A féktárcsák ellenőrzése és cseréje

2017 márc 27. | Technológia

A mai személygépjárművek esetében a féktárcsáknak sokkal jelentőségteljesebb szerepük van, mint a kezdetleges kialakítások idején. Ennek a legfőbb oka a sebesség! A kezdeti autók esetében a maximális sebesség alig haladta meg az 50km/h-át, napjainkban pedig a legkisebb személygépjárművek is 120km/h-ra képesek gyorsulni. Mivel a féktárcsáknak a jármű lassításában és megállításában kell résztvenniük, egyértelmű, hogy a kor előrehaladtával fejlődniük kellett. Fékezéskor ugyanis a féktárcsák komoly terhelésnek vannak kitéve, mely a sebesség növekedésével párhuzamosan erősödik. Tehát minél gyorsabban halad az autó, fékezéskor annál nagyobb terhelés jut a féktárcsákra.

A személygépjárművek esetében az elülső kerekeknek nagyobb szerepük van a fékezésben, így általánosságban ide kerülnek féktárcsák, azonban az is egyre gyakoribb megoldás, hogy az autó mind a négy kerekéhez féktárcsát szerelnek, így növelve annak fékezési hatékonyságát. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a féktárcsákat nem tartják karban, ha bármelyik is elhasználódik, párban cserélik őket. Ez nem csak biztonsági szempontból elengedhetetlen lépés, hanem az anyagösszetétel és a kialakítás sem teszi lehetővé a karbantartást. A féktárcsánál hamarabb a fékbetét szokott elhasználódni, mivel ez a szegmens nagyobb súrlódásnak van kitéve. Ha a fékbetét elkopik és cserére szorul, érdemes a féktárcsát is megvizsgálni. Amennyiben repedést, vágást, égési sérülést vagy rozsdásodást észlelünk, azonnal cserélni kell a fékbetéttel együtt!

Egy féktárcsa élettartama sokban függ a márkától és a kialakítástól. Átlagosan ötvenezer kilométerenként szorul cserére, de ennek aránya az igénybevettséghez mérten változhat! Minden autó modellnek meg van szabva a féktárcsa típusa, ami a minimális vastagságot tükrözi. Ha Opel gépjárműbe keres minőségi féktárcsát, látogasson el a www.bondauto.hu-ra, és tekintse meg kínálatunkat! Kérdés esetén hívja ügyfélszolgálatunkat a 06-30-479-73-14-es számon, vagy írjon nekünk a honlapon található űrlap segítségével!