A nyári időszakban sokan készülődnek a családdal, vagy a barátokkal vízitúrára. Egyeseknél ez minden évben megszokott program, mások viszont életükben először vesznek részt ilyen kiránduláson. Azok, akik rendszeresen vízitúráznak, egy idő után arra a döntésre jutnak, hogy saját kajakot vásárolnak, azoknak viszont, akik csak most próbálják ki, vagy ritkán mennek el ilyen programra, több okból is érdemesebb kajakot bérelni.
Elsősorban az anyagi szempontok miatt éri meg jobban a kajak bérlése azoknak, akik ritkán vesznek részt vízitúrán, hiszen egy-egy alkalomhoz nem éri meg vízi járművet vásárolni. Egy használaton kívüli kajak ugyanúgy karbantartásra szorul, mint amivel folyamatosan túráznak, tehát a vásárlás után még a rendszeres ellenőrzéséről is gondoskodni kell. Ez különösen nehéz lehet azoknak, akik nem eléggé jártasak a kajakok karbantartása terén, így elképzelhető, hogy a tulajdonos még rosszul is csinál bizonyos műveleteket, amivel csak ront a helyzeten.
Ezzel szemben kajakbérléskor semmi teendője nincs az embernek, hiszen megfelelően karbantartott, rendszeresen ellenőrzött járművel vághat neki a túrának. A kölcsönzés díja töredéke a vízi jármű eredeti árának, amit bárki, bármikor ki tud fizetni, sőt, nincsenek váratlan költségek sem, mint a saját tulajdon esetében, ugyanis a kajakbérlés díjában benne van a rendszeres karbantartás és javítás összege is.
Ha Ön is ritkán vesz részt vízitúrákon, nem olyanok a körülményei, hogy megfelelően tudjon tárolni egy kajakot, vagy nincs kellő ideje, sem tudása ahhoz, hogy rendszeresen karbantartsa, válassza inkább a kajakbérlés lehetőségét, ehhez pedig forduljon bizalommal cégünkhöz, az Adwa Kereskedelmi és Tudományos Kft.-hez! Tőlünk kedvező áron tud kajakot bérelni, így nincs semmi akadálya annak, hogy részt vehessen egy izgalmas vízi túrán. További információkért tekintse meg weboldalunkat, amit a www.kajakshop.hu címen érhet el!
Amennyiben kérdései lennének, keressen minket telefonon, a 06-20-942-3290-es számon, vagy írjon e-mailt az info@kajakshop.hu címre!