29 szeptember 2017
 szeptember 29, 2017
A kézi csiszolás eszközeiről
Kategória Férfiaknak

Egy bútor felújításának elengedhetetlen lépése a felület előkészítése a végső bevonatok felhordása előtt, azaz le kell csiszolnunk a felületet. Akár pácolni, akár festeni szeretnénk, a csiszolás elengedhetetlen mozzanata a megmunkálás folyamatának. Ha ezt kihagyjuk, számíthatunk rá, hogy a végeredmény messze várakozásaink alatt marad! A csiszolással tehát technológiai és esztétikai követelményeknek egyaránt eleget teszünk!

A csiszolástechnikának megvannak a maga anyagai és szerszámai, ennek megfelelően végezhetünk kézi, vagy gépi csiszolást is. A lehetőségeknek és a céloknak megfelelően választhatjuk ki, hogy mivel dolgozunk. Meghatározó a választásnál a csiszolandó anyag formája, mérete, anyaga. Értelemszerűen a kisebb méretű és tagolt felülettel rendelkező felületek esetében a kézi csiszolás ajánlott, amit csiszolópapírral végezhetünk. A kézi csiszolással aprólékosabban tudunk dolgozni, és olcsóbb megoldás is, ami kompenzálja a vele járó nagyobb fáradtságot!

A kézi csiszolás eszközeinek sora ezzel még nem ért véget! A csiszoló szivacs sokrétűen felhasználható, szerkezetéből adódóan az íves felületek csiszolására alkalmas, hiszen rásimul a görbületekre. Ezen kívül megemlíthetjük a műanyag csiszolószövetet, ami tulajdonképpen egy szövetszerkezetű lap, a szálakon csiszolószemcsékkel. Hajlékony, nem tömődik el a felülete és kifeszíthető, így tagolt, vagy sík felületeket is csiszolhatunk vele!

Gépi csiszoláshoz egyéb csiszolóanyagot is használhatunk, például csiszolószalagot. Ennek előnye, hogy sokkal kopásállóbb, mint a laptermékek, habár ezzel arányosan kissé drágább is. Ezen kívül választhatunk vászonalapú csiszolóanyagot is. Ezeknek a csiszolóanyagoknak a jellemzője, hogy elasztikus a hordozóanyaguk, ezért elsősorban fémek csiszolására alkalmasak.

A www.dunaholz.hu honlapon megismerkedhet nívós termékeinkkel a csiszolástechnika témájában! Ne habozzon, keressen minket bizalommal! Vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-30-996-43-82-es, vagy a 06-1-424-17-14-es telefonszámon, de írhat is nekünk a dunaholz@gmail.com e-mail címre!

Comments are closed.

Facebook