Megszűnhet a BKV

2012 júl 23. | Üzlet

Szétválasztanák a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV).  A Fővárosi Közgyűlés június 20-án elfogadta a javaslatot, miszerint vagy kiválik a buszágazat a BKV-ból, vagy két új társaság jönne létre helyére.

Az előterjesztés értelmében – amit tartózkodás nélkül, 12 nem ellenében, 18 igennel fogadtak el a képviselők – sem a BKV jelenlegi vagyonának, sem kötelezettségállományának mértékét nem érinti, hiszen a jogutódok válnak tulajdonossá. Az új vállalat(ok) szintén a főváros tulajdonában lesznek, a vagyonkezelő pedig a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) maradna.

Az előterjesztők szerint – György István, főpolgármester-helyettes és Bagdy Gábor, főpolgármester-helyettes – a szétválasztás hatására növekedne a transzparencia (átláthatóság) a gazdaság és a szervezeti működés terén is, ami lehetővé teszi a jogutódoknak az eredményesebb vállalatvezetést.

Az előterjesztés más pontjai alapján arról is döntés született, hogy a BKV-nak juttatott 5 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön lejárati határidejét július 31-ról október 31-re módosították, illetve arról, hogy a főváros vállalja a BKV hiteleihez a kézfizető kezességet.

Előnyök:

  • összehasonlíthatóvá válna a buszos társaságnak fizetendő díj más, külső vállalkozások áraival
  • megszűnne a keresztfinanszírozás: az eddig alapvetően veszteséges buszágazatot nem finanszíroznák az egyébként nyereséges kötött pályás ágazat rovására
  • a buszágazat, a kisebb üzemméret miatt, rugalmasabban tudna működni, hitelképessége pedig sokkal jobb lenne, mint a BKV-é. Ennek eredményeként új járművek beszerzésére, illetve lízingelésére nyílna lehetőség
  • a buszágazat és a kötött pályás ágazat kettéválasztásával érdemi költségcsökkenést lehet elérni

Hátrányok:

  • a két új cég között meg kell osztani a BKV meglévő vagyonát és tartozásait
  • az új cégek létrejöttével növekedhet a jegyek és bérletek ára