A mikrohullámú sütők történelme

2018 febr 5. | Technológia

Mióta az emberiség létezik, igény van az ételek előállítására, s ennek a folyamatnak az egyszerűsítésére és felgyorsítására. A megnövekedett igények mindig új megoldások létrehozására sarkalták a civilizációnkat. Nincs ez másként az ételkészítés világában sem! Ugyan a legfinomabb ételek a hagyományos eszközök felhasználásával készíthetőek, ám ezek időigényesek és bonyolultak, így a rohanó hétköznapokra szükség van egy egyszerűbb megoldásra, ezért született meg a mikrohullámú sütő is!

Percey Spencer egy amerikai mérnök volt, aki részt vett a Raytheon cég egyik radarállomásának felépítésében, s egy véletlen folytán észrevette, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas. Egy működő radaron dolgozva megfigyelte, hogy a táskájában lévő csokoládé olvadni kezdett. A megfigyelésében kollégái hasonló tapasztalatai is megerősítették.

Ezt követően Spencert megbízták a jelenség kivizsgálásával. A mikrohullámú sugárzás segítségével legelőször pattogatott kukoricát készítettek el, majd tojást, ami a kísérlet során fel is robbant. 1946-ban végül szabadalmaztatta az első mikrohullámú sütőt, melyet rá egy évre meg is építettek! Hatalmas méreteivel ez volt a leghatalmasabb mikrohullámú sütő a történelem során, mely 1.8 méretes magassággal, 340 kilóval és 3000 W-tal büszkélkedhetett. A forgalomba először 1954-ben kerülő mikrohullámú sütő már jóval kisebbek és energiahatékonyabbak voltak, ám áruk igen magas volt, ezért az első, mindenki számára elérhető verzió 1965-ben debütált.

Eleinte a mikrohullámú sugárzás által működtetett konstrukciókat az utas szállítás világában alkalmazták előszeretettel, míg napjainkban szinte minden háztartásban megtalálható eszköz! Érdekesség, hogy még napjainkban is a popcorn készítésére alkalmazzák a legtöbbet, ám a modern mikrohullámú sütők már akár sütésre és főzésre is alkalmasak!

Ha Ön is szeretne egy modern, főzésre alkalmas mikrohullámú sütőt, kedvező feltételekkel, látogasson el honlapunkra a www.eurobeat.hu-ra! Tekintse meg ajánlatainkat, és válasszon kedvére! Kérdés esetén állunk rendelkezésére elérhetőségeinken, akár telefonon, a 06-70-608-7480-as számon, akár e-mailben az eurobeat@eurobeat.hu címen.