Olimpia láb nélkül?

2012 júl 20. | Sport

Oscar Pistorius sikeresen kijutott a Londoni olimpiára amputált lábai ellenére. A játékokon „egészséges” emberek ellen versenyezhet majd. A dél-afrikai férfinak bizonyítania kellett, hogy a művégtag nem jelent előnyt számára.

A sportoló nem panaszkodik, amiért az olimpiai bizottságot is meg kellett győznie:
– Elkötelezett vagyok és keményen dolgozom. – mondta Oscar Pistorius és reméli, hogy ezzel a sok ember számára jelent majd inspirációt, hogy küzdhessenek azért, amit el akarnak érni.

Megkérdezésünkre, hogy mit szól az esethez egy hölgy ezt válaszolta:
– Az eset teljesen egyedülálló. Évek óta hallunk róla, hogy a művégtag – amit Oscar Pistorius is „használ” – előnyt jelenthet. Rengeteg atrocitás érte már emiatt Oscar sorstársait. Szerintem az jelent előnyt, ha egy embernek van lába! Örülök, hogy végre döntéshozó szerepben tetszelgő emberek is belátták, a művégtag nem előny. Semmilyen szempontból.

Oscar Pistorius egyéni 400m-en és 4×400-as váltón is képviseli majd hazáját.

– Célom, hogy jól teljesítsek, átközdjem magam a fordulókon, jó időeredményeket állítsak fel, és talán mindezek betetőzéseként az eddigi legjobb formámat nyújthassam. Kétszer is megfutottam az olimpiai kvalifikációs időt, és büszke vagyok rá, hogy így kerülhettem be az olimpiára utazó csapatba. – nyilatkozta Oscar

A sportoló egyébként a paralimpiai játékokon is indul majd, ahol a 100, 200 és 400 méteres győzelmei megvédése lesz a cél.