Az időzített öntözőrendszerek előnyei

2017 jún 22. | Technológia

Itt a nyár, vagyis az az évszak, amikor a legtöbb figyelmet kell kertünknek szentelnünk. Ilyenkor a legnagyobb a szárazság, és a hőségtől hamar elszáradhatnak kerti növényeink, vagy akár az egész pázsit is. A folyamatos locsolás bosszantóan sok időt vesz el, és lehet, hogy nem mindig érünk rá ezzel foglalkozni, ezért érdemes időzített öntözőrendszert telepíteni kertünkbe.

Az időzített öntözőrendszerek előnye, hogy szabadságot biztosítanak számunka, hiszen az öntözés nem lesz többé egyike a ránk háruló ház körüli teendőknek. Ráadásul nyáron különösen nagy probléma, ha elutazunk több napra nyaralni, és nem tudunk az öntözéssel foglalkozni. Nem kell többé a szomszédnak könyörögni, hogy legyen szíves néha megöntözni a kertünket, és a növények elszáradásától sem kell tartanunk, hiszen az időzített öntözőrendszer gondoskodik kertünkről a távollétünkben is.

Egyéb előnyei is vannak az időzített öntözőrendszereknek, például a víztakarékosság. Rá lehet bízni a gépre a víz szabályozását, így nem a mi felelősségünk az öntözés elindítása és megállítása. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy elfelejtettük időben kikapcsolni az öntözőrendszert, így nem csak vizet pazaroltunk, de még a növényeknek is ártottunk a túlöntözéssel. Az időzített öntözőrendszerekkel ez a probléma örökre megoldódik! Nem utolsó szempont, hogy az időzített öntözőrendszer használata kifejezetten környezettudatos döntés, hiszen a vízpazarlás komoly globális probléma, ráadásul anyagilag sem éri meg számunkra a magas vízszámlák fizetése.

A megfelelő öntözőrendszert keresi? Forduljon hozzánk bizalommal! Az Aqua-Matic Kft. a legjobb minőségű öntözőrendszerek forgalmazásával foglalkozik, így nálunk garantáltan megtalálja az Ön kertjének megfelelőt! További információért látogasson el honlapunkra, a www.aqua-matic.hu webcímre, és tudjon meg többet termékeinkről! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a +36/30-2424-824-es telefonszámon, illetve az info@aqua-matic.hu e-mail címen!