Amerikai foci magyaros módra

 

 

Magyarországon az amerikai foci a 90-es években indult útjára. A Sport TV kínálatában 2004-ben jelent meg először, azóta nagyobb népszerűségnek örvend.

 

Az NFL (National Football League), vagy ahogy egyszerűen hívják futball. A játék célja röviden, hogy a labdát az ellenfél végzónájába vigyék és ezzel pontokat szerezzenek. A labdával lehet futni, dobni és rúgni. Ez az a sport, ahol minden végtagunkat használnunk kell, ha sikeresek akarunk lenni és a fejjátékról még nem is beszéltem. No, itt nem a sporthoz kísértetiesen hasonlító társa, a gurulós változatban megszokott fejjátékra kell asszociálni. Itt a fejünket két dologra kell használnunk: fejelésre és gondolkodásra. Akinek a gondolkodás megy jobban, az az oldalvonal mellett foglal helyet és navigálja a csapattagokat a pályán, akinek pedig a fejelés megy jobban, az sisakban kamatoztathatja a tudását.

Most hogy már megemlítettem, hogy sisak van a játékosokon, így nem kerülhetem el, hogy ne mutassam be a komplett felszerelést. Kezdjük lentről: stoplis cipő, sportszár, protektoros nadrág (comb és térd), csípő és farcsont védő nadrág, vállvédő, sisak és fogvédő. Különböző posztokra más-más felszerelést ajánlott használni, annak függvényében, kire milyen feladatot osztottak az edzői. Ha valakinek a labda elkapása a célja (elkapó), akkor neki egy csatos vállvédő dukál, hogy minél könnyebben kaphassa le a feje felett elsuhanó labdákat. A falembernek nincs olyan feladata, hogy labdákat kapjon el, ezért neki nagyban eltérő felszerelése van.

Ez a rövid áttekintés után rá is térnék a cikkem céljára, hogy bemutassam milyen keretek között csörgedezik hazánkban ez a sport. Szándékosan használtam ezt a kifejezést, nem csak felvágásból, hogy egy sportról szóló cikkben ilyen szavakat írok le. Visszatérve az előző megállapításomhoz, az NFL egy sebesen robogó folyó, amire több vízerőművet építettek már évek óta, és kiapadhatatlannak tűnik. Sokaknak egybe forrt Árpa Attila és a Budapest Wolves nevével, de előttük is volt élet a tojásfoci háza táján.

Az első életjelet 1991-ben adta magáról, ekkor tolták ki a szülőszobáról ezt az új függőséget okozó időtöltést, ami igazán 2004-től lett rendszeresen visszatérő vendég a tévék képernyőjén. A Sport 1 műsorkínálatában megjelent a Super Bowl, ami sok nagyvárosban magával hozta a csapatok megjelenését. 2004 április másodikán megalakult a Dirty Dogs, mely kevéssé eladható nevet májusban Wolves-ra változtatták. A bajnokságban kialakuló dominancia miatt, az osztrák második osztályban kellet indulniuk. 2007-ben a bajnokság résztvevőit két részre osztották erő szempontjából. 2008-ban az első- és másodosztályban 18 csapat nézett szembe egymással. Időközben ez a

 

 duó kibővült a HFL-lel, ez a magyar kiemelt liga. Ahol megrendezték két olyan csapat párharcát, akik még nem szenvedtek vereséget magyar csapattól, tehát csak az egyik sorozat folytatódhat. Mivel Amerikában hatalmas érdeklődés követi minden sportágban a hosszú sorozatokat, így a magyar nézők is szép számban kilátogattak a mérkőzésre, ami a Hurricanes győzelmével zárult 33-27 arányban a Wolves ellenében. Nagy eséllyel az október 22-ei döntőben megismétlődhet a párosítás, amire minden hazai rajongót örömmel várnak a szervezők, és persze a csapatok.

