A nyári esték elengedhetetlen kiegészítői: hangulatos kültéri lámpák

A nyári esték elengedhetetlen kiegészítői: hangulatos kültéri lámpák

A szabadban töltött nyári esték remek szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak mindannyiunk számára. Ilyenkor kiülhetünk a kertbe vagy elmehetünk vacsorázni is, az élmény pedig biztosan felejthetetlen lesz, főleg akkor, ha a csillagos ég alatt csak egy halvány kültéri lámpa világít, mely a kellemes program mellé megadja a romantikus hangulatot is.

Ha párunkkal randevúra készülünk, például egy Duna parti vacsora keretein belül, mindig kellemes hangulatot tud varázsolni egy kellemes, meleg fényű kültéri lámpa, ha pedig nem sima, fehéres-sárgás fényű, hanem például zöldes, pirosas vagy bármilyen más, az még inkább fel tudja dobni a hangulatot. Ugyanezt az élményt otthonunkban is kivitelezhetjük: berendezzük a kertet, kitesszük a kültéri bútorokat, főzünk egy finom vacsorát, majd felállítjuk a kertben a kültéri lámpákat is. Így máris egy romantikus randevú közepén találhatjuk magunkat, melyhez még csak otthonunkból sem kellett kimozdulni.

Persze nem csak házunk udvaráról beszélhetünk, hanem a különböző szolgáltatók kinti helyiségeiről is. Ha olyan vendéglátóhelyet üzemeltetünk, ami még sötétedés után is nyitva tart, elengedhetetlen a megfelelő számú és minőségű lámpa elhelyezése, szabadtéren pedig a kültéri lámpák biztosítják a kifogástalan világítást.

Ön is szeretné, ha kertjében, vagy akár éttermében a kültéri lámpák adnák meg a romantikus hangulatot? Mi óriási lámpa választékkal, közöttük kültéri lámpák kínálatával is várjuk! Különféleképpen felszerelhető, más-más méretben kapható, egyedülálló, színvonalas lámpáink megrendelésének határidejét pontosan betartjuk, valamint kedvező feltételeket biztosítunk. A www.axo-lampa.hu weboldalunkon részletes információkat olvashat szolgáltatásunkról, és megtekintheti termékeinket is. Bármilyen kérdése merül fel, elérhetőek vagyunk a 06-1/555-1490-es telefonszámunkon, és az axo@axo-lampa.hu e-mail címünkön.

Helyezzen el igényeinek megfelelő kültéri lámpát otthona környezetében, vagy az esti órákban is nyitva tartó üzlete szabadban található részére!

Az idei év 5 legkedveltebb koktélkülönlegessége

Az idei év 5 legkedveltebb koktélkülönlegessége

A nyári hőségben nincs is finomabb és hűsítőbb élmény, mint egy ízletes koktél elszürcsölgetése, akár a tengerparton, akár egy pub-ban vagy otthonunk rejtekében. Ahhoz azonban, hogy a koktél valóban finom és frissítő lehessen, szükségünk van minőségi koktél kellékekre. Alábbi összeállításunkban felsoroljuk az idei év öt kedvencét, alkoholos- és mentes verziókat egyaránt.

  1. Mojito – Az örök klasszikus, mely minden nyáron hódít. Tökéletessége abban rejlik, hogy elkészíthető alkoholosan és alkoholmentesen is, illetve a hozzávalók változtatásával a fanyarabb és az édesebb ízeket kedvelők is megtalálhatják számításukat. A hozzávalók listáján a lime, barnacukor, mentalevél, fehér rum, víz és jégkocka szerepel. Elkészítéséhez pedig szükség lesz egy koktélos pohárra, egy facsaróra és egy keverőre.
  2. Pina Colada – A jó öreg fehér rum, kókuszlikőr, tejszín, ananászlé és jégkocka variáns. Ez a koktél is készíthető alkoholmentesen, csupán a megfelelő koktél kellékek szükségesek hozzá. A rumot vízzel, a likőrt kókusszal kell helyettesíteni.
  3. Cosmopolitan – A nők örök kedvence. Vodka, Triple Sec, limelé, áfonyalé és jégkocka szükséges hozzá, melyeket egy koktél shakerbe töltve összerázunk, és egy koktélos pohárba szűrjük.
  4. Margarita – Amilyen finom, olyan csalóka is egyben ez a koktél. Egy kis tequila, Triple Sec, limelé és só párosítása, jégkockákkal kiegészítve. Martinis pohárban szokás szervírozni egy kis cukros, lime-os réteget létrehozva a pohár száján.
  5. Kir – Ebben a koktélban az a csodálatos, hogy úgy variálhatjuk, ahogyan csak szeretnénk. Általában fehérbor vagy pezsgő az alapja, málnalikőrrel és gyümölcsökkel bolondítva, de alkoholmentesen is elkészíthető. Engedje szabadjára a fantáziáját, és a megfelelő koktél kellékekkel keverjen valami egyedit!

