Magyarországon a 12-17 évesek 97%-a játszott számítógépes játékkal 2011-ben. Ebben az évben a 20 legkelendőbb játékból 10 erőszakos elemeket tartalmazott.
A világ minden táján az erőszakos számítógépes játékokat okolják az iskolai lövöldözésekért, a megnövekedett megfélemlítésekért és a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetekért. A kritikusok azt állítják, hogy ezek a játékok érzéketlenné teszik a játszókat az erőszakkal szemben, megjutalmazzák őket az erőszakos cselekedetek szimulálásáért és arra tanítják a gyerekeket, hogy az erőszak egy elfogadható módja a konfliktusok vagy problémáik megoldására.
A videojátékok támogatói azt állítják, hogy a témáról készült kutatások többsége hibás és nincs ok-okozati összefüggés a videojátékok és a társadalmi erőszakok között. Azt mondják, hogy a videojátékok nem hogy nem teszik erőszakossá a játszókat, hanem épp ellenkezőleg, csökkentik az erőszakos megnyilvánulásokat, mert egy olya lehetőséget ad, amivel otthon, kitalált, nem létező karaktereken és lényeken „állhatunk bosszút”, levezetve ezzel haragunkat, agresszivitásunkat.
Szerény véleményem szerint, azok a gyerekek, akik erőszakos játékokkal játszanak, nem a játékoktól és bennük lévő fegyveres lövöldözésektől és – esetleg – fröcsögő vértől lesznek erőszakosak. Persze vannak kivételek – ahogy mindenhol – de nagyon ritka. Persze, ha gyerekünk olyan dolgot tesz, ami nem helyes, a legkönnyebb, ha egyből valami külső okot keresünk (ebben az esetben az erőszakos játékok). Ehelyett viszont érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy gyerekünk elég figyelmet kap-e tőlünk, nincs-e elkényeztetve, milyen példát mutatunk neki, mit tanult tőlünk a konfliktuskezelésről, stb…