 

Cikkem végén megkérdeztem a Szekszárd Badbones Védelmi Koordinátorát, Táczi Istvánt a magyar helyzetről. „ A futball hazánkban az elmúlt 10 év talán legtöbbet fejlődött amatőr sportága. A csapatok és az igazolt játékosok száma is ugrásszerűen megnőtt, szövetség alakult mely szervezett kereteken belül biztosítja az edzői és bírói képzéseket, melyek elengedhetetlenek a minőségi játékhoz. A színv

onal növekedése elsősorban a nagy merítési lehetőségekkel bíró budapesti egyesületeknél, valamint 1-2 nagy vidéki bázisnál észrevehető, közép-európai szinten is jegyzettek a magyar élcsapatok. Csapatunk nemrég lépett a komoly fejlődés útjára, a vezetés komoly erőfeszítései azonban megtérülni látszanak. A tavalyi évben a játék teremváltozatában értünk el kiemelkedő eredményeket, 1 év alatt 22 győzelem mellett mindössze 4 alkalommal kellett vesztesként elhagynunk a pályát, 3 tornagyőzelem, 1 ezüst és 2 bronzérem került a vitrinbe, minden megmérettetésen felállhattunk a dobogóra, ami egy ilyen fiatal csapattól óriási eredmény. Eddigi legnagyobb sikerünk a Cellect aréna kupán elért 3. helyezés. Az idei évben már a nagypályás megmérettetéseké volt a főszerep, a szeptemberig lejátszott 6 mérkőzésen 5 győzelem és 1 döntetlen jól mutatja, hogy jó irányba haladunk, és jövőre akár a másodosztály bajnoki címére is eséllyel pályázhatunk. Taktikailag, fizikálisan és a játék összetettségében azt gondolom, páratlan sportág, mint ahogy a hazai játékosok kitartása, akik minden nehézséget leküzdve hétről hétre bizonyítják, hogy ha csak kicsiben is, de ő k is a „modern kor gladiátorai” közé tartoznak, és igazi sportélményt teremtenek az oly rég üresen álló futballpályákra.”

 

 

 

 

 

Sport-e a golf?

A golf hazánkban is egyre népszerűbb sportnak(?) számít, bár mi főleg a minigolfot kedveljük. Amerikában azonban 76 milliárd dolláros éves bevétellel dolgoznak a gyárak és köze 26 millióan játszák, mi több az Amerikaiak 38%-a golf-rajongónak vallja magát. Hogy a golf sport-e, avagy sem egy olyan kérdés, amivel a fogadóirodák, sportújságírók és még a golfpályákon jelenlevők is rengeteget foglalkoznak. De miért is jött elő bennem ez a kérdés? Hamarosan megtudjátok… 

A mellette állók, azt állítják, hogy a golf megfelel a „sport” szótárakban levő meghatározásnak. Fizikai megterhelést és koordinációt igényel, sportszereket gyártó cégek, atlétikai szövetségek, rajongók és média is foglalkozik vele. Rámutattak arra, hogy a 2016-os riói olimpiai játékokon is szerepelni fog – és ez az indok arra, hogy felötlött bennem ez a kérdés – , ami további bizonyíték arra, hogy sportnak tekintendő. (a tollaslabdát is felvették…)

A másik tábor azt mondja, hogy a golf inkább a „játék” definícióját meríti ki és nem a „sport”-ét. Nem igényel túl nagy fizikai aktivitást, azok is professzionális szinten tudják játszani, akik túlsúlyosak, lesérültek és nem túl atletikus testalkatúak. Szerintük a golf inkább csak játék vagy szabadidős tevékenység. Mi sem jobb bizonyíték erre az, hogy a golf létezésének 112 éve alatt egyszer sem szerepelt az olimpiai játékokon.

Végül, remélem nem haragszotok meg, de én személy szerint az utóbbival értek egyet. Inkább játék, mint sport. Tény viszont, hogy nagyobb sport, mint a tollas…

Tollason csalni?

Tegnap kifejtettem a véleményem a tollaslabdával kapcsolatban, olvassa aki még nem tette. Ma reggel kezembe fogtam a Metropol-t és megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a tollason is CSALNAK! Olimpián – de egyébként bármilyen sporteseményen – csalni gerinctelenségről, felkészületlenségről, lustaságról a mindenkori sportoló személyiségéről tesz tanúbizonyságot. Arra, hogy – a sportnak csak jóindulattal nevezhető – tollaslabdán csalni minek minősül, szavakat nem találok. 

