Google Plus vs. Facebook

Miközben a Facebook mélyzuhanásba kezdett és egymást érik a céggel kapcsolatos negatív információk, a Google közösségi oldala – Google Plus – egyre nagyobb tábort tudhat magáénak. A szakemberek szerint hamarosan a Google Plus lehet a legnépszerűbb közösségi site. Hogy a Facebook-kal mi lesz még nem tudni, ahogyan azt sem, hogy ideiglenes-e a zuhanás. Bár az eddigi történések arra utalnak, hogy itt nagyobb problémák lehetnek.

Egy független elemzőcég – a Comscore – felmérése alapján a Google Plus felhasználók száma 2011 novemberétől 2012 júniusáig az Egyesült Államokban a 15.2 milliós felhasználói tábor 27.7 milliósra nőtt, míg ugyanebben az időszakban a világon 66.7 millióról 110.7 millióra nőtt a Google közösségi oldalának felhasználói bázisa. Ez azt jelenti, hogy az USA-ban 82%-kal, míg világszinten 66%-kal nőtt a közösségi site felhasználóinak száma. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy egy új Gmail fiók létrehozása, automatikusan Google Plus profilt is jelent.

Igaz a Google Plus még így sem közelíti meg a Facebook-ot a regisztrációk számának függvényében, azonban a Foresse – egy fogyasztói elégedettséget vizsgáló cég – felmérése szerint a felhasználók sokkal elégedettebbek a Google Plus-szal, mint a Facebookal. Az American Customer Satisfaction Index-en (Amerikai Vevőelégedettségi Index, ACSI) a Google+ a 100 pontból 78-at, míg a Facebook 61 pontot kapott.

Kerravala – ZK Research egyik elemzője – szerint az, hogy egyre nagyobb az érdeklőés a Google Plus iránt, tanulságos lehet a Facebook számára. Elmondása szerint a Facebook körüli egyre több és egyre nagyobb botrányok is a Google malmára hajtják vizet.

A Google a Day Puzzle

Jó barátaink a Google-nél egy rejtvény játékot indított. Minden egyes nap egy új kérdést tesznek fel, amik a Google keresési technikákkal tudsz megoldani. Minden reggel, amerikai idő szerint 0:01 perckor láthatod az új kérdést, illetve az előző napi választ.

Emellett a Google közösségi oldalára (Google+) bejelentkezve további kérdéseket találhatunk, amiket szintén a Google kereső használatával tudunk megoldani. Több témakörben tesz fel kérdéseket a Mr. Google, úgymint történelem, művészet, sport, tudomány. Egyenlőre még csak angolul elérhető (legalábbis én nem találtam magyar nyelven), de ettől függetlenül érdekes dolgokat tudhatunk meg és jópofa elfoglaltság – még akkor is, ha egyértelműen arra élezték ki, hogy még többen használják a Google keresőt, valamint a Google+ szolgáltatást.

A játék ezen az oldalon érhető el: http://agoogleaday.com

Érdemes az ide beépített keresővel „játszani”, ha nem akarunk véletlenül belefutni a mások által már megoldott és közzétett kérdések válaszaira. A beépített kereső ugyan úgy működik, mint az eredeti google.hu oldalon található, azzal a különbséggel, hogy automatikusan kiszűri a közzétett válaszokat.

Ha nehézségeink támadnának az angol szöveggel, még mindig használhatjuk a Google Fordítót (translate.google.hu), igaz a fordító nem tökéletes, mégis segítséget nyújthat.

Íme a mai kérdés:

Two brilliant 17th-century mathematicians developed the theory of probability, but one man was better at calculus. Which one?

Két ragyogó elméjű XVII. századi matematikus megalkotta a valószínűségszámítás elméletét, de egyikőjük jobban számolt. Melyikőjük az?

Google Fordítóval:
Két ragyogó 17. századi matematikus kidolgozott elmélet a valószínűség, de egy ember jobb volt a kalkulus. Melyiket?

Jó szórakozást!

„Véletlenül” szerzett személyes adatok

A Google, miközben térképszolgáltatásához – Street View – készített képeket, „véletlenül” begyűjtött személyes adatokat is. Ezen adatok még mindig a cég birtokában vannak – jelentette ki a Google az európai adatvédelmi hatóságoknak.

A Google bejelentését a CNIL (francia nemzeti informatikai és szabadságjogi bizottság) hozta nyilvánosságra és ezzel egy időben indítványozta a begyűjtött adatok/információk átvizsgálását.

