20120622-tisza-kenu-tura-evezes-illusztracio8

Egy örökifjú szokás a nyári kenus túrázás a Tiszán, vagy akár bármelyik másik folyón. Nagy kaland volt szüleink idejében, ahogyan a miénkben is. Napsütés, csordogálás, barátok, sátrazás… – valószínűleg ezek miatt.

Szedd össze a barátaid, üljetek fel egy vonatra és utazzatok a Tiszához, béreljetek egy-két hajót és irány a víz!

Szinte bárhol a Tisza vonalán lehetőség nyílik kenu, vagy kajak bérlésére. Általában 7, illetve 4 személyes kenut bérelhetünk, szezontól függő áron, átlagban 2000-2500 Ft/nap-ért a négyszemélyest, 3000-4000 Ft/nap-ért a hétszemélyest. A kenuk mellé természetesen járnak a lapátok, illetve műanyag hordókat, mentőmellényeket is bérelhetünk. Ezen kívül természetesen nem árt előre megterveznünk, mikor, mennyit evezünk, hiszen a folyó melletti kempingekben helyet kell foglalni. Legalábbis ajánlott, főként főszezonban, ahol gyakran előfordulhat, hogy betelnek a sátorhelyek.

Utunk végeztével a bérlők gondoskodnak a hajók visszaszállításáról, ezzel természetesen nem nekünk kell foglalkoznunk.

Néhány jó tanács a leendő kenusoknak: Tervezzetek előre, nehogy valami kellemetlen meglepetés érjen, nem olyan jó szállás után rohangálni, amikor fáradtan kikászálódsz a hajóból. Ne akarjatok gyorsan végezni, nem érdemes és nem is szerencsés átszaladni a folyón, meglepően fárasztó egy ilyen túra. Álljatok meg többször, csobbanjatok egyet, ugráljatok a folyó melletti indákról, pihenjetek sokat. Hordjatok vizes pólót és sapkát, nehogy leégjetek, vagy napszúrást kapjatok. Igyatok sokat és soha ne evezzetek másnaposan. És egy utolsó, mindent rakjatok műanyag hordókba (ruhákat, ételt…), gyakran előfordul a borulás, vagy egy nyári zápor…

Jó túrázást mindenkinek!

Előnyök:

  • izgalmas és nem szokványos túrázás
  • csapatépítő
  • nagy buli
  • kikapcsol
  • soha nem unalmas
  • olcsó

Hátrányok:

  • bármikor meg/elázhatsz
  • sátrakat kell felállítani és lebontani naponta
  • aki nem bírja a közös zuhanyzókat, a földön fekvést, annak nem ez a legmegfelelőbb nyári program

Comments are closed.

Facebook