Bármelyik koktélt is szeretné elkészíteni, fontos, hogy minőségi alapanyagokkal és kellékekkel dolgozzon! Kínálatunkban megbízható koktél kellékeket találhat, csak látogasson el honlapunkra a www.mindenamibar.com oldalra! Kérdés esetén állunk rendelkezésére telefonon, a +36-70-617-02-80-as vagy +36-1-789-37-54-es számon, illetve e-mailben, az office@mindenamibar.com címen!

Élményekkel teli kalandozás, nem csak gyermekek számára!

Élményekkel teli kalandozás, nem csak gyermekek számára!

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a rendszeres testmozgás és a szabadban töltött idő. A friss levegőn végzett edzés nem csak eredményesebb, de egészségesebb is, mint a zárt terekben történő testmozgás. A jó idő beköszöntével pedig egyre több lehetőség nyílik nem csak alapos, de szórakoztató tevékenységek végzésére is.

A kalandparkok népszerűsége napjainkban egyre gyarapszik. A különféle pályák és játékok nem csak testünket tornáztatják meg, de sokszor elménk is kap egy kis kihívást, bizonyos feladatok megoldása kapcsán. Érdekes tény, hogy ha a kalandparkok kerülnek szóba, az emberek többsége kizárólag a gyermekek szórakozását látja bennük, pedig a mai kalandparkok többsége felnőttek számára is ugyanúgy sokszínű lehetőségeket kínál.

A különböző nehézségű kötélpályák, csúszó- és mászópályák, trambulinok és logikai játékok kellően átmozgatják testünket és szellemünket egyaránt. Tökéletes lehetőség szórakozni vágyóknak, de akár fogyókúrázók vagy sportolók is kellő intenzitást érhetnek el segítségével. A kalandparkok pozitívumai közé sorolható, hogy minden testrészt egyformán átmozgatnak, javítják az egyensúlyérzéket, az akaraterőt, növelik a kitartást, és logikailag is fejlesztik az embert.

Tökéletes program lehet családoknak, pároknak és baráti társaságoknak egyaránt. Ha Ön is szeretne eltölteni egy kalandos napot szerettei társaságában, a természetben, izgalmas és érdekes programok között, forduljon hozzánk bizalommal! Budapesti kalandparkunk várja a szórakozni vágyókat! Látogasson el Ön is honlapunkra, a www.orczykalandpark.hu oldalra, ahol részletesebb információkat találhat kalandparkunkkal kapcsolatban, illetve képek és videók segítségével meg is ismerheti akadálypályáinkat!

Ha kérdése lenne, várjuk megkeresését elérhetőségeink valamennyién, akár telefonon, a +3620-236-1214-es vagy +3620-293-9990-es számon, illetve e-mailben, az info@orczykalandpark.hu címen. Munkatársaink készséggel segítenek, várjuk megkeresését! Kalandra fel!

Az autógumik cseréje alkalmával mindig ellenőriztessük a futóművet is!

Az autógumik cseréje alkalmával mindig ellenőriztessük a futóművet is!

A melegebb időszakban a téli gumik leváltása mindenképp szükséges, amit általában meg is teszünk, azonban gyakran megfeledkezünk arról, hogy nem elegendő ezek minőségére figyelnünk – a futómű helyes működése is ehhez kapcsolódik, és állapotfelmérése rendkívül fontos.

