A mikroszkóp rövid története

2016 nov 28. | Technológia

A mikroszkóp teljes történetét homály fedi, ugyanis nem tudjuk pontosan, hogy kinek a nevéhez köthető a feltalálása. Három szemüvegkészítőt ismerünk, akik esetleges feltalálói lehetnek: Hans Lippershey, Hans Janssen és, Zacharias Janssen. A két Janssen apa-fia vállalkozásban dolgozó szemüvegmesterek voltak, akik a bikonvex és bikonkáv lencsékből álló mikroszkópot alkották meg. Állítólag Lippershey is nyújtott be szabadalmi kérelmet, csak visszautasították. Pontos feljegyzések hiányában nem vehetjük biztosra, melyikük találmánya volt a mikroszkóp. Annyi bizonyos, hogy feltalálása több mint 400 éves múltra tekint vissza, valamikor a 16. század vége, és a 17. század eleje között született.

Maga a mikroszkóp kifejezést először Johannes Faber használta 1625-ben, a szó a mikron (kicsi) és a skopein (nézni) szavak összevonásából született. Az első tudományos írás az eszközről 40 évvel később született, Robert Hooke a parafa mikroszkópos vizsgálata után írta le megfigyeléseit Micrographia című munkájában. A 17. században még két fontosabb fejlesztés történt, Antonie van Leeuwenhoek olyan lencsét hozott l étre, amellyel már 270x-es nagyítást is el lehetett érni, Cherubind’Orleans pedig elkészítette a binokuláris teleszkópot.

A 18. században a mikroszkóp már állványra szerelhető volt, és rendelkezett fényszűkítővel is, köszönhetően Peter van Musschenbroeknak. JonCuff megépítette az első fémből készült változatot, és Ernst Abbe kidolgozta a mikroszkóp elméletét. Az orvostudományban először Carl Olof Nylén használta az eszközt, középfülgyulladás kezeléséhez.

Az egyik legnagyobb név a történetben Carl Zeiss, az ő cégéhez köthető a modern mikroszkóp létrejötte is, az 1950-es években. A nevét viselő eszközök ma is a legmagasabb minőséget képviselik.

Ha mikroszkópot szeretne vásárolni, forduljon hozzánk bizalommal! Webáruházunkban óriási választékkal várjuk érdeklődőinket! Látogasson el honlapunkra, a www.tavcso-mikroszkop.hu oldalra, és kérdés esetén bátran vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1/707-85-12-es, 06-30/337-36-20-as telefonszámok valamelyikén, illetve az info@tavcso-mikroszkop.hu e-mail címen!