Pitiáner és egyáltalán nem profi, pláne nem olimpiára való. Szántszándékkal vonalon túlra ütött labdák(?), direkt elrontott, hálóba ütött szervák jellemezték a tegnapi tollas mérkőzéseket. Na jó nem az összeset…

A „csaló” jelző nyolc női tollaslabdázót illet, akiket egyébként ki is zártak a párosok versenyéből. Az érintettek csalással próbálták meg manipulálni a „mérkőzések” kimenetelét, azért, hogy könnyebb ellenfeleket és ne honfitársakat kapjanak ellenfélül az elkövetkezendő meccseken.

Az egyik említett mérkőzés felvételén tisztán látszik, hogy mind a kínai, mind a dél-koreai páros arra hajt, hogy ne ők kerüljenek ki győztesen a csatából. Az egyik játékvezető figyelmeztette is lánykákat, hogy emiatt kizárás jár. Nem nagyon hatotta meg őket. De mit panaszkodok? Legalább kicsit izgalmassá vált a tollaslabda világa, vagy nem?

(A videó itt található: http://www.businessinsider.com/badminton-teams-disqualified-olympics-video-2012-8)

Meg is lett az eredménye délután ki is zárták a két dél-koreai, a kínai és az indonéz csapatot, így át kellett szervezni a negyeddöntő mezőnyét. Jól fogalmazott Jacques Rogge – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke -, szerinte ugyanis az ilyen és ehhez hasonló esetek aláássák az olimpia hírnevét. A kínai tollaslabda szövetség szintén el kezdett vizsgálódni az ügyben, majd elmondták, hogy elítélnek minden olyan tettet, „ami sérti a sport szellemét és erkölcseit”. (Még jó.)

Az eset kicsit elgondolkodtatott és arra jutottam, hogy nem szabad itt megállni. Elképzeltem egy olyan boksz mérkőzést, ahol a bokszolóknak minden áron ütést kéne szerezni és ha az ütés mégsem érkezik, hát saját magukat pofoznák, az ellenfélnek természetesen azonos idő alatt több pofont kell begyűjtenie vagy legalábbis meg kéne akadályoznia a másikat…

Nonszensz!

Hungaroring 2012

Hétvégén indul a 27. F1 Magyar Nagydíj, az idei versenysorozat tizenegyedik futama. Talán az idei év az eddigi egyik legizgalmasabb, hiszen az elmúlt tíz futamon hét győztest avathattunk. Lesz-e nyolcadik, vagy talán Alonso sikerszériája folytatódik?

Hungaroring madártávlatból

Hungaroring madártávlatból

Már a Hungaroringen vannak a Forma 1-es csapatok, holnap szabadedzés, hétvégén futam. Természetesen mindenki azt találgatja, vajon ki lesz ez alkalommal a befutó… Több esélyes a történet, valóban. A McLaren a német nagydíjra fejlesztéseket vitt, hasonlóképp készülnek a magyar nagydíjra is. Mint azt a múlt héten láthattuk, a fejlesztések bejöttek, Button és Hamilton is pokolian gyors tudott lenni, ám a futamgyőzelemhez ez még nem volt elég. Bizakodóak a hétvégét illetően, egyelőre gyorsabbnak tűnnek az élcsapatoknál.

A zászló az elmúlt versenyeken a Ferrarinak, pontosabban Fernando Alonsonak állt. Rég volt ilyen jól összerakva a kocsi, szerencsére van, aki ki tudja használni. Talán a hétvége legnagyobb kérdése, hogy tud-e Alonso úgy is nyerni, hogy az időmérőn nem esik, és ha a papírforma érvényesül…

A Red Bullokról egyelőre sokat nem tudnék mondani. Korrektül teszik a dolgukat, Vettel és Webber is villant egyszer-kétszer, hátha megérkezik az a jó kis redbullos mentalitás és hév a hétvégére.

