Egy modern megoldás: A bőr falpanelek

2017 jan 11. | Lakberendezés

A bőrt, mint alapanyagot számos dologhoz használjuk, gondolva itt a különböző ruházati termékekre, mint a kesztyűk, cipők vagy akár kabátok, illetve otthonunk bútoraiban is visszaköszönhet, mint szék, kanapé vagy fotel huzat, illetve akár autóülések borításaként is kiválóan helytáll. Nyilván vannak még különböző eszközök és egyéb alkalmatosságok, ahol találkozhatunk ezzel az anyaggal, de ez nem azt jelenti, hogy ezen kívül másra nem is alkalmas. Hazánkban ez kevésbé elterjedt, de a bőr remekül szolgál falburkolatként is, egy ezzel végig futtatott falpanelen például.

Ez elsőre kicsit furcsán hangozhat, hiszen sok háztartásban még a falpanelek sem túl elterjedtek, de a gyakorlati tapasztalatok és a visszajelzések egyértelműen azt mutatják, hogy a bőr falburkolatoknak bőven van létjogosultságuk a lakberendezésben és a lakásdekorációs elemek között. Hiszen ezeket nagyjából úgy alkalmazhatjuk, mint a csempéket, és megfelelően elhelyezve, a jó színválasztással nagyon sokat képesek dobni egy helyiség hangulatán. A bőr falburkolatok ugyanakkor teret engednek a kreativitásnak, ugyanis tetszőleges mintázatban és dőlésszöggel helyezhetjük fel falainkra ezeket. Persze a design-on kívül a szigetelésben is van némi szerepe ezeknek a falburkolatoknak, de ez csak másodlagos funkció. Persze a legjobban akkor járunk, ha olyan helyről szerezzük be bőr falburkolatainkat, ahonnan biztosak lehetünk benne, hogy a legjobb minőséget kapjuk, hiszen a végeredmény csak így lehet tökéletes.

Ha bőr falburkolatokra van szüksége, akkor a legjobb helyen jár, hiszen cégünk kínálatában mindent megtalálhat, amire csak szüksége van ahhoz, hogy egyedivé és utánozhatatlanná varázsolja otthona falait! Ha egyéb információkra, illetve termékeinkre kíváncsi, akkor látogasson el weboldalunkra, a www.kerma.hu–ra!

Ha kérdése akadna termékeinkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket a 06-70-636-9779 telefonszámon, illetve a weboldalunk kapcsolat menüpontja alatt található üzenetküldő segítségével!