Az elektromos gitár és minden, amit tudni érdemes róla

Az elektromos gitár és minden, amit tudni érdemes róla

A gitárok között többféle hangszert különböztetünk meg, egyik népszerű fajtájuk nem más, mint az elektromos gitár. Az elektromos gitár és a hagyományos, akusztikus gitár közötti különbség, hogy az előbbiből egy hangszedő segítségével tudunk hangot kicsalni. Nélküle nem szól úgy, mint az akusztikus változat, csak gyenge hangra futja a hangszerből.

Az elektromos gitár megjelenése egyértelműen összefonódik a rock zene, illetve a könnyű zene megjelenésével. A hatvanas években kezdték bevenni és használni a zenekarok a hangszereik közé. Ma már persze szinte minden műfajban megszólaltatják, így például a dzsesszben, a popzenében is. Az elektromos gitáron alapvetően pengetővel szokás játszani, a játék alapjai így megegyeznek az akusztikus gitáron történő pengetéssel. Ezen túl természetesen akár kézzel is pengethető mindkét gitár típus.

Az elektromos gitárok nemcsak hangzásban és hangerőben mutatnak nagyobb változatosságot, mint az akusztikus gitárok, de a formájuk is nagyon sokszínű. Létezik az akusztikus gitárt utánzó, tömör testű elektromos gitár forma, de ezen kívül még ott a „felszarvazott” Stratocaster, a Gibson újítása az SG is. Az újítások a kényelmesebb gitárjátékot, a nagyobb szabadságot szolgálták vagy az extrém kinézet megalkotása motiválta a gyártókat, mint a Flying V vagy az Explorer esetében.

Kezdő vagy akár profi gitáros, és a következő hangszerét keresi? Ismerje meg Gitár Centrum Hangszerboltunkat a www.gitarcentrum.hu weboldalon, és válassza ki azt a hangszert, amin a későbbiekben tanulni, játszani szeretne! Termékkínálatunkban neves márkák színvonalas hangszereit találja, ehhez kapcsolódóan pedig kiegészítőket is forgalmazunk. Erősítők, gitártokok, hevederek, pengetők kaphatóak kedvező árakon! Szívesen segítünk, ha úgy érzi, nem tud dönteni vagy esetleg valamit nem talál és határozott elképzelései vannak az új elektromos gitárról. Lépjen velünk kapcsolatba a honlapunkon megadott elérhetőségeink egyikén, a +36-1/322-0403-as telefonszámon vagy az info@gitarcentrum.hu e-mail címen, vagy akár jöjjön be személyesen hangszerboltunkba, hogy segíthessünk a gitár vásárlásban!

Tetőfedés? Egyre népszerűbb a bitumenes zsindely!

Tetőfedés? Egyre népszerűbb a bitumenes zsindely!

Megbízható, jó ellenálló képességgel rendelkező anyagot keres tetőfedéshez? Fontosnak tartja az esztétikus megjelenést? Bitumenes zsindelyekkel kiváló eredményt érhet el, mert tartós védelmet biztosítanak az időjárási tényezőkkel szemben, strapabíróak és erősek. Könnyű alakíthatóságuknak köszönhetően alkalmasak bármilyen stílusú és méretű épület tetejének fedésére.

Házunk szerkezeti felépítésében kiemelt szerepet játszik a tető. Különböző eszközök és módszerek állnak rendelkezésünkre, amelyek közül a számunkra legmegfelelőbb megoldást kell választanunk. Az üvegfátyolból, vagy cellulózból készült, bitumennel átitatott tetőzsindelyek egyszerűen igazíthatóak a kívánt formára. Esztétikus eredményt érhetünk el velük, és egyéni ízlésünk szerint kiválasztott színű tetőfedést alkalmazhatunk, ha a bitumenes zsindelyek mellett döntünk.

Hosszú időn keresztül helytálló, megbízható, rugalmas megoldásokat kínálunk a tetőfedés terén. Cégünk, a G&É Works Kft. különböző típusú tetőzsindelyeket kínál elérhető áron. Egyéni igényeinek, az adott környezetnek és háza kialakításának megfelelően választhatja ki a legmegfelelőbb tetőzsindelyt. Sokféle alakú és árnyalatú, könnyen alakítható, esztétikus bitumenes zsindely közül rendelheti meg az Ön számára legtökéletesebb típust. A számos pozitív tulajdonsággal rendelkező bitumenes zsindelyeink eleget tesznek minden elvárásának. Időjárás-, fagy-, és UV állók, kiváló hangszigetelő képességgel jellemezhetőek. Tudjon meg többet a kimagasló színvonalú bitumenes zsindelyekről a www.zsindely.com címen elérhető internetes oldalunkon!

Végezze a tetőfedést minden szempontból kiváló anyagokkal! Vásárolja meg tőlünk a megfelelő típusú és mennyiségű bitumenes zsindelyt! Válassza ezt a nagyszerű terméket tetőcsere, vagy új ingatlan építése esetén is! Forduljon hozzánk kérdéseivel, és érdeklődjön a megrendeléssel kapcsolatban is a 06-1-425-0034-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@zsindely.com e-mail címünkre!