„Csak menj a tizenhatos és a tizenegyes pont közé, és kapod a labdát”
A fiatal generáció tagja vagyok, így személyes élményem természetesen nincs sem az aranycsapatról, sem magáról Puskás Ferenc játékáról. Kisebb koromban, mikor apám révén kezdtem megszeretni a labdarúgást, elsődlegesen az ő anekdotái, visszaemlékezései során pillanthattam bele a magyar futball hőskorába. Később aztán kiválasztottam kedvenc csapatomat (mely választásban Puskásnak nagy szerepe volt) és elkezdtem önállóan is futballrajongó lenni. Így kezdődött egy olyan kötődés a világ legnépszerűbb játéka iránt, ami minden bizonnyal az életem végéig kitart.
Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulója az elmúlt hetekben, november 17-én volt. A most következő pár sorban róla szeretnék megemlékezni és arról, ahogy én látom őt.
Jóbarátok
Apám kissrác koromban sokat mesélt az aranycsapatról, s annak legendás játékosairól és az ő történeteikről. Ezek legtöbbje valószínűleg szájhagyomány útján terjedt az emberek között az évek során, s jutott el így sok tíz évet felölelve hozzám is. Most pedig én próbálok emlékezni és leírni párat, hogy így állítsak emléket Puskás Ferencnek.
Egy történet szerint az egyik edzés végén Puskás fogadott a csapattársaival abban, hogy eltalálja-e a felső lécet egymás után 11-szer a tizenhatos vonaláról. A lényeg persze ebben az esetben a szórakozás volt, de állítólag megnyerte a fogadást. Természetesen mi fiatalok könnyen mondhatnánk egy ilyen a sztorira, hogy vagy igaz, vagy nem. Szerintem a lényeg azonban nem az igazság mikéntje, hanem a sztori puszta léte, hiszen már maga ez igazolja a főhős nagyságát. Gondoljunk csak bele, melyik futballistáról keringenek manapság ilyen vagy akár ehhez hasonló történetek?
Egy másik elbeszélés szerint, amikor Puskás a Real Madridba igazolt köztudottan túlsúllyal érkezett a csapathoz. A csapat akkori nagyágyúja Alfredo Di Stéfano nem értette minek hoznak a Realba egy túlsúlyos, a pályája csúcsán (állítólag) már túl lévő játékost, mint esetleges erősítés. Puskás állítólag az első bevetésén csak annyit mondott Di Stéfanonak: „Csak menj a tizenhatos és a tizenegyes pont közé és kapod a labdát”. Ez a mérkőzésen háromszor megtörtént, és Di Stéfano mesterhármasával nyert a Madrid. Ennyi kellett Alfredonak, hogy megértse milyen játékossal gazdagodott a csapat, s a képlet ettől fogva már fordítva is működött. Puskás a spanyol bajnokságban 179 meccsen 159 gólt szerzet, a BEK-ben pedig 39 mérkőzésen 35-ször talált be (nem mellesleg nagyon jó barátságot kötött Di Stéfanóval). Mindmáig ő az egyetlen játékos, aki 4 gólt szerzet egy BEK\BL döntőn (1960-ban az Eintrach Frankfurt elleni 7:3 alkalmával). Emellett magyarországi pályafutásával kapcsolatban is beszédesek a számok: 349 meccsen 358 gól, az 1947/48-as bajnokságban 32 mérkőzésen 50 találat (ami máig megdönthetetlen rekord), a válogatottban pedig 85/84-es találkozó/gól mutató. Félreértés ne essék a sok adat láttán, nem számháborút akarok indítani, csak megmutatni azt, hogy a világ labdarúgásában az elmúlt 20 évben csak két olyan játékos van, aki vetekedhetik ezekkel a mutatókkal. A ma már sokak által a valaha volt legjobbnak tartott (bár szerintem ilyet talán egy játékosról sem lehet/szabad kijelenteni) Lionel Messi és az ő nagy versenytársa CR7, az az Cristiano Ronaldo.
Bár tudom, hogy a labdarúgás rengeteget változott, a tudás és a korszakos zsenialitás nem, így az összehasonlítás szerintem megállja a helyét. Puskás a legnagyobbak egyike volt és ezt nem csak mi magyarok, hanem az egész világ így gondolja. A mai magyar futball helyzete persze olyan amilyen. Ma nincsenek Puskások, Kocsisok, Cziborok. De a múltból építkezni lehet és kell is. Ápolni a bálványok emlékét, hogy azok továbbra is bálványok maradhassanak. A leírt két történet csak töredéke annak, ami Puskásról kering és valószínűleg minden idősebb fociszeretőnek megvan a maga kis Öcsi sztorija. De ezeken a történeteken keresztül is tükröződik micsoda játékos húzódott meg a leghíresebb magyar név mögött.
Befejezésképp azonban egy olyan gondolat jön Puskásról, ami azt mutatja meg, hogy milyen ember is volt valójában: édesapám tehát a sok egyéb mellett azt is említette róla, hogy bármekkora sztár volt már a világ labdarúgásában, bárhány ezer ember előtt játszott, és bármennyi gólt is lőtt a világ legjobb klubjainak hálójába, ha gyerekeket látott focizni az utcán minding odament hozzájuk és beállt közéjük játszani. Mi mást is tehetett volna…