A CNIL emlékeztetett rá, hogy 2009-ben és 2010-ben tartott ellenőrzés folyamán napvilágra került, hogy a Google kamerás autói – amelyekkel létrejöhetett a 3D-s térkép – wifi hálózatokon keresztül az emberek tudta nélkül személyes adatokhoz is hozzájutottak. Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a CNIL 100.000 euró bírságot rótt ki az internetes cégóriásra.

2011 júniusában a Google hírül adta a CNIL-nek, hogy megkezdte az adatok törlését, ám múlt hét végén közölte a cég, hogy az adatok egy része még mindig a birtokukban van. A francia bizottság és brit megfelelője ismételten kérte a Google, hogy újabb ellenőrzések céljából bocsássa rendelkezésükre a még nem törölt adatokat.

Nincs több reklám!

A Google módosításokat eszközölt a napokban az Android rendszerhez tartozó Google Play Store fejlesztőkre vonatkozó irányelvein. A módosítások elsősorban – magától értetődően – az Android alkalmazások készítőit érintik, de emellett a zavaró reklámokkal is leszámol az új irányelv.

Ezen túl a Google Play Store-ban nem lesznek olyan alkalmazások, melyek neve vagy ikonja „zavaróan hasonlít” más, már ismert programok nevére. Ezzel kiküszöbölik annak lehetőségét, hogy a gyanútlan felhasználó az eredetileg keresett program helyett „átverős vagy becsapós” alkalmazásokat vásároljon meg vagy töltsön le. Továbbá azon alkalmazások is kitiltásra kerülnek, amelyek megtévesztő vagy a felhasználókat zavaró reklámokat jelenítenek meg. Ilyen lehet például a fontos üzenetként álcázott reklámok.

A változtatásoknak köszönhetően az alkalmazásoknak pontosan tájékoztatniuk kell a felhasználókat arról, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre az Android telefonok és táblagépek rendszerbeállításaiban, működésében és arról hogy mihez fér hozzá az adott alkalmazás. Az új feltételeknek megfelelően ezen változtatások csak és kizárólag a felhasználó hagyhatja jóvá, valamint ha a felhasználó úgy kívánja ezen változtatásokat később vissza is kell hogy tudja vonni.

A fejlesztők 30 nap türelmi időt kaptak, hogy módosítsák alkalmazásaikat az új irányelveknek megfelelően. Ha elmulasztják a változtatásokat vagy nem megfelelően végzik el, legkésőbb szeptemberig törlik az érintett alkalmazásokat a Google Play Store-ból.

Nem kell a Google Nexus Q

A felhasználók reakciója alapján a Google internetes médialejátszója a Nexus Q – amelyet a Nexus 7 táblagéppel egy időben mutattak be – nem bizonyult elég kelendőnek, ezért a társaság leszedte webboltjából. A szokatlan formavilágú gömb-lejátszót korábban megrendelő ügyfelek ingyen kapnak majd egy-egy darabot a valódi bemutató után.

Google Nexus Q (VIDEÓ)

Google Nexus Q (VIDEÓ)

Az eszközt 300 dolláros áron mutatta be a Google. De mit is tud ez a golyó? A Nexus Q gyakorlatilag egy a Google zeneboltjára és videó kölcsönzőjére optimalizált médialejátszó, ami tévéhez is csatlakoztatható.

A cloud-alapú lejátszóeszköz különlegessége az volt, hogy kicsi mérete – 116 mm átmérőjű – ellenére egy erősítőt is beleépítettek, aminek köszönhetően kisebb hangfalakat is rá lehetett kötni. A hírek szerint viszont a termék egyenlőre nem kerül ki a polcokra, mert az eszközt ért kritikák alapján a Google újra-, illetve áttervezi a médialejátszót. A felhasználók azért bírálták a gépet, mert annak használatához egy másik Androidos eszközre – táblagép vagy okostelefon – is szükség lenne, mert ezek nélkül a kütyü vezérlése és az internetkapcsolat létrehozása lehetetlen. Ezek nélkül meg ugye nem sokat ér.

A Google le is cserélte a honlapon látható specifikációkat valamint az előrendelést és egy hírlevél feliratkozóval helyettesítették, amelynek segítségével azonnal értesülhetünk az új verzió premierével kapcsolatos információkról. A cég azért döntött a halasztás mellett, hogy a „hiányos” funkciókat kiegészítve egy „vonzóbb terméket tudjanak piacra dobni”.