Az örök kérdés: fürdőkád vagy zuhanykabin?

2016 szept 30. | Lakberendezés

Amikor a fürdőszoba kialakítására kerül a sor, legtöbb esetben nincs lehetőségünk fürdőkádat és zuhanykabint is beépíttetni, ezért döntenünk kell, melyikkel járunk jobban. Az alábbiakban összeszedtünk pár megfontolandó választási szempontot.

A legelső szempont a tér kihasználása. Míg a zuhanykabinok nagy előnye, hogy kevés helyet foglalnak, és könnyebb őket praktikusan elhelyezni a fürdőszobában, a fürdőkádak jóval nagyobb helyet foglalnak el. Azon nem érdemes vitázni, hogy melyik szebb, hiszen ez teljesen a kivitelezőn múlik. Manapság már nem kihívás stílusos és szép zuhanykabint beépíttetni, nem csak a fürdőkád lehet fürdőszobánk dísze.

Sokan választják a fürdőkádat azért, mert úgy vannak vele, hogy abban is tudnak tusolni, ezért egyfajta kettő az egyben megoldásként működik. Ez igaz, de azt ne felejtsük el, hogy míg egy zuhanykabinból nem folyik ki a víz tusolás közben, a fürdőkádból minden valószínűséggel fog víz kerülni a padlóra. A zuhanykabin a gőzt is bezárja, így az nem árasztja el annyira a fürdőszobát, mint a fürdőkádas tusolás esetén.

A fürdőkád előnyeiről se feledkezzünk meg, főként családoknál fontos, hogy a gyereket minél praktikusabban lehessen fürdetni, ez pedig zuhanykabinban elég problémás folyamat. Arról nem is beszélve, hogy a legjobb otthoni relaxációs módszer az illatos fürdő. Egy zuhanykabin nem tudja pótolni a fürdőkádban való pihenést, ahol forró vízben és a puha habban feküdve tudjuk elfelejteni a napi problémákat. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a fürdőkádas fürdőszoba megnöveli a ház értékét, így ha a jövőben a ház eladása mellett döntenénk, a fürdőkádas fürdőszoba miatt népszerűbb lesz az ajánlatunk.

Ha zuhanykabinra, fürdőkádra, vagy egyéb fürdőszoba kiegészítőre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal! A Fürdőszoba-Szaniter Shopban fürdőszobai berendezések széles választékából válogathat, míg meg nem találja az Önnek megfelelőt! Látogassa meg webshopunkat a www.furdoszoba-szaniter.hu webcímen, és ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-1-555-1490-es telefonszámon!