És persze ne feledkezzünk meg az őket szorosan követő, a trónról letaszigáló csapatokról sem. Ők azok, akik valóban érdekessé teszik az idei versenysorozatot.

Hungaroring 3D térkép

Hungaroring 3D térkép

A Lotus versenyzői (Kimi Raikönnen, Romain Grosjean) minden versenyen meg tudják szorongatni az élmezőnyt, folyamatosan az első hatban végeznek. Véleményem szerint ez Magyarországon sem lesz másként.

A Mercedes két pilótája (Michael Schumacher, Nico Rosberg), mostanában főként Schumacher is hajlamosak bekavarni az élmezőnybe. Kíváncsi lennék, mire lenne képes a hétszeres világbajnok és az idei egyik futamgyőztes, ha a kocsi igazán jól működne alattuk…

És személyes kedvencem, Takuma „Kamikaze” Sato utódja Pastor Maldonado és a Williams csapata. Ő mindig képes felforgatni a teljes mezőnyt. Mit sem törődik azzal, ki autózik előtte; ha menni kell, hát menni kell… Ám az adatok őt igazolják, tízedik a vb-pontversenyben, míg a nála sokkal nyugodtabb csapattársa, Bruno Senna csupán tizenötödik.

Vasárnap kettőkor futam, izgalmas hétvégét kívánok!

(Jegyek még kaphatók a www.forma1club.hu weboldalon)

Vettel büntetést kapott, Alonso pole pozícióból első lett…

Alonso a rajtnál az élre állt, és végül megszerezte pályafutása 30. győzelmét (Fotó: Action Images)

Alonso a rajtnál az élre állt, és végül megszerezte pályafutása 30. győzelmét (Fotó: Action Images)

Közeleg a Magyar Nagydíj jövőhéten nálunk lesz a futam, hétvégén a világbajnokság 10. futama Hockenheimben zajlott le. Fernando Alonso pole pozícióból indult és első helyét a futam végéig meg is tudta tartani, így tovább növelve előnyét már 34 ponttal vezet a pontversenyben a második Mark Webber előtt. Sebastian Vettel az utolsó előtti körben, a DRS zóna után pályán kívül megelőzte Button-t, így a dobogóra még másodikként állhatott fel, viszont a sportfelügyelők 20 másodperces büntetéssel díjazták Vettel húzását, ezért visszaesett az 5. pozícióba. Így a futam eredménye a következő:

NÉMET NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNY
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:31:05.862
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes   6.949 mp h. 
3. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 16.409 mp h.
4. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 21.925 mp h.
5.  Sebastian Vettel  német  Red Bull-Renault  23.732 mp h.* 
6. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 27.896 mp h.
7. Michael Schumacher német Mercedes 28.970 mp h.
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 46.941 mp h.
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 48.162 mp h.
10. Nico Rosberg német Mercedes 48.889 mp h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 59.227 mp h.
12. Felipe Massa brazil Ferrari 1:11.428 p h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:16.829 p h.
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:16.965 p h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
16. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1 kör h.
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 2 kör h.
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 3 kör h.
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 3 kör h.
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 3 kör h.
  FELADTA       
  Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 56 megtett kör
Leggyorsabb kör: Schumacher (57. kör) 1:18.725
 *Vettel 20 másodperces büntetést kapott
A VB ÁLLÁSA 
  GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Fernando Alonso 3 6 10 154
2. Mark Webber 2 2 9 120
3. Sebastian Vettel 1 3 8 110
4. Kimi Räikkönen 4 9 98
5. Lewis Hamilton 1 4 8 92
6. Nico Rosberg 1 2 7 76
7. Jenson Button 1 3 6 68
8. Romain Grosjean 2 5 61
9. Sergio Perez 2 5 47
10. Kobajasi Kamui 5 33
11. Pastor Maldonado 1 1 2 29
12. Michael Schumacher 1 5 29
13. Paul di Resta 5 27
14. Felipe Massa 4 23
15. Nico Hülkenberg 5 19
16. Bruno Senna 5 18
17. Jean-Eric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2