A kölyökkutyák etetése gyakran okoz fejtörést az új gazdiknak, hiszen a csöppségek szervezete még rendkívül érzékeny, ezért nem mindegy, hogy a kezdeti időkben milyen táplálékot kapnak. A helytelen etetés későbbi egészségügyi szövődményeket is okozhat a kiskutyánál, ezért fontos, hogy a gazdik körültekintőek legyenek, így elkerülhetik a bajt a jövőben a már felnőtt négylábú kedvencnél.
A kölyökkutyák etetésekor nagy hangsúlyt kell fektetni az ivás megtanítására is. A fiatal házi állatokat sokkal jobban veszélyezteti a kiszáradás, hiszen kölyökkorban gyakrabban fordul elő hasmenés, ez pedig jelentős mennyiségű folyadékveszteséggel jár, tehát gondoskodni kell az utánpótlásról. Ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha a csöppséget idejében megtanítják az ivásra.
A kölyökkutyák etetése semmiképp se száraztáppal kezdődjön, még abban az esetben sem, ha a gazdi látja, hogy a fiatal állat szívesen fogyaszt az eleségből. Eleinte inkább lédús, nedvesített kutyaeledellel vagy beáztatott száraztáppal táplálja a kölyköt. Ez azért kell, mert ha a kedvenc jóllakik szárazeleséggel, és nem fogyaszt megfelelő mennyiségű folyadékot, túlterhelheti a gyomrát, ami enyhébb esetben hányást, súlyosabb helyzetben pedig gyomor-bélgyulladáshoz vezethet.
Gyakran az is kérdéses a kölyökkutyák etetésekor, hogy naponta hányszor kapjanak enni. A válasz az, hogy minél többször. Eleinte legalább napi háromszori etetésre van szükség. Később, amikor már a házi kedvenc száraztápot is fogyaszthat, két etetés között napközben elől lehet hagyni a szárazeleséget, ami mellé a kellő mennyiségű vízről se feledkezzen meg a gazdi.
Ha már kedvence ehet szárazeledelt, vagy egyéb felszerelésre lenne szüksége, fedezze fel a Kutyakellék.hu webáruház választékát! A kölyökkutyák etetéséhez minőségi termékeket biztosítunk, így kedvence egészséges, kiegyensúlyozott lesz. A tápokat, felszerelési cikkeket webshopunkon keresztül tekintheti és rendelheti meg, amit a www.kutyakellek.hu címen ér el. Kérdés esetén hívjon minket telefonon a 06-30-528-6161-es számon vagy írjon üzenetet az info@kutyakellek.hu e-mail címre!