Egy örök élmény: A tandemugrás

2017 jan 11. | Szórakozás

A különböző extrém sportok, és nem szokványos szabadidős elfoglaltságok között előkelő helyen szerepel a tandemugrás, ami nem véletlen, hiszen ha belegondolunk, egy repülőgépből kiugorva több ezer métert zuhanhatunk, mielőtt az ejtőernyőt kinyitva a légellenállásra bíznánk a zökkenőmentes földet érést. Persze a köztudatban már régóta él ez a sport, ami széles körben először nem sportként vagy szórakozásként, hanem a különböző hadseregek által felhasznált technológiaként kezdte pályafutását. És így született a légideszant, de ez már egy másik történet.

A tandemugrás élménye azóta is egyedülálló, hiszen semmi más nem képes megközelíteni azt, amit az ember egy ilyen esemény során él át. Gondolva itt először is arra a pillanatra, amikor elengedjük a repülőgép ajtaja mellett lévő kapaszkodót, és a gravitációra bízzuk a testünket, ami ennek következtében folyamatosan gyorsulva zuhanni kezd a föld felé. Képzeljük el, hogy semmi nem vesz minket körül, csak a táj, melyet több kilométeres magasságból csodálhatunk, a felhők és az arcunkba vágó „menetszél”. Ez az élmény nagyon sokakat egy életre rabul ejt, de ha nem is, akkor is egy olyan momentum egy ember életében, amit bizonyára sosem fog elfelejteni.

Ha szeretne egy igazán egyedülálló és különleges élményt átélni, ami egy életen át elkíséri majd, akkor tandemugrással foglalkozó cégünknél a legjobb helyen jár! Tandemugró szakembereinkkel tökéletesen biztonságos az ugrás, és mindent megtesznek majd, hogy az Ön számára tökéletes legyen ez az élmény! Természetesen az ugrásról készítünk videofelvételeket is, melyeket később visszanézhet, megmutathat ismerőseinek, és így tovább. Ha szeretné a lehető legjobbat választani, ha tandemugrásról van szó, akkor válasszon minket! Ha további információkra kíváncsi, látogasson el honlapunkra, a www.tandemcentrum.hu –ra!

Ha kérdései vannak a tandemugrással vagy egyéb szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket a tandemcentrum@gmail.com e-mail címen, illetve a +36-20-961-2900 telefonszámon!