A forgószék rövid története

2016 aug 23. | Lakberendezés

A forgószék az egyik legkedveltebb irodai bútor, hiszen nem csak kényelmes, de praktikus is. Hogyan is alakult ki az igény egy olyan székre, amely forog?

Kezdetben a székeken való ülés hatalmas kiváltság volt, az első ülőalkalmatosság feltalálása Egyiptomhoz köthető, és a korai székek egyértelműen arra szolgáltak, hogy az uralkodó hatalmát jelképezzék. A középkor végéig tartotta magát az az elv, hogy széken csak a tiszteletre méltó és hatalommal rendelkező egyének ülhetnek. A 16. században ez a hozzáállás kezdett megváltozni, mivel létrejöttek az első „irodai munkák”, például adminisztráció, kereskedelem és könyvelés. Ezeket a munkákat már egy meghatározott munkahelyen kellett végezni, és szükség volt irodai székekre, hogy az alkalmazottak normális körülmények között tudjanak dolgozni. Először a könyvelőknél merült fel az a probléma, hogy mivel a pénzügyi jegyzetek több asztalnyi helyet elfoglalnak, szükség lenne a gyors és könnyű mozgásra a jegyzet egyik végétől a másikig. Ahogy növekedett a műszaki eszközök száma az irodai asztalokon, szintén fontos volt, hogy minden elérhető távolságban legyen, vagy ha ezt nem tudták megoldani, akkor minél könnyebb mozgásra volt szükség az eszközök között. Ez a gondolat szülte meg az első forgószéket, majdnem egy időben az írógép feltalálásával, az 1870-es években.

Frank Lloyd Wright nevéhez köthető az első sikeresen kialakított forgószék, amelyet a Larkin cég dolgozóinak gyártott. Mégsem vált különösebben elterjedté a forgószék egészen az 1950-es évekig, amikor az ergonómia elve szerint kezdtek el irodai eszközöket gyártani. Ennek jegyében rövidesen legyártották az első olyan forgószékeket, amelyek nem csak a munka szempontjából voltak praktikusak, de még a használói is komfortosan érezhették magukat bennük.

A forgószék azóta is egyértelműen a legnépszerűbb irodai bútor, hiszen növeli a munka hatékonyságát és még kényelmes is. Ha irodai bútort, irodai székeket szeretne vásárolni, forduljon hozzánk! A Projekt Bútor Kft. minőségi irodai bútorok széles választékával várja Önt! Tekintse meg termékeinket honlapunkon, a www.projektbutor.hu webcímen, és kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-22/503-821-es telefonszámon, illetve a projektbutor@projektbutor.hu e-mail címen!