Karácsony, a szeretet ünnepe!

2012 dec 17. | Kult

Túl vagyunk advent harmadik vasárnapján ami azt jelenti, hogy nemsokára itt a Karácsony a meghittség, béke és a szeretet ünnepe. Ugye ti is várjátok már!?

Karácsonyi fények

Karácsonyi fények

A Karácsony mindenki számára mást jelent és ahány ház annyi ünnepi szokás. A gyerekekeket az ajándékok áradata hozza legjobban lázba, izgulva várják mi lesz a karácsonyfa alatt és persze a közös fenyőfa öltöztetésről se feledkezzünk meg. Felnőttként az ember azt várja, hogy végre a család együtt legyen, még ha csak egy kis ideig is, gondolok itt főleg azokra, akiknek a szerettei távolabb élnek.

Nekem (is) a Karácsony a kedvenc ünnepem. Hogy miről is szól valójában? Nos, a fent említett példák mellett, ezen az ünnepen a szereteté a főszerep, ilyenkor minden más értelmet nyer, másképp látjuk a világot és még ha csak pár napra is, de másokra is gondolunk magunkon kívül. A Karácsony  varázsa megérinti szívünket és úgy érezzük, hogy muszáj ebben a rohanó világban legalább egy évben egyszer megteremteni a „mi kis tökéletes” Karácsonyunkat. Amikor bátran cselekedhetünk helyesen, amikor segíthetünk a rászorulóknak, amikor nem ciki, hogy segítünk egy idős embernek átkelni az úttesten, amikor elfogadott az együttérzés és összefogás. Igaz ezeknek természetesnek kellene lenniük, de sajnos tapasztalataim alapján a mai világban nem az. Sokan úgy gondolják, hogy az ciki, ha valaki szívből és saját megérzéseire hallgatva cselekszik. Nem beszélve arról, hogy ezek mellé még társul a kigúnyolás, a kibeszélés és a kinevetés. Na, de kanyarodjunk vissza a fényáradattal teli ünnepünkhöz.

Karácsonyi vásár

Karácsonyi vásár

A karácsonyi előkészületeknél szinte mindenkinél kötelező program a karácsonyi vásár. Itt mindent megtalálhatunk mi szem szájnak ingere és csodás ajándékokat is fellelhetünk, közben a kürtős-kalács és a forralt bor együttes tánca a levegőben terjedve kúszik észrevétlenül az orrunk alá. Hóesésben a fényekben úszó kis házikók között egyenesen mennyei és ha még jó társaság is járul hozzá, akkor teljes az összhang. Továbbá fenyőfa beszerzése, ünnepi menü összeállítása. Ha mindezeken túl vagyunk ebben a pár hétben, ami ilyenkor rohamléptekkel halad előre és pillanatok alatt itt a nagy nap, ami a fenyőfa állítással kezdődik továbbá amit szépen karácsonyfává varázsolunk – én személy szerint sok szaloncukor elpusztítása közben – a készülő finom ételek illatának hatalma alatt. Ez a folyamat akkor a legszebb és leghangulatosabb, amikor kint esik a hó és néhány hópihe elkószálva téved az ablakokra, hogy bekukucskáljon az ünnepi készülődésbe. Azután az ételektől eltelítve vidáman ajándékbontásra kerül a sor és a sok beszélgetéstől keletkezett hangzavar közben, egy pillanatra eszünkbe jut, hogy boldogok vagyunk.

De ahogy már említettem, ahány ház annyi ünnepi szokás én mégis azt kívánom, hogy mindenkinek legalább ilyen kellemesen teljenek az ünnepek vagy még kellemesebben.

Boldog Karácsonyt Kívánok!