Közlekedési táblák nélkül nincs biztonságos közlekedés!

2018 jan 30. | Technológia

A közlekedési táblák a lakott területek útjainak elmaradhatatlan kiegészítői. Ahol kiépített infrastruktúra van, ott megjelennek a közlekedési táblák is. Ezeknek a tábláknak a kihelyezése törvényileg kötelező, hiszen nélkülük nem lehetne a szabályos közlekedést fenntartani. A közlekedési táblák gyártása és megléte gondoskodik arról, hogy az autósok ne okozzanak balesetet, hanem szabályosan közlekedjenek; másként szó szerint káosz lenne úrrá az utakon, mindenki azt csinálná, ami az eszébe jut, és nem lenne meg az összhang másokkal.

A közlekedési táblák között sokfélét találunk, amikkel minden jogosítványt megszerző megismerkedett a KRESZ vizsgán. A táblák utat mutatnak, figyelmeztetnek, terelnek, tiltanak, tájékoztatnak, veszélyt jeleznek, vagy szabályozzák az elsőbbséget. A tilalmi táblákat, ahogyan a többi KRESZ táblát is, az út mentén helyezik el. A legismertebb és legközérthetőbb tilalmi KRESZ tábla a stop tábla. Ezt azok is egyértelműen képesek értelmezni, akik nem végeztek KRESZ tanfolyamot. Ez a tábla jelzi, hogy egy olyan útszakaszhoz érkezett, ahol kötelezően meg kell állnia. Ezen kívül találkozhatunk még súlykorlátozásra, vagy magasságkorlátozásra vonatkozó és egyéb tilalmi KRESZ táblákkal is. Ez az egyik olyan közlekedési tábla típus, aminek ismerete és jelzésének betartása életbevágó lehet. A közlekedési tábla gyártás többek közt az ilyen típusú táblák pótlásához, illetve új útszakaszok esetében kihelyezéséhez nyújt segítséget!

A www.caleid.com weboldalon olyan közlekedési tábla gyártó céggel veheti fel a kapcsolatot, ami évek óta elismert szereplője a KRESZ tábla gyártásnak. Minőségi, magas színvonalon tervezett és kivitelezett közlekedési táblákat gyártunk minden típusból, ami a közlekedőket segíti. Lépjen velünk kapcsolatba és legyen Ön is elégedett vásárlóink, megrendelőink egyike! Amennyiben árajánlatot szeretne kérni, vagy kérdése, javaslata van, hívjon minket a +36-1-783-7723-as telefonszámon, vagy pedig írjon nekünk üzenetet az info@caleid.com e-mail címre!