Egy termékközpontú üzlethelyiségben elengedhetetlen a pénztárgép használata, hiszen rengeteg pénzügyi számítás megy végbe egy nap folyamán. A pénztárgép vásárlásakor érdemes végiggondolnunk az igényeinket és a szükségleteinket, hiszen egy kisboltnak másfajta pénztárgépre van szüksége, mint egy nagyáruháznak.
Mindenek előtt vegyük figyelembe, hogy jelenleg mekkora üzlettel rendelkezünk, és a következő pár évben mekkora növekedéssel számolunk. Ilyenkor érdemes feltenni a „Hol látom magam három év múlva?” kérdést is, és nem csak a jelenlegi helyzetünk alapján határozni. Így el tudjuk dönteni, hogy mennyit kell tudnia a pénztárgépünknek, és ha kevés termékünk van – melynek számát a jövőben sem tervezzük növelni – teljesen felesleges a legdrágább, legjobban felszerelt pénztárgépet választanunk. Viszont abba se érdemes belefutni, hogy túl alacsony teljesítőképességű pénztárgépet veszünk, melyet egy év után le kell cserélni az üzlet növekedése miatt.
A biztonsági tulajdonságokat is fontos figyelembe vennünk, amikor kiválasztjuk az új pénztárgépünket, attól függően, hogy mennyi pénzt tervezünk tárolni benne. Persze nem minden pénztárgép rendelkezik biztonsági fiókkal, ezt utólag is vásárolhatunk hozzá, vagy lehetőségünk van teljesen máshol tárolni a pénzt, mint ahol a pénztárgép van, de népszerűbb megoldás a géphez lehető legközelebb tárolni a pénzt is.
Döntsük el, hogy könnyen kezelhető és egyszerű pénztárgépre van-e szükségünk, amely használatát bármelyik, pár óra alatt betanított alkalmazott is meg tudja tanulni, vagy egy bonyolultabb technológiájú gépre, mely komoly segítség lehet a pénz- és a termékek áramlásának pontos számontartásához.
Ha pénztárgépet szeretne vásárolni, forduljon hozzánk bizalommal! Látogasson el webáruházunkba, a www.aucash.hu oldalra, és tekintse meg pénztárgépeink széles választékát! Kérdés esetén bátran vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1/405-12-85-ös és +36-20/486-11-88-as telefonszámok valamelyikén, illetve az info@aucash.hu e-mail címen!