E-könyv

2012 júl 10. | Technológia

Emberek a villamoson, buszon, utcán. Kezükben táblagép. Olvasnak.

Egyre népszerűbbé válnak az e-könyvek, vagyis az elektronikus könyvek. Szinte minden témában találunk „alkotásokat” legyen szó szakkönyvről, tankönyvről, irodalmi művekről, verses kötetekről vagy éppen krimi, thriller és egyéb más regényekről. Tényleg szinte mindent megtalálni.

E-könyvDe vajon a hagyományos, nyomtatott könyveknek leáldozott, vagy „csak” egy új trendről van szó, ami idővel elül?

Az e-könyv gyakorlatilag az internet szülötte. Persze már előtte is léteztek, de igazán csak azóta e-könyv az e-könyv, mióta letölthetőek lettek az internetről. Mégis eddig nem volt olyan elterjedt, mint ma. Ennek oka a táblagépek megjelenése. Miért is?

Miért is? Miért is szerettük, használtuk, olvastuk a könyveket? Mert mindenhova magunkkal vihettük és elfoglalhattuk magunkat egy hosszabb út alatt. A XX.-XXI. században, ha látunk is könyvet valakinél, nagyon ritkán. Inkább megy a mobiltelefon nyomogatása, ha szükséges, ha nem. Otthon pedig minek olvassunk, amikor ott vannak a legkülönfélébb PC-s játékok, a tévé és még sorolhatnám.

ebook

Ma viszont, a táblagépek elterjedésével és az azokat körülvevő marketing hatására egyre több ember szerez be magának is egyet. Hasznos? Valószínűleg vannak olyan emberek, akiknek tényleg könnyebbséget jelent, de az a gyanúm, hogy inkább csak egy trend. Mégis, sokan rájöttek, hogy e-könyvet is olvashatnak rajta. Ha már van. Sőt nem is egyet. Másodperceken belül több száz darabos választékból szemezgethetnek és akár egy könyvtárnyi könyv is könnyedén elférhet kezünkben. Örülök neki. Én nagyon szeretek olvasni és örömmel tölt el, ha az utcán nem „engriördzöző” embereket, hanem olvasó embereket látok. Hogy mit olvas, az már teljesen mindegy. Olvasson mindenki olyan témában, ami közel áll a szívéhez.

 

  • Előnyök:
    Több tíz könyv lehet nálunk egy időben és nem szakadunk meg.
  • Mindig hangulatunknak megfelelő könyvet olvashatunk, amit egy-két „kattintással” elérhetünk
    Elfér a táskánkban, kezünkben
  • Növelhető a betűméret (az idősek is könnyebben olvashatják)
    Azonnal jegyzetelhetünk is az adott oldal/szöveg mellé, nem kell külön füzeteket hurcolni magunkkal
  • Az oktatásban is nagy szerepet tölthet be
  • Előállítása jóval olcsóbb, mint nyomtatott elődjének

 

Hátrányok:

  • Ahhoz, hogy tényleg hordozható legyen és élvezetes, kell egy táblagép (nem olcsó mulattság)
  • Kölcsönadás! Másolás, jogvédelem stb. Ez a kiadónak annyira nem éri meg, ezért a „legjobb” könyvek e-könyvként való kibocsátása még várat magára
  • Az írók nem győzik a tempót. Nagy az elvárás a kiadók részéről. Nagy profitot várnak. Silányabb minőségű alkotások születnek

 

Nagyjából ezeket tudtam összeszedni. Ki-ki adja hozzá a saját pro és kontráját és döntse el, megéri-e befektetni egy táblagépbe.