Visszaszámlálás

2012 júl 18. | Sport

9 nap múlva indulnak a XXX. Nyári Olimpiai Játékok Londonban. Induljon hát az én cikksorozatom is, amely reményeim szerint végigkíséri a július 1-től augusztus 12-ig tartó időszakot.

London idén történelmet ír, hiszen ő az első város, aki háromszor rendezhet meg újkori olimpiát. 1908, majd 1948 után, idén 2012-ben.

Amikor egy ország/város megkapja a rendezés jogát, iszonyat mennyiségű feladattal találja szembe magát. Sokszor először szembesül az infrastrukturális gyengeségekkel, íme a lehetőség a hibák kijavítására. Új metróhálózatok, autópályák, reptéri terminálok, szállodák, stadionok…És még sorolhatnám. Természetesen London- bármennyire is fejlett európai nagyváros- is felkészült ezekre a feladatokra.

Csak pár kép ízelítőként: 

Pillantsunk rá a magyar delegációra is.

Az egyik legnagyobb megtiszteltetés a megnyitó ünnepségen a zászlóvitel. Erre a feladatra egy köztiszteletben álló, népszerű, eredményes és „tapasztalt” sportolót kérnek fel minden esetben. Idén a magyar zászlót Biros Péter (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk) viszi. Péter immáron negyedik olimpiáján vesz részt, ki más is lehetne nála alkalmasabb a feladatra. Hasonló sikerekben gazdag olimpiát kívánok neki és természetesen az egész válogatottnak, akárcsak az elmúlt három alkalommal!

És ha már csapatsport, tekintsük át a magyar csapat névsorát.

Magyar indulók (159 fő):

  • ASZTALITENISZ(4 induló)
    • Tóth Krisztina
    • Póta Georgina
    • Pattantyús Ádám
    • Zwickl Dániel 
  • ATLÉTIKA(20)
    • A szint (9):
      • Pars Krisztián (kalapácsvetés)
      • Kiss Dániel (110 m gát)
      • Baji Balázs (110 m gát)
      • Kővágó Zoltán (diszkosz)
      • Kálovics Anikó (maraton)
      • Rakonczai Beáta (maraton)
      • Erdélyi Zsófia (maraton)
      • Fazekas Róbert (diszkosz)
      • Márton Anita (súlylökés)
    • B szint (14):
      • Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
      • Helebrandt Máté (20 km gyaloglás)
      • Kovács Tamás (maraton)
      • Kürthy Lajos (súlylökés)
      • Minczér Albert (3000 m akadály)
      • Farkas Györgyi (hétpróba)
      • Orbán Éva (kalapácsvetés)
      • Deák Nagy Marcell (400 m)
      • Kazi Tamás (800 m)
      • Juhász Vanda (gerelyhajítás)
      • Szabó Attila (tízpróba)

B szinttel egy versenyző indulhat, de csak akkor, ha nincs A szintes. Az erősebb szinttel három versenyző szerepelhet egy számban.

  • BIRKÓZÁS(7)
    • Hatos Gábor (szabadfogás, 74 kg)
    • Ligeti Dániel (szabadfogás, 120 kg)
    • Módos Péter (kötöttfogás, 55 kg)
    • Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg)
    • Bácsi Péter (kötöttfogás, 74 kg)
    • Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás, 120 kg)
    • Sastin Marianna (női, 63 kg)
  • CSELGÁNCS(8)
    • Csernoviczki Éva (48 kg)
    • Karakas Hedvig (57 kg)
    • Mészáros Anett (70 kg)
    • Joó Abigél (78 kg)
    • Ungvári Miklós (66 kg)
    • Csoknyai László (81 kg)
    • Madarász Tamás (90 kg)
    • Bor Barna (+100 kg)
  • EVEZÉS(4)
    • férfi kormányos nélküli kettes (Simon Béla, Széll Domonkos)
    • férfi könnyűsúlyú kétpár (Hirling Zsolt, Varga Tamás)
  • HEGYIKERÉKPÁR(2)
    • Parti András
    • Benkó Barbara
  • HOSSZÚTÁVÚSZÁS(2)
    • Risztov Éva
    • Gercsák Csaba
  • KAJAK-KENU(13)
    • Hét férfi kajakos (K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland; K-4 1000 m: Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel; K-1 200 m: Dudás Miklós)
    • Öt női kajakos (K-1 500 m: Kozák Danuta; K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa; K-1 200 m: Douchev-Janics; K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina)
    • Egy kenus (C-1 200 és 1000 m: Vajda Attila) 
  • KERÉKPÁR(1)
    • Lovassy Krisztián (mezőnyverseny)
  • KÉZILABDA(14)
    • férfi válogatott
  • MŰUGRÁS(2)
    • Gondos Flóra
    • Barta Nóra
  • MŰÚSZÁS(2)
    • Czékus Eszter
    • Kiss Szofi
  • ÖKÖLVÍVÁS(3)
    • Varga Miklós (60 kg)
    • Káté Gyula (64 kg)
    • Harcsa Zoltán (75 kg)
  • ÖTTUSA(4)
    • Marosi Ádám
    • Kasza Róbert
    • Tóth Adrienn
    • Kovács Sarolta
  • SPORTLÖVÉSZET(3)
    • Bognár Richárd (dupla trap)
    • Sidi Péter (puska)
    • Csonka Zsófia (pisztoly)
  • SÚLYEMELÉS(1)
    • Nagy Péter
  • SZÖRF(2)
    • Gádorfalvi Áron
    • Detre Diána
  • TENISZ(2)
    • Babos Tímea (páros)
    • Szávay Ágnes (egyes, páros)
  • TORNA(3)
    • Berki Krisztián
    • Hídvégi Vidm
    • Böczögő Dorina
  • TRIATLON(1)
    • Kovács Zsófia
  • ÚSZÁS(31)
    • A szint (18):
      • Balog Gábor
      • Bernek Péter
      • Bohus Richárd
      • Biczó Bence
      • Cseh László
      • Gyurta Dániel
      • Gyurta Gergely
      • Hosszú Katinka
      • Jakabos Zsuzsanna
      • Kapás Boglárka
      • Kis Gergő
      • Kozma Dominik
      • Molnár Ákos
      • Mutina Ágnes
      • Risztov Éva
      • Takács Krisztián
      • Verrasztó Dávid
      • Verrasztó Evelyn
    • B szint (13):
      • Dara Eszter
      • Financsek Gábor
      • Gregus Brigitta
      • Joó Sára
      • Kádas Vivien
      • Povázsay Eszter
      • Pulai Bence
      • Rákos Patrik
      • Szekeres Dorina
      • Szilágyi Liliána
      • Sztankovics Anna
      • Tompa Orsolya
      • Zámbó Balázs
    • Kvótát szerzett:
      • 4×100 m férfi gyorsváltó, 4×200 méteres férfi gyorsváltó, 4×100 méteres férfi vegyesváltó, 4×100 méteres női gyorsváltó, 4×200 méteres női gyorsváltó, 4×100 méteres női vegyesváltó
  • VITORLÁZÁS(1)
    • Berecz Zsombor (Laser) 
  • VÍVÁS(4)
    • Szász Emese (párbajtőr)
    • Szilágyi Áron (kard)
    • Imre Géza (párbajtőr)
    • Mohamed Aida (tőr)
  • VÍZILABDA(26)
    • férfi válogatott (Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szivós Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Varga Tamás)
    • női válogatott (Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Drávucz Rita, Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó)

Élményekben és sikerekben gazdag versenyzést kívánok minden magyar olimpikonnak!