Keresztelő ruhák kislányoknak

2015 máj 4. | Nőknek

A gyermek érkezése minden családban örömteli esemény. Az új élet születése a legboldogabb napok egyikét jelenti a szülők addigi életében, hiszen attól kezdve nemcsak házastársak, de szülők, és egy nagyobb család is válik belőlük. Az eseményt minden barát, rokon és ismerős izgatottan várja, melyet méltóképpen meg is ünnepelnek, hasznos vagy éppen szép ajándékokkal, kiegészítőkkel, babaruhákkal halmozva el a kicsit, és a szülőket.

A kicsi érkezésének megünnepléséhez, az életben való elindításához tartozik a keresztelő lebonyolítása is. Sok családban követik a keresztény tanításokat, így a keresztelő fontos esemény a családban. A keresztelő szertartásán a gyerekek nemcsak nevüket kapják meg, de szüleik megfogadják, hogy keresztény tanítások vezérlik őket a gyermek felnevelésében. Vannak olyan családok is, ahol nem vallásosak a szülők, mégis szeretnék megünnepelni a kicsi érkezését, és ebből az alkalomból névadó ünnepséget rendeznek a gyereknek.

Mindkét alkalom gondos, és körültekintő előkészületeket igényel, hiszen meg kell szervezni a vendégek számára feltálalandó frissítők, és harapnivaló elkészítését, szállítását, gondoskodni kell a helyszínről, és nem utolsó sorban a klasszikus keresztelő ruhát is időben  be kell szerezni.

A keresztelő ruhából hagyományosan hófehér kell, mely jelképezi az új jövevény ártatlanságát, belépését a világba. Sokan ilyenkor vadonatúj fehér keresztelő ruhácskát vásárolnak, de vannak, akik megelégszenek az ismerősöktől kapott, vagy nagyobb testvértől örökölt, jó állapotban maradt, alkalmi darabokkal is. Azonban az új keresztelő ruha nem pénzkidobás, hiszen egy igényes, minőségi babaruhával később is lehet számolni. Nem kell, hogy a várva várt ünnepséget követően a fehér ruha örökre a szekrény mélyére legyen száműzve. A keresztelő ruha más, jeles alkalmakkor is tökéletesen hasznosítható, amíg a kicsi ki nem növi, például esküvőkre, koszorúslány ruhának vagy gyerekzsúrokra, szülinapra. Ilyenkor ugyanúgy tündökölhet benne a kicsi,  mint első alkalommal a keresztelőjén.

Külföldi dizájnerek minőségi és sikkes babaruháit itthon is megrendelheti, melyeknél a finom kivitelezés, az egyedi megvalósítás és a megfizethető ár kéz a kézben jár. A www.milibaby.hu weboldalon lélegzetelállító, hófehér keresztelő ruhákat talál, Önnek csak választani a kell. A 06304362893-mas telefonszámon érdeklődjön a részletekről!