg Bartók Bélát – a művészeti versenyek bíráló bizottságába, amelyet végül más irányú elfoglaltsága miatt vissza kellett utasítania -, Komjádi Béla legendás vízilabda csapata az akkori négyszeres olimpiai bajnok Nagy-Británia ellen 7:6-ra győzött – közel két órás(!) mérkőzés után, ami a játékok történetének leghosszabb összecsapása mind a mai napig -, Hajós Alfréd pedig – aki az 1896. évi olimpia magyar úszóbajnoka – a művészeti versenyeken építészet kategóriában ezüst érmet nyert, továbbá ezen az olimpián vehettek részt először a magyar női sportolók.
De ennyit a nosztalgiáról, lássuk a filmet:
Tűzszekerek
Az angol filmdráma (1981) két futó – Eric és Herold – történetét dolgozza fel. Ők képviselték hazájukat, Angliát az 1924-es párizsi olimpiát, ámde ők nem országuk dicsőségéért óhajtanak nyerni egész más célok vezérlik őket. Élet-halál csatát vívnak a világgal, egymással és magukkal is. Míg Herold a világ elismeréséért küzd, addig a skót misszionárius Eric Isten dicsőségéért harcol az aranyért.

Jelenet a Tűzszekerek című filmből
A két sportoló ellentétes céljaiból és karakteréből táplálkozó feszültség úgy söpör végig a filmen, mint Usain Bolt (a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója 9,69 másodperccel – a szerz. megj.) a futópályán. Ennek ellenére a filmdráma nem válik olyan nyomasztóvá, mint például Spielberg München-e. A történet rendkívül kerek tudott maradni annak ellenére, hogy a sporton és győzni akaráson kívül belesűrítették a szerelmet, barátságot és hitet is. Rendezője – a drámákra szakosodott – Hugh Hudson, a film zenéjét pedig Vangelisnak köszönhetjük.
1981-ben a Cannes-i Filmfesztiválon a Sam Mussabinit alakító Ian Holm megnyerte a Legjobb férfi mellékszereplő díjat. Ezen felül 1982-ben 3 BAFTA, egy Golden Globe és négy Oscar-díjat zsebelhetett be a film.