 

Gépjárművel rendelkezve rengeteg teendőnk adódik már akkor, ha csak az ellenőrzést tekintve gondolunk feladatainkra. Nem tanácsos megvárnunk, hogy autónk valamely alkatrésze meghibásodjon, hiszen emiatt jelentős kiadásunk keletkezhet, és előfordulhat az is, hogy huzamosabb ideig nem indulhatunk útnak. Mindezt jobb megelőzni, amit folyamatos óvással és rendszeres átvizsgálással tehetünk meg. Az autógumik kopnak, a futóművek időről-időre elállítódhatnak, ezért mindkettő esetében szükséges a rendszeres odafigyelés. A gumiabroncsok cseréje hőmérséklettől függően, a futómű állapotfelmérése, beállítása pedig évente minimum egyszer célszerű. A számtalan alkatrész között fontossági sorrendet felállítva is az első helyeken említhetjük meg a futóművet és a gumiabroncsokat, ugyanis ezek problémamentessége nélkül nem utazhatunk biztonságosan. Érdemes szervizben ellenőriztetnünk, ahol teljes körűen vállalják mindezt.

 

Ne vegye félvállról Ön sem autója állapotát! A futómű állapotfelmérését, az autógumik cseréjét és teljes körű szervizelést bízza ránk!

 

Szolgáltatásainkat tapasztalattal, színvonalasan végezzük, ezen túl pedig rendszeresen hirdetünk meg akciókat, munkáinkat pedig kedvező feltételekkel teljesítjük. A www.ar-go.hu címen elérhető  weboldalunkon minden fontos információhoz hozzájuthat, és a nálunk igényelhető autógumikkal kapcsolatban is részletesen olvashat. Kérdéseire szívesen válaszolunk, ha felkeres bennünket a 06-1/431-9407-es telefonszámunkon, vagy ír nekünk az argoabroncs@t-email.hu e-mail címünkre.

 

Ne feledkezzen meg a téli gumik lecserélésén kívül a futómű helyes működésének ellenőrzéséről sem! Bízza ránk ezeket a feladatokat, és biztos lehet benne, hogy útjait biztonságban, gondtalanul teheti meg!

Amit a Weller márkáról és a forrasztásról tudni kell

Amit a Weller márkáról és a forrasztásról tudni kell

Amióta az emberiség felfedezte a fémet és annak felhasználási módjait, igyekezett minél sokoldalúbb módon hasznosítani azt. Az idő múlásával rájöttek, hogy a fémek között oldhatatlan kötés hozható létre bizonyos hő hatására. Ezt a folyamatot nevezzük forrasztásnak.

A korszerű forrasztási folyamathoz szükség van egy forrasztóeszközre, mely a megfelelő hőt biztosítja, illetve magára a forrasztóanyagra. Fontos, hogy ez utóbbi mindig a forrasztandó anyagnál kisebb forráspontú legyen. Így például a réz és a vas tökéletesen forrasztható ezüsttel.Érdekesség, hogy a kisméretű tömegcikkek esetében a forrasztás gépiesíthető, automatizálható, ám a különös precizitást igénylő munkadarabok esetében még mindig a kézi alkalmazást részesítik előnyben.

A forrasztáshoz szükséges forrasztóanyagokat két fő csoportba soroljuk, ezek a kemény- és a lágy forrasztóanyagok. A lágyforrasztásokhoz tartoznak az ónnal, bizmuttal, kadmiummal, ólommal és cinkkel történő forrasztások, míg a keményforrasztás anyagai az ezüst, arany és a réz. A lágyforrasztáshoz forrasztópákára, míg a keményforrasztáshoz forrasztópisztolyra van szükség.

A forrasztási technológia fogalma szinte egybeforrt a Weller márkanévvel.Carl Weller szabadalmaztatta ugyanis az első kézi forrasztópákát 1941-ben, melynek felfűtése és lehűtése is gyorsan történt. A Weller forrasztópáka alkalmazása világviszonylatban rendkívül népszerű. A szakemberek előszeretettel alkalmazzák elektronikai forrasztások esetén. A Weller termékek fejlődése az évekkel együtt haladt, így napjainkban az egyik legmegbízhatóbb márkává nőtte ki magát.

Cégünk kínálatában megannyi, nagyszerű márka kínálatát megtalálhatja, ha forrasztástechnikáról van szó. Ha Ön is minőségi Weller forrasztópákát, vagy más Weller terméket keres, látogasson el honlapunkra, a www.elgelectronic.hu oldalra. Széles kínálattal és kedvező feltételekkel várjuk az érdeklődőket. Kérdés esetén állunk rendelkezésére elérhetőségeinken, keressenek fel minket telefonon a 06 70 341 3438-as vagy 06 70 600 9066-as számon, akár e-mailben az info@elgelectronic.hu címen!