Többször ültem le a laptop elé és gondolkodtam el azon, hogy mit írjak. Nem jutott eszembe semmi, azt sem tudtam milyen szempont alapján írhatnék. A semmiből azonban eszembe jutott valami, ami állandó jelleggel felötlik bennem és foglalkoztat. Ez pedig nem más mint a reinkarnáció, avagy a lélekvándorlás.

                                                                                                                                                                                                                                                                                Egyes vallási tételek azt mondják, hogy a távozó lelkek a Mennybe kerülnek. Oda, ahol már nincs fizikai megkülönböztetés. Mások azt gondolják, a lélek egy másik testbe költözik, ezáltal egy újabb életet kezdve itt a Földön. Ezek több mint elfogadott tézisek, melyekből az utóbbival foglalkoznék pár sor erejéig.

Mint már említettem sokszor foglalkoztam ezzel a témával, de mindig csak a tömegközlekedési eszközön ülve amint próbáltam eljutni valahová. Sosem jutottam komoly távlatokba ezzel kapcsolatban, azt viszont érdekesnek találtam, hogy mi történik, ha valaki meghal. A személy teste ugyan itt marad, de mi történik azzal a valamivel, ami olykor cselekvésre buzdít, gondolatokat irányít, ami a teljes létünket befolyásolja. Vagyis mi történik a lelkünkkel? Vajon hová jut?

Valószínű, hogy ezekre a kérdésekre itt, a földi létünk alatt senki sem fog tudni válaszolni. Az tény, hogy akármennyire is szeretnénk, míg meg nem tapasztaljuk (már ha halálunk után tapasztalunk még) nem fogjuk tudni, hogy mi történik akkor, amikor már nem történik semmi. Bármennyire is boszorkány valaki, vagy varázsló (bevallom, nem vagyok ilyen ezoterikus témákban teljesen otthon), azt ő sem tudja bizonyítani, hogy a lélek egy más világra jut, vagy éppen itt él tovább velünk, csak épp egy teljesen idegen testben. Azt tudjuk, hogy tegnap még itt volt velünk valaki, aki ma már nincsen. Szörnyű primitívséggel megfogalmazva a halált persze.

Ennek okán játszunk el egy kicsit a gondolattal. Lelkek vagyunk. A végnapjainkat éljük jelenlegi testünkben, amikor is nem egészen vagyunk már önmagunk mások számára, mivel kicsit többet tudunk mindenről, jobban rálátunk a dolgokra, sokkal bölcsebben és nyugodtabban szemléljük az eseményeket. Ez egyfajta kettősségnek nevezhető, hisz már nem nagyon vagyunk itt a Földi életben jelen, már egy magasabb szinten állunk, de még nem jött el az idő hogy végleg elhagyjuk a testet, amiben egészen eddig léteztünk.
Majd egy adott pillanatban vége szakad mindennek. Elsötétül minden körülöttünk és egyik pillanatról a másikra elhagyjuk testünket. Szabadok vagyunk. Nem terhel minket semmilyen gond, nem tudjuk már honnan indultunk el, vagy ha tudjuk is beletörődtünk a helyzet adta nehézségekbe. Gyakorlatilag az egyetlen nehézség, hogy nem vagyunk jelen fizikálisan sehol. Tudományosan megfogalmazva már csak energiák vagyunk az éterben, az emberi szemnek és agynak felfoghatatlan energiák. Szárnyalunk az éterben. Egy teljesen új dimenziót bejárva létezünk tovább utazva az újabb felé. Könnyedén siklunk, nem zavar semmi sem, míg nem eljön a nehéz pillanat. Ismét választanunk kell. Szülőket kell találnunk és egy testet, amiben újjászülethetünk. Egy testet mely biztonságot ad, és amelyben megpihenhetünk a nagy utazás után.

Elkezdünk hát ereszkedni lefelé egy parányi otthonba, ami világra jön hamarosan.
Egy nagyon apró embertestbe szállunk, amely még nem fejlődött ki, semmit sem tud arról, hogy mi is fog vele történni. Mi lelkek, ezeket már megtapasztaltuk és tudjuk milyen érzés az, ha fáj és milyen, ha éppen ha örülünk valaminek. Pontosan tudjuk, de ott, abban a pillanatban elfelejtjük. Nem emlékezhetünk arra, hogy mit is tanultunk az előző szakaszban, hisz akkor nem lenne következő és következő életünk. Ugyan azt a formát élnénk át az idők végezetéig. Ennek ellenére mégis tudunk sok mindent, amik titkok maradnak még számunkra is.
Ha a testben élve találkozunk valakivel, bármely más embertársunkkal tudunk róla mindent, hisz ismerjük, tudjuk, hogy benne is egy lélek honol, de nem tudjuk dekódolni azt az üzenetet amit ő sugároz felénk, mivel egy új szakasz nyílt meg előttünk.
Majd egyszer, mint mindennek, ennek az életszakasznak is vége szakad és ismét ott vagyunk ahonnan indultunk. Ott, ahol lezárult az előző életünk. Már nem magunk vagyunk, kicsit többet tudunk, mint mások. Majd újra elindulunk, de mint tudjuk újra meg is érkezünk.

Most, hogy írom ezt a cikket újra elgondolkodtam ezen a témán. Arra az álláspontra jutottam, hogy a lélek egy bizonyos rá kiszabott út után eljuthat egy másik világba, ami lehet akár Isten országa is. Azonban ki tudja milyen utat jártunk már be eddig és ez hányadik életünk lehet az éterben. Senki sem tudhatja, de talán van egy biztos cél, amit el kell hogy érjünk. Legyen az tragikus színezetű, vagy akár hosszú és gondmentes. Ez pedig egy módon vihető véghez, ha az élet hatalmas körforgásában méltóan érünk célba.

 

Comments are closed.

Facebook