A fejünkben élő “tolmács” történeket mesél, hogy legyen értelme a világnak (5. rész)

Michael Gazzaniga ezután megkérdezte, hogy miért azt a két képet választotta. A páciens bal agyféltekéjének beszédközpontja így reagált: “Óh, ez igen egyszerű. A csirke láb a csirkéhez passzol,…” könnyedén megmagyarázta, amit tudott. Majd letekintett a bal kezére, ami a lapátra mutatott és ütemvesztés nélkül folytatta: “… és az embernek lapátra van szüksége, hogy kitakarítsa a csirke ólat.” A bal agyfélteke – miután észlelte a bal kéz választását – azonnal egy olyan kontextusba helyezte, ami értelmet ad a választásnak. A bal agyfélteke nem tudott a téli tájképről, de meg kellett magyaráznia, hogy miért a lapát lett kiválasztva. A csirkeólak bizony koszosak tudnak lenni és fel kell takarítani. Megvan az összefüggés!

Az érdekesség az volt a kísérlet során, hogy a bal agyfélteke nem azt mondta, hogy “Nem tudom.”, ami a “helyes válasz” lett volna. Kitalált egy post hoc magyarázatot, ami beleillett a szituációba. Összerakta az információ darabkákat és olyan választ adott, aminek van értelme.

Michael Gazzaniga ezt a bal agyféltekében lezajló folyamatot nevezte el tolmácsnak. A bal agyfélteke az, ami az emberi viselkedés káoszában megtalálja a rendet, ami mindent történetbe és kontextusba helyez. Gazzaniga rájött arra is, hogy a “tolmács” nem csak tárgyak, hanem események esetében is beindul.

Egy kísérletben egy 40 képből álló sorozatot mutattak a pácienseknek, amik egy történetet meséltek el egy férfiről, aki reggel felébred, felveszi a ruháit, megreggelizik és elmegy dolgozni. Ezek után, egy kis idő múlva megkérték a pácienseket, hogy prezentálják a történetet képekkel. Egy részük az eredetiek voltak, de bekerült a sorozatba néhány olyan kép is, amik könnyen beépíthetőek voltak az eredeti történetbe. Ezen kívül olyan “zavaró” képeket is beleraktak, amiknek semmi köze nem volt a sztorihoz, például ugyanaz a férfi golfozik, vagy állatkertbe megy. Egy átlagos – nem műtéten átesett – ember a régi és új képeket felhasználva, de a “zavaró” képeket kihagyva adta volna elő a történetet. A páciensek ugyanígy tettek. A bal agyfélteke megragadja a történet lényegét és mindent elfogad, ami beleillik.

A jobb agyfélteke azonban – mint a kísérletekből kiderült – nem így viselkedik, képtelen a hazugságra. A jobb agyfélteke “szó-szerint” értelmez és csak azokat a képeket azonosítja, amik eredetileg is benne voltak a történetben. És ezért van az, hogy a három éves gyereked zavarba ejtő módon rád szól, ha “díszíteni” kezdesz egy sztorit. A gyerekek bal agyféltekéjében élő “tolmács” még nem alakult ki teljesen, nem vette át a hatalmat, ezért teljesen meg van elégedve az eredeti történettel. Úgy is mondhatjuk, hogy még a jobb agyfélteke dominál. (És talán ezért “képtelenek” a gyerekek hazudni.)

 

Comments are closed.

Facebook