A vérnyomásmérők típusairól röviden

A vérnyomásmérők típusairól röviden

A vérnyomásmérő berendezéseknek számos típusa létezik, és valamelyikkel mind találkozhattunk már. Alábbi cikkünkben kicsit részletesebben is foglalkozunk azzal, hogy milyen vérnyomásmérők léteznek, illetve melyik miért előnyös.

A legelső, mindenki által ismert típus a higanyos vérnyomásmérő, ami talán a legpontosabb, ha szakértő kezekbe kerül, vagyis orvos használja, ám mivel kereskedelmi forgalomban nem kapható, ennél részletesebben nem is foglalkozunk vele.

A csuklós vérnyomásmérő sportolók számára lett kifejlesztve, de mivel viszonylag pontatlan, csak intenzív gyakorlatok közben használják, komolyabb orvosi szakvéleményt nem lehet felállítani az eredményeiből. A nevét a mérés helyéről kapta, vagyis a csuklóra kell helyezni, majd a kart szívmagasságba kell emelni a mérés pontosságának növelése érdekében; esetenként akár 20 Hg/mm eltérés is lehet a felemelt, illetve a lazán lelógatott kar melletti mérések között. A felkaros vérnyomásmérő ennek altípusa, amit mindig szívmagasságban kell elhelyezni, ezáltal a mérés valamivel pontosabb.

A felkaros, félautomata és az automata vérnyomásmérők közötti egyetlen különbség a kompresszor hiánya az előbbinél. Ha nincs kompresszor, akkor a használónak kell felpumpálnia a mandzsettát, míg kompresszorral a gép maga teszi ezt meg. Az automata vérnyomásmérő előnye, hogy a felfújásnál, illetve a leeresztéskor is mér, a két értéket összevetve pedig pontosabb érték kalkulálható ki.

A felkaros, dual-automata vérnyomásmérő speciális típus, ami két módszert kombinál: a levegő lüktetését és nyomását szenzorral vizsgálja, és a szív ereken át közvetített hangját egy mikrofonnal érzékeli. A pontosságát annak köszönheti, hogy az orvosok a higanyos vérnyomásmérővel szintén ezzel a módszerrel határozzák meg a pontos vérnyomást.

Cégünk, a Commed Kft. vérnyomásmérők kalibrálásával és javításával foglalkozik, és a fent említett típusok mindegyikével fordulhat hozzánk. Keresse fel a www.vernyomasmerokalibralas.hu címen elérhető weboldalunkat, és tudjon meg többet tevékenységünkről! Amennyiben kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1-252-0758-as telefonszámunkon, illetve a commed@commed.hu e-mail címünkön!

A használt laptoppal nem kell kompromisszumot kötnie a régi készülékkel!

A használt laptoppal nem kell kompromisszumot kötnie a régi készülékkel!

A laptopok hatalmas népszerűségnek örvendenek, elsősorban mobilitásuknak köszönhetően. Sok embernek fontos, hogy bárhol, bármilyen helyzetben használhassák a készülékeket, például a munka miatt, ehhez pedig a laptopok ideális megoldást nyújtanak. Az évek múlásával és a nagy igénybevétel miatt azonban egyre több probléma merülhet fel a készülékekkel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a régi laptopot a tulajdonos zökkenőmentesen tudja használni, folyamatosan javíttatni kell, ez pedig egy idő után igencsak megterhelő tud lenni. Ilyenkor sokan elgondolkoznak azon, hogy új gépet vásárolnának, azonban az árakat látva egyesek inkább tovább javíttatják, bővítik a laptopjukat. Ez amiatt van, mert egy korszerű, maximális teljesítményt nyújtó, vadonatúj gép a helyreállítási költségeknél jóval többe kerül. Amennyiben az Ön készüléke is már régi, és folyamatosan javíttatásra szorul, ne költsön tovább a helyreállításra, hanem válassza a használt laptopokat!

A használt laptopokkal nem kell kompromisszumot kötnie a régi, állandóan javításra szoruló gépével. Sokan első hallásra igencsak szkeptikusan állnak a használt laptopokhoz, mert attól tartanak, hogy ezek a készülékek nem felelnek meg az elvárásoknak és alacsony színvonalat képviselnek. Ám a használt laptopoknál nem kell a minőség miatt aggódni, mert ezek a készülékek kifogástalanul működnek, csak az árukon látszik meg az, hogy korábban már használatban voltak. Egy használt laptop bárki számára elérhető, így könnyedén pótolhatók a régi készülékek.

Ha Ön is szeretne használt laptopot vásárolni, fedezze fel a BCaC.hu webáruházát! Kínálatunkban megbízható, a kor követelményeinek megfelelő használt laptopokat talál, rendkívül kedvező áron. Ismerkedjen meg a választékkal, tekintse meg webshopunkat, amit a www.bcac.hu címen ér el. Ha bővebb információkat szeretne megtudni a használt laptopokról, keressen bennünket bizalommal telefonon, a 06-30-370-2073-as számon, vagy írjon e-mailt az info@bcac.hu címre!