Tegye különlegessé a kertjét dísztóval!

2017 dec 21. | Életmód

Elvárosiasodó világunkban egyre kevesebb embernek adatik meg a kiváltság, hogy kertes házban éljen. Pont ezért azok, akiknek van kertje, szeretik kihasználni a lehetőséget, és minél kreatívabban igyekeznek berendezni a rendelkezésükre álló teret. A kertünk fontos részét képezi életünknek, főleg a melegebb hónapokban, amikor jól esik kiülni relaxálni a kerti székre, és gyönyörködni a minket körülvevő természetben. Ehhez a hangulathoz sokat adhat hozzá egy dísztó, mely egyszerre nyújt esztétikus és természetes hatást.

A dísztó kivitelezéssel közelebb hozhatjuk a természetet: a vízcsobogás, a buja növényzet, a sokszínű állatvilág mind-mind hozzáadnak a különleges és egyedi hangulathoz. Emellett a dísztónak már a nevében is benne van, hogy dekorelemként is remekül működik, egyértelműen kertünk díszévé válik. A dísztó további nagy előnye, hogy igazából kevés ráfordított időt igényel. Azonban mielőtt nekiállnánk a dísztó kivitelezésének, érdemes néhány dologgal tisztában lennünk. Először is, a dísztó minimális ajánlott mérete a 10 négyzetméter, ennél természetesen lehet jóval nagyobb is, csak figyeljünk oda az arányokra: egy 100 négyzetméteres tóba például körülbelül 400 növény ültetése szükséges az ökoszisztéma fenntartásának érdekében!

A dísztó kivitelezése során kiválaszthatjuk, hogy milyen halakat szeretnénk: általában az aranyhalak és a koi pontyok a legnépszerűbbek. Emellett feldobhatjuk a dísztavunkat patakkal, vízeséssel és szökőkúttal is, nagyobb tavak esetében pedig stéggel vagy híddal. Mivel a dísztó kivitelezése komoly szakértelmet igényel, mindenképp bízzuk a munkát profikra, így biztosan elégedettek leszünk az eredménnyel!

Dísztó építéséhez kivitelezőt keres? Forduljon hozzánk bizalommal! További információért látogasson el honlapunkra, a www.donafer.hu webcímre, és tekintse meg szolgáltatásaink széles választékát! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-30-2318-898-as telefonszámon, illetve a donafer02@gmail.com címen!