Céges ruházattal a hibátlan megjelenésért

2016 szept 27. | Üzlet

Egy cég alapvető megítélésében rengeteget számít a megjelenés, a bolti eladóktól kezdve egészen az üzletvezetőkig mindenkinek tükröznie kell azt, amit a cég képvisel. Erre kifejezetten alkalmas eszköz az egységes munkaruházat, ezen belül is a céges póló! Persze a különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek és vállalkozások is alkalmazhatják ezt a módszert, mint például a költöztetők, építő munkálatokat végzők, szerelők, sofőrök és így tovább. Megszámlálhatatlan azoknak a területeknek a száma, ahol jól jöhet, ha a dolgozók egyedi, céges ruházatban jelennek meg, és még több azoknak az embereknek a száma, akiket ez alapján pozitív benyomás érhet az adott céggel kapcsolatban.

Miért is jó választás egy céges póló alkalmazottainknak? Mert így a vásárlók, esetleg a szolgáltatásainkat igénybe vevők egyszerűen felismerik őket, miközben munkavállalóink egy egyszerűen értelmezhető, figyelemfelkeltő és hatékony reklámfelületet hordoznak magukon. Így dolgozóink is mindig tudhatják, hogy mi azaz érték, amit képviselniük kell a munkaidejük során. Ezen felül az egységes megjelenés valamiért mindig sokkalta bizalomgerjesztőbb érzést kelt az emberekben, ellentétben a teljesen változatosan öltözött emberekkel. A céges póló, és úgy általánosságban véve az egységes céges ruházat minden olyan vállalkozás számára megtérülő befektetés, ahol a dolgozók emberekkel foglalkoznak, legyen ez akár a vendéglátás, költöztetés és egyéb szolgáltatások, esetleg egy bármilyen termékeket forgalmazó üzlet.

Egyedi céges pólója készítését bízza ránk! Egyaránt módunkban áll kerek és galléros nyakú pólókat is egyedi mintával ellátni, de ezek közül is a galléros kiviteleket ajánljuk, mivel valamivel elegánsabb és megnyerőbb megjelenést kölcsönöznek ezek a típusok. Amennyiben dolgozói munkaköre nem teszi lehetővé a galléros kivitelt, a kerek nyakú darabok is kiváló választást jelentenek! Kizárólag minőségi termékeket forgalmazunk, és garantáljuk, hogy az általunk készített céges pólók még hossz ideig jó szolgálatot fognak tenni! Látogasson el a www.laurus2000.hu –ra, ahol megtekintheti széles kínálatunkat!

Ha kérdése akadna, tegye fel nekünk bátran a 06-1-220-5488 –as telefonszámon, illetve a laurusoffice@laurus2000.hu e-mail címen!