Virágot küldene külföldre? Hiába van nyár, gyorsan megoldható!

Virágot küldene külföldre? Hiába van nyár, gyorsan megoldható!

A különféle ünnepi események, évfordulók, születés- és névnapok nem igazodnak semmilyen évszakhoz, bármikor lehetnek, így nyáron is ünnepelhetünk, azonban ha nem tudunk megjelenni személyesen, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen ekkor még mindig a rendelkezésünkre áll a virágküldés lehetősége!

Rengetegen gondolják úgy, hogy a virágküldés nyáron nem a legjobb ötlet, hiszen a kánikulában a forgalom lelassul, nem ér oda időben a küldemény, ráadásul a virágok sem bírják a hőséget, lekonyulnak, elvesztik a szirmaikat, és oda a meglepetés, sőt, akár rosszul is elsülhet a dolog. Aggodalomra semmi ok, a virágküldés országosan is megoldható, akár nyáron is, és a gyorsasággal kapcsolatban sincs félnivaló; az időben leadott rendeléseket a megadott időpontban a megadott címre viszi a futár, és a virágok állapotára is figyel. Ilyenkor, a nyári forróságban különösen ügyelnek a virágok frissen tartására, különösen, ami a vízellátást illeti, de a légkondicionált szállítójármű sem ritkaság. Ilyen körülmények között teljesen biztos, hogy a küldött virágcsokor tökéletes állapotban fog megérkezni a megajándékozni kívánt személyhez, ráadásul a megadott időpontban, így a meglepetés és az öröm garantált!

Lehet születésnap, névnap, esküvő, évforduló, vagy bármilyen egyéb alkalom, amin nem tud részt venni, de jelezné, hogy gondol az ünnepeltekre, csak küldjön virágot nyáron is, és a hatás nem marad el!

Ha szeretne virágot küldeni szeretteinek, akkor a nyári kánikulában is válassza a FlorAwesome Kft.-t! Látogassa meg a www.escadaviragkuldes.hu címen található weboldalunkat, és válasszon egy csokrot bármilyen alkalomra! Ha kérdése van a rendeléssel, a megrendelhető csokrokkal, vagy az ajándékcsomagokkal kapcsolatban, akkor kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén: hívjon bennünket a +36-30-933-9570-es, vagy a +36-30-863-2297-es telefonszámunkon, illetve írjon üzenetet a visszajelzes@escadaviragkuldes.hu e-mail címünkre!

Ezért éri meg a laminált padló mellett dönteni

Ezért éri meg a laminált padló mellett dönteni

A padlóburkolat kiválasztása sosem egyszerű feladat, hiszen rengeteg lehetőség közül válogathatunk. Legyen szó akár a padlószőnyegről, akár a faburkolatról, minden megoldásnak megvan a maga előnye és hátránya. Az alábbiakban összeszedtük, hogy miért érdemes a laminált padló mellett dönteni.

A legfontosabb érv a laminált padló mellett, hogy hosszú az élettartama. Ez igen fontos szempont, mivel a padló cserélése nagy procedúrát jelent, ezért az az ideális, ha sok-sok éven keresztül nem kerül rá sor. Azért is tartósabb, mint a faburkolatok, mert nem reped, nem szárad össze és nem kopik vagy színeződik el a napfény hatására. Ahhoz, hogy a laminált padló hosszúéletű legyen, nem is kell megerőltetnünk magunkat, mert nem igényel karbantartás, és a takarítása is rendkívül egyszerű. Csak a bővizes takarítástól kell óvni a nem vízálló típusokat.

A laminált padló és a fapadlóval ellentétben nem recseg, ráadásul nagyon jól bírja a terhelést, ezért olyan helyiségben is alkalmazható, ahol sok a mozgás.Az sem elhanyagolható szempont, hogy a laminált padló nagyon egyszerűen lerakható, akár már meglévő burkolatra is rátehető, és felhelyezés után azonnal igénybe vehető. A laminált padló higiénikus is, nem vonzza a port és nem bocsát ki káros anyagot. Utóbbi miatt, és azért is, mert természetesen lebomló anyagból készült, a laminált padló nem károsítja a környezetet, ezért a környezetbarátoknak ideális választás. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a laminált padló kifejezetten olcsó burkolási megoldásnak számít, és mivel mindez hosszú élettartammal párosul, igazán költséghatékony választás.

Laminált padlók széles választékáért forduljon hozzánk bizalommal! További információért látogasson el honlapunkra, a www.gres-massimo.hu webcímre, és tekintse meg termékeink széles választékát! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1-4010-140-es és a 06-30-855-4869-es telefonszámon, illetve az info@gres-massimo.hu e